in , ,

A csabacsűdi citerás, Litauszki János is fölszállott a pávára

Litauszki János
Litauszki János

A Fölszállott a páva előminősítő sorozata szarvasi nyitónapjának délutánján a hangszeres szólisták kategóriájában indult a csabacsűdi citerás, Litauszki János is. A nagyon erős mezőnyben hetedikként színpadra lépő énekes-zenész három szarvasi szlovák, a Či je pekní ten sarvašski állomáš, a Po pod sarvašski most voda ťečie és a Za kerešom tráva rasťie című népdalokat adta elő.

“Ha egy fiatal férfiembert megkérdeznek, hogy mit szeretne nagyon az életben, vagy az élettől, nem feltétlenül adja ezt a választ, hogy családot és gyereket, inkább azt a választ adják, hogy szeretnének egy fiatal, jól működő bandát”, mondta Morvai Noémi, miután Litauszki János befejezte előadását, és arra volt kíváncsi, hogy hogy van ezzel a csabacsűdi citerás-énekes fiatal. János válaszában elmondta, valóban szeretne egy citeraegyüttest, figyelemmel is kíséri a feljövő csabacsűdi zenészeket, de a kérdés első felén még nem gondolkodott.

Miután a csinos műsorvezető kiengedte kezei közül, megkérdeztük Jánost, hogy érzése szerint hogy sikerült az előadás, illetve arra lettünk volna kíváncsiak, hogy mennyire izgult, mert a terem másik feléből nézve nagyon.

– Mielőtt felmentem a színpadra, nagyon izgultam, de amikor elkezd játszani az ember, akkor lenyugszik és átveszi a dallamvilágnak a nyugtató hatását – mondta már a feszültség alól felszabadultan, mosolyogva. A kérdés első felére válaszolva János kijelentette, hogy az előadása szerinte jól sikerült, de nagyon erős a mezőny, a továbbjutás nehéz lesz.

Arra a kérdésünkre, hogy mi indította arra, hogy megmérettesse magát, elárulta, hogy korábban is szerette volna, csak elsőre, amikor kora szerint lehetett volna, nem merte, de mikor látta a citerásokat a tévében a Fölszállott a páva című műsorban, úgy gondolta, hogy a következőnél meg kellene próbálni. Rá egy évre a 16 éven aluliaknak írták ki a versent, így ő abból kiesett, de most eljött a lehetőség, hogy felnőttként megmutassa magát. Versenyprogramjáról elárulta, hogy az egy rövidített változata volt annak, amivel 2014-ben a Slovenský škovránokon (Szlovák pacsirta népzenei minősítőn) részt vett és ott arany minősítést szerezett vele.

Azt majd csak jóval később tudjuk meg, hogy a zsűri hogy ítélte meg az előadását, hosszabb vagy rövidebb ideig látjuk majd a tévében, mindenesetre szurkolunk neki.

Száz százalékos évet zártak női kézilabdázóink

A gyermekkönyvtől a verseskötetig: Sokszínű kínálat az idei szarvasi könyvünnepen