in , ,

Égi és földi előadásokkal nyílt meg a Vízi Színház idei évadja

Péntekre három megye kivételével riasztást adtak ki a várható zivataros időjárásra való tekintettel. Ez alól Békés sem volt kivétel, így minden színházbarát, akinek jegye volt a Szarvasi Vízi Színház hetedik nyitógálájára szorgalmasan figyelte az előrejelzéseket, hogy melyik előadás kerül színpadra, az eredetileg tervezett “Csillagok idején” című musicalgála, vagy a Vihar.

Már nagy tömeg várt a parkolóban a bebocsátásra, amikor egy nagyon rövid zápor kinyittatta az esernyőket, miközben a természet a másik oldalon csodálatos naplementével kért bocsánatot az iménti kis kellemetlenségért. Úgy néz ki, az égiek –immár hetedik alkalommal– tényleg a kegyükbe, de lassan nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy örökbe fogadták a bő két hónapos színházi szezonunkat, az eső elállt, nem hagyott számottevő nyomot sem a színpadon, sem a székeken, de a nézők a színpadi produkció mellett az egyik szemüket így is az égi színdarabon tartották.

– Idén is lesz Monte Cristo, idén is lesz hőlégballon – ígérte a közönségnek Fekete Péter miniszteri biztos, a nyitógála házigazdája az említett darabból előadott nyitószám után. Minden szarvasi nyári színházi évad legnagyobb sikere, a Monte Cristo grófja július 6-án és 7-én kerül ismét a Körös feletti deszkákra.

Két blokk között bemutatta az est díszvendégeit. A nyitógálára Babák Mihály polgármester és Fekete Péter meghívására, hivatalához illően, középen, de azért a jobb oldalon, a 2. sor 3. számú székén ült Domokos László, korábbi országgyűlési képviselőnk, Szarvas város díszpolgára, az Állami Számvevőszék elnöke, de eljött Dankó Béla, jelenlegi országgyűlési képviselőnk, és Závogyán Magdolna, helyettes államtitkár, valamint városunk legújabb díszpolgára, Erdélyi István, a Gallicoop elnöke is.

Fekete Péter köszöntötte azokat a színházbarátokat, akik vele együtt kezdik hetedik évadjukat, akiknek megígérte, hogy az idén is sztárokkal fogják benépesíteni a Vízi Szníház deszkáit. Szavai komolyságát bizonyítandó erősen is kezdődött a szezon: a nyitógálán fellépett Fésűs Nelly, Janza Kata, Egyházi Géza, Csengeri Attila, Vikidál Gyula, valamint a szarvasiak nagy kedvencei, a Békéscsabai Jókai Színház művészei is, Gulyás Attila, Csonka Dóra, Tatár Bianka, Ragány Misa, Szente Éva, Csomós Lajos, Nagy Róbert, Liszi Melinda, Gábor Anita. A nézők részleteket láthattak a Monte Cristo grófja, A Manderley-ház asszonya Rebecca, a Rudolf, a Hair, Vámpírok bálja, Diótörő és Egérkirály, az Elisabeth, a Jekyll & Hyde, az Egri csillagok, a New York, New York, A dzsungel könyve, a Twist Oliver, a Rómeó és Júlia, az Aida, az Operaház fantomja, a Kabaré, a La Mancha lovagja, A padlás, a Jézus Krisztus Szupersztár és a Fame című darabokból, valamint elhangzott a Szegény Magyarország és a We Will Rock You dal is.

Az előadások között szolgálati közleményként elmondta, hogy az idén megváltozik az esőnapok rendje: “a hétfőn 18 órakor kezdődő előadások csak akkor kezdődnek 18 órakor, ha az esőnap miatt ott este van egy előadás”, körvonalazta, majd segített az értelmezésében: ha egy hétvégi előadás elmarad eső miatt, akkor azt egy másik időpontban le kell játszani, mert a jegyek elkeltek. Esőnapnak a hétfőt jelölték meg, ami azt jelenti, hogy a hétfői, eredeti műsor szerinti 20:30-kor kezdődő, pl. Vers a víz fölött című előadást előre hozzák 18 órára, és utána, 20:30-tól pedig az eső miatt hétvégén elmaradt darabot.

– Ez csakis akkor történik meg, ha a hétvégi nagyelőadások eső miatt elmaradnak – hangsúlyozta Fekete Péter.

A versenyelőadások mellett több gyerekeknek szánt előadás is lesz: Az ördög három aranyhajszála, Lúdas Matyi, Hamupipőke, Csipkerózsika, Állat(i)mese a Balassi Táncegyüttessel.

A produkciók közül kiemelte az egyelőre még zsákbamacska státuszban levő Aranybojtár címűt, amit ma kezd el rendezni Debrecenben, de a színpadon vázolt elképzelése alapján nagyon látványos lesz a koncert-diafilmvetítés-színházi-cirkuszi mix.

A nyitógálát tűzijáték zárta.

Ma a Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk! című előadás lesz 20:30-tól.

Dr. Futó Zoltán: A mai nap a végpontja és a kezdete is valaminek

A Szarvasi Férfikar

Beharangoztak: Elindult a Zenepavilon nyári évadja