in , , ,

Zalán Tibor: Mindig azt írom, amihez kedvem van

Szerdán este Zalán Tibor József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő volt Elek Tibor vendége a Vízi Színház színpadán a vers a víz fölött sorozatban „Az idő sakktáblája” címmel. Az este címe a költő egyik versének címe. Zalán Tibor verseit megzenésítve a zenész barát Huzella Péter tolmácsolta, prózában Liszi Melinda, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze a költő frissebb verseiből olvasott fel.

A dalok és a versek között a József Atilla-díjas dr. Elek Tibor, a Bárka főszerkesztője, a Gyulai Várszínház igazgatója faggatta Zalán Tibor költő, író, dramaturg, egyetemi tanárt. A költő és az irodalomtörténész humorban bővelkedő beszélgetése oldotta a versek komolyságát. A nézőtéren kevesen ültek, de Zalán Tibor azt mondta ennyi megjelent egy irodalmi esten nagyon jó. Elmondta még, az írás számára nem munka. Beszélt köteteiről és mesélt történeteket. A több mint másfél óra hamar elszállt.

Ma élő kötőink megbecsülését többek között a Bárka folyóirat is feladatának érzi, amit igyekeznek színvonalasan teljesíteni – ilyen irodalmi csemegékkel is, mint a tegnapi. Még három est várható a Vízi Színház színpadán, a Bárka című folyóirat szerkesztésében.

Zalán Tibor

Átirat

Mostan színes hintákról álmodom
egyik kék égbe másik zöldbe visz el
de az is lehet, hogy utóbbi a föld
előbbi a halál s majd úgy megölel
a könnyem is kicsordul belé
akár a rossz kis gyerekeké
akik soha nem fogadnak szót
cigarettázni bújnak a szekrény mögé
és félnek amikor árnyék esik éjjel
a plafonra az utcavillanyoktól
hogy eljön aki elől elbújni nem lehet
úgy beszél majd hogy semmit se szól
csak pálcáját emeli és pálcája merő vér
mostan színes hintákról álmodom
s arról hogy valaki hallgat
hozzám beszél
míg száll a hinta velem s a kék ég mögött
valami fekete nyílik meg zölden
mennyi virág mint egy Rippl-Rónai képen
és milyen jó lesz lengeni a színes hintákon
ott mélyen lent messze lent a földben.

Galambos Edit

A fotókat Babák Bence készítette.

Természettudományos értékmentés a Vajdában

Pillanatkép az M44 munkálatainak állásáról