in ,

Hatalmas érdeklődés a XX. Aratónapon

Jakab István és Babák Mihály
Jakab István és Babák Mihály

A hétvégén rendezték meg a XX. Aratónapot Ezüstszőlőben, amire a határon inneni küldöttségek mellett érkeztek a Felvidék, Kárpátalja, a Partium, Erdély, a Délvidék több településéről is. Tizenöt csapat nevezett a kaszáló-, és 23 a főzőversenyre, mellettük öt ifjúsági csapat.

A megnyitón ezúttal a délvidéki Magyarcsernye emlékoszlopát avatták fel az Összetartozás Emlékparkban, majd a délelőtt folyamán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a SZIE szarvasi Tessedik Campusa közötti együttműködési megállapodást dr. Kulcsár László, a NAK megyei elnöke és dr. Futó Zoltán, az egyetem szarvasi karának dékánja írta alá.

A délelőtt folyamán hagyományosan a kaszálóverseny zajlik, aminek eredménye a következőképpen alakult: Hagyományos öltözékükért Ótelek, a Rangidős kaszás díját Kardos, a legjobb früstökükért a tornyaiak, kiállásáért egy muzslyai kaszás, a szemrevalóságáért egy rozsnyói fehérnép, vidámságukért a Dabas-Sári Rozmaring Hagyományőrző Népdalkör aratói, összehangoltságukért Kozárovce csapata kapott díjat. A Figyelemre méltó kaszás díját Rozsnyó, korhű eszközökhöz való hozzáértésükért a mezőtúriak vehették át. A Legjobb marokszedők a tornyai asszonyok lettek, keresztrakásukért a székelykeveieket értékelték a legjobbra. Az Ifjú hagyományőrzők díját Székelyudvarhely, a Legjobb aratócsapatét pedig a magyarcsernyeiek nyerték el. A Legjobb csapatalkotó díját Szarvas Város Barátainak Köre kapta. A legszebb tarlót a császlóciak hagyták maguk után, a legszebb kereszteket a kardosiak kapták.

A délutáni ünnepélyes eseményen elsőként a Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesülete nevében Závoda Ferenc köszöntötte a sátor árnyékában ülőket, illetve az azon kívül rekedteket.

– A mai napon kemény munkában mutattuk meg egymásnak, hogy össze tudunk fogni, tudunk együtt dolgozni, tudunk együtt mulatni, és tudunk összetartani. Jó érzés együtt lenni – mondta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, az Aratónap fővédnöke, aki elárulta, hogy emlékei szerint majd mindegyik aratónapon itt volt.

– Ez a nap erősít bennünket, ez a nap erőt ad, ez a nap a jövőre nézve is biztatást ad – fejezte be köszöntőjét az aratónap fővédnöke.

Dr. Kulcsár László a NAK Békés megyei elnöke szerint “ennél szebb napot nehéz elképzelni, amikor a Kárpát-medencei magyarság így, együtt ünnepel”, és köszönetet mondott Závoda Ferencnek, illetve Szarvas város vezetésének, hogy huszadik alkalommal tehetik ezt meg a történelmi Magyarország közepén.

– Őrizzük meg magyarságunkat, őrizzük meg a vidéket, őrizzük meg gazdaértékeinket, hiszen gazda nélkül nincs mezőgazdaság, mezőgazdaság nélkül nincs vidék, vidék nélkül nincs Magyarország – vezette le a mezőgazdaság fontosságát a megyei Agrárkamara elnöke.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint “egy átlag magyar állampolgár egyre kevésbé tudja azt, hogy elkezdődött a betakarítás, hogy mit jelent a magyar vidék számára”, és fontosnak tartja, hogy ilyen módon is felhívják rá a figyelmet. Babák Mihály polgármester bort, búzát, békességet, hozzá jó egészséget kért minden jelenlevőre. A kenyéráldást Horváth Z. Olivér és Nobik Erzsébet végezte. A kenyérszegésben Jakab Istvánnak polgármesterünk segített.

– A kenyeret Romániából hoztuk, de magyar élettel, magyar szívvel. Rajta van a román zászló, azért, mert Románia, de rajta van a magyar zászló is, mert magyarok vagyunk, magyar a társaság, magyar a lélek, és magyarokkal jöttünk, hogy itt legyünk – mondta elcsukló hangon a pécskai csapat képviselője, aki hatalmas tapsot kapott, miután átvette a magyar honvédot ábrázoló plakettet.

Átadásra kerültek a főzőversenyen kiérdemelt díjak is. Eszerint a legötletgazdagabb ételért Szarvas Város Barátainak Köre, szakmaiságáért Magyarcsernye, választékosságáért a Rozmaring Hagyományőrző Népdalkör, vidámságukért a császlóciak, vendégszeretetükért a mezőtúriak, rendezett környezetükért a Csabacsűdiek Baráti Köre, Kiváló látványért a kardosiak, a tálalásért a kondorosiak, hagyományőrzésükért az Öreg Vincurok csapata, pálinkájukért a székelykeveiek, az ízek harmóniájáért a székelyudvarhelyiek, a legjobb ízű ételért a Tessedik Sámuel Kertbarát Kör, süteményükért a Szarvasi Aranykor csapata kapott. Hat különdíjat is kiosztottak. A fődíjat ezúttal a Békés Megyei Körös-menti Szociális Centrum vihette haza.

„Az éjjel soha nem érhet véget…” – ismét focitábor a Benkában

A nadrág