Gyorsuló pályára áll a Szarvasi FC

20170729-IMG_2299

A héten a második felkészülési mérkőzését vívta a Szarvasi FC. Visszatérő probléma, hogy több hiányzó is van, ráadásul most több nyaralás is becsúszott, kezdte a mérkőzés után folytatott beszélgetésünket Rétes Pál edző.

– Az eredménytől függetlenül a mai játékunk sokkal tompább volt, mint a szerdai – foglalta össze a Tiszaszigeti SE ellen vívott 90 perc tapasztalatait, majd hozzátette, a szombat délelőtti edzőmérkőzések a pénteki edzés után nem szerencsések.

– A jövő héttől rátérünk a frissítésre, nagyon bízok benne, hogy a hétvégi mérkőzésen már sokkal frissebben fogunk mozogni, mint a main.

Szarvasi FC: Fábri Attila – Szikora Milán, Bakró Géza, Polonszki Patrik, Viszkok Dániel – Zima Dániel, Furár Róbert, Kriska Norbert, Klimaj Zoltán, Magyar Martin, Farkas Norbert.
Cserék: Somogyi János, Enabulele Stanley, Pecnik Péter, Körösfalvi Kristóf

A két szarvasi gólt Kriska Norbert és Furár Róbert szerezte.

Nagy Dávid és Gulyás Ádám távozott, Kiri Bence felhagyott az aktív játékkal. Egyéves, NB III-ban tett tapasztalatszerzése után hazaérkezett Méhkerékről Furár Róbert. Három új játékos érkezett a Grosics Akadémiáról: Kriska Norbert, Polonszki Patrik, Farkas Norbert, tájékoztatott a játékosmozgásról Rétes Pál.

– A három új játékos belépésével a véleményem és az elnökség véleménye szerint is feljavult a hétközi munka. Az edzőmérkőzéseinken sem kaptunk ki, de ez nem altat el minket, és nem téveszt meg ez az eredmény. Az előző évhez képest játékban is meg – ami számunkra fontos, – a hétközi edzésmunkában is előrébb tudunk lépni.

Rétes Pál reméli, hogy a következő idény 12 csapatos bajnokságában olyan játékosok koncentrálódnak, akik megütik, sőt meghaladják az osztály szintjét, ami véleménye szerint sokszor már-már súrolta a komolytalanság határát. Emellett a három NB-III-as kieső, a Gyula, a Békéscsaba, ill. a Méhkerék mind ebbe a csoportba jött, ami már önmagában is színvonalat fog emelni.

Az új rendszerben az alapszakasz után alsóházi és felsőházi rájátszás lesz. Ez azt jelenti, hogy az első 11-es kör után kialakul a 12-es tabella. Az első és a második hat csapat ismét dupla körmérkőzést játszik egymással, azaz gyakorlatilag két kisebb bajnokság indul, aminek a sorrendje adja majd az 1-6, ill. a 7-12 helyezéseket.

Az első mérkőzés augusztus 12-én lesz, amikor a Szarvasi FC a Várfürdő–Gyulai TFC-hez látogat.


Comments are closed.