in , ,

Megújult mosdóban kezdhetik a tanévet a csabacsűdiek

Az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola nem lehet ott azon szerencsések között, akik részesei lehetnek az Iskolamosdó Felújítási Programnak. Az Unilever által 2015-ben indított kezdeményezés során országosan tíz iskolát választottak ki, amelyek közül internetes szavazás alapján első körben a három legtöbb voksot kapott nyerte el a fejlesztés jogát. A községi iskola három hónapon keresztül minden lehetőséget megragadott, hogy szavazásra buzdítson, ami azért sem tűnt egyszerűnek, mivel többszörös tanulólétszámmal rendelkező intézmények mellett szálltak ringbe. A határidő leteltével végül a negyedik helyen futottak, ami átmeneti csalódottságot váltott ki az érintettekből.

– Nagyon megörültünk, amikor egyik tanítás nap felhívtak bennünket, és közölték, hogy a mi iskolánkat is kiválasztották – emlékszik vissza még most is kicsit hitetlenkedve Sutyinszky Zoltán intézményvezető.

Hozzátette, az 1935-ben épült „kisiskola” a település legrégebbi épületei közé tartozik, közel negyven éve pedig semmiféle felújítás nem történt az intézményben. Rámutatott, önerőből ilyen léptékű fejlesztést egyébként sem tudtak volna megvalósítani, ezért kiemelt köszönettel tartoznak az összefogás résztvevőinek.

Az előzményeket tekintve eddig minden évben 5-5 iskola került kiválasztásra, kiemelten a hátrányos helyzetű, kisiskolák mosdóhelyiségeire fókuszálva. Az Unilever az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Klebersberg Központtal karöltve végezte a munkát, szakmai partnerként pedig az Ökumenikus Segélyszervezet is csatlakozott. Mindemellett szponzorként a Nők Lapja Café is szerepelt vállalt a feladatokban. Nemcsak egy iskola felújításának finanszírozását vállalták magukra, hanem a szerkesztőség a tényleges munkálatokból is kivette a részét. A széleskörű összefogáshoz több neves cég is nevét adta, valamint anyagi segítséget is nyújtott.

– Cégünk filozófiájával remekül összecseng a program törekvése. Rendkívül fontos számunkra a higiénia, amit számos szabadalom és innováció is igazolt. Úgy véljük, a higiénia hiánya a betegségek melegágya. Emellett kiemelten fontosnak tartjuk a vízzel való takarékoskodást. Az egyik jelmondatunk is kimondja, hogy a víz a mi ihletet adó forrásunk, de ez a természeti kincs kiapadóban van. Úgy érezzük, a termékeink ebben a programban hozzájárulnak a magas higiéniás körülményekhez, a jobb életminőséghez, másrészt megtanítják a gyerekeket a környezettudatos gondolkodásra – fogalmazza meg alapelvüket Sipőcz Mónika, a Geberit Kft. marketing munkatársa a projekt helyszínen tett látogatáson.

Az épületgépészeti vállalkozás összesen 4 millió Ft-tal járult hozzá az idei projekthez, a csabacsűdi általános iskolát pedig kiemelten kezelte, szimbolikusan „örökbe fogadta”. Ebből kifolyólag a többi iskolával ellentétben itt valamivel költségesebb, falba rejtett, víztakarékos öblítőtartályok kerültek beszerelésre.

A munkálatok a tanév végét követően kezdődtek meg. Ennek keretében megújul a fiú és a lány mosdó, a korábbi koedukált helyett külön férfi és női tanári mosdót alakítanak ki, új burkolat és szerelvények kerülnek beépítésre, valamint a teljes épületrész új festést kap.

Jelenleg a fugázási munkálatok zajlanak, ami azt jelenti, hogy az előzetes tervek szerint tanévkezdésre a diákok már birtokukba vehetik a megújult iskolamosdót.

Gábor Anita és Balázs Csongor Szarvas kedvencei

Gáspár Sándor

Gáspár Sándor, az őszinte, nyitott ember