Aranyanyu Díjjal jutalmazták Rómer Ilonát

Rómer Ilona

Négy éve a tábor abból az egyszerű elgondolásból indult, hogy újra találkozhasson azokkal a tanítványokkal, akik már évközben kirepültek a szárnyai alól. Így történt, hogy Rómer Ilike festőművész szarvasi otthonába invitálta azokat, akik hosszabb időt szeretnének az alkotásra szánni. Az első évben heten gyűltek köré, idén pedig több mint háromszor annyian, összesen huszonhárman.

A pasztelltábor idén augusztus 7-11-e között került megrendezésre. A programokba a táborvezető kisebb kirándulásokat és városnézést is becsempészett, de voltak olyan napok is, amelyeket reggeltől estig az alkotás határozott meg. Ilyen volt pl. a csütörtök, amikor az alkotófolyamat összemosódott a mindennapi örömökkel.

A mindig mosolygós mester ugyanis egész nap tyúkanyó módjára tüsténkedett. Amíg a tanítványok az árnyékba húzódva színeket és hangulatokat festettek a papírra, addig ő szemmel tartotta a bográcsot, amelyben az ebédrevaló rotyogott. Közben fél lábbal már a konyhában volt, ahol a pulton hámozott a gyümölcsök és zöldségek sorakoztak, az ablakban pedig egy mákos sütemény várt az utolsó simításokra.

– Ebbe a táborba bárki eljöhet, mindenkit szívesen látunk. Idén kiterjesztettem a felhívást az Országos Képző-és Iparművészeti Társaságra, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületére és Szarvas Város Barátainak Körére is, ahonnan jó néhányan csatlakoztak hozzánk. Többen már a kezdetektől velünk vannak, de mindig vannak újak is. S bár elsősorban felnőtteknek szól a tábor, befogadtunk két tizenkét éve kislányt is, akik nagy lelkesedéssel rajzolnak – mondja kipirultan a táborvezető.

A hét során fontos szerepet játszott az ihletet adó környezet is. A résztvevők nagy sétákat tettek a városban, ahol a természeti és az épített környezet szépségeit is felfedezték. Éppen ezért nem meglepő, hogy több munkán visszaköszönt a Bolza-kastély, a Holt-Körös vagy a Vízi Színház. Mindemellett azonban a képzelet is szabadon szárnyalhatott. Akadt, aki könyveket lapozgatva vagy a virágokon pihentetve a szemét ragadott ecsetet, mások fénykép alapján igyekeztek megörökíteni a pillanatot.

– Közel 30 éve, 1990 óta ismerem Ilikét, még Budapestről, a IX. kerületből. A Bakáts Téri Általános Iskola rajztanárként és a kerület munkaközösség vezetőjeként dolgoztam, és nyaranta rendszeresen találkoztunk művésztelepeken és a művésztanárok kiállításain. Sokat dolgoztunk együtt, kiállításokat szerveztünk, együtt örültünk a gyerekek alkotásainak és egymás fejlődésének – mesél barátságuk kezdetéről Füriné Babits Ágnes, akinél egyébként a Babits nem csupán névrokonság. Nagypapája unokatestvére volt ugyanis a XX. század egyik legnagyobb költője. A táborba ő maga már másodjára tért vissza.

A baráti társaság egy meglepetést is tartogatott Ilikének. A virágcsokor mellé egy oklevelet is átnyújtottak, köszönetet mondva ezzel az évtizedek óta végzett áldozatos munkájáért. Ez a hála adta az indíttatást arra is, hogy felterjesszék a Richter Aranyanyu Díjra, amelyet azok nyerhetnek el, akik nélkülözhetetlen tevékenységet végeznek a családok és közösségek életében. A festőművész végül a több mint ötszáz jelölt közül nem került be a legjobb tizenhatba, barátai azonban megítélték neki saját Aranyanyu Díjukat. Ilike könnyes szemmel mondott köszönetet.

A tábor – mint ahogyan minden évben – ezúttal is egy villámkiállítással ért véget. Pénteken délután alig egy órán keresztül voltak megtekinthetőek a csokorba gyűjtött alkotások a Szent István Egyetem Pedagógiai Karán.


Comments are closed.