in , ,

Minden eddiginél népszerűbbek voltak idén a zenepavilonos esték

A Vízi Színházzal párhuzamosan elbúcsúztak a zenepaviloni esték is. Szarvasról és térségéből érkező énekesek, zenekarok és táncosok várták június 16-a és augusztus 19-e között a nyáresti kikapcsolódásra vágyókat, összesen 65 alkalommal. A programokba esténként legalább 50-60 fő kapcsolódott be, de nem egyszer ennek a kétszerese foglalt helyet a sorok között. Így volt ez a sorozat zárásaként is, amikor a Szarvasi Kamarazenekar lépett színpadra, Hadady László világhírű oboaművész közreműködésével.

– A klasszikus műfajtól kezdve keringőkön, tangókon keresztül a filmzenék átdolgozásáig sok mindent játszunk. De természetesen a műsor elején mindig bemutatjuk a klasszikus vonós összeállítású formáját is a kamarazenekarnak, aztán pedig bővítjük a hangszerek skáláját. Ilyen lesz pl. egy Kodály: Rondó, amelybe a klarinét is bekapcsolódik. Előtte azonban egy közismert darabot játsszunk, Erkel: Hunyadi László című operájából a Palotást, hogy biztosan jól induljon az este – árulja el a zenekarban közel három évtizede koncertmesterként tevékenykedő Vas István.

Azt sem titkolta, hogy komoly logisztikát igényel egy-egy fellépés megszervezése. A zenekar tagságát ugyanis túlnyomórészt nem hivatásos zenészek alkotják, akik munka mellett, gyakran vidékről utazva vállalnak szerepet. Ebből kifolyólag szinte mindig van ok az izgalomra, a Szent István nap előestéjén pl. egy kunszentmártoni ütős befutására vártak, aki a hangversenyt megelőzően még egy másik beugrást is elvállalt.

A „Kis esti zenére” összegyűlt népes számú közönséget Brachna Irén, a Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola igazgatónője köszöntötte. Rámutatott, bár az évtizedek alatt a koncertsorozat több helyszínen megfordult, a közönség mindig hűségesen követte őket. Ezzel együtt azt is megállapítható, nemcsak a zenekedvelők tábora bővült, hanem az életkor is kiszélesedett. A zenekar egyébként mindent meg is tesz ennek a tendenciának az erősítéséért, és előszeretettel húzza elő tarsolyából a kortárs zenei átiratokat is.

Hadady László évek óta a koncertek egyik színfoltját jelenti. Az oboaművész negyedik éve Békésszentandráson egy nemzetközi tábort is vezet, melyre ezúttal 9 növendék jelentkezett, köztük három egyetemistával.

– Nem amatőröknek tartom a tábort, és magát a képzést sem. A középiskolások várhatóan ilyen irányban tanulnak tovább, a hallgatókból pedig tanárok vagy előadóművészek lesznek. Nagyon fegyelmezetten és szigorúan tanítom őket. Noha egy hét alatt nem tudom megtanítani őket oboázni, de olyan útravalót kapnak tőlem, hogy utána úgy kezdenek el dolgozni, ahogyan én ezt beléjük oltom. Több év után pedig látom a tehetségük fejlődését, egy kicsit annak köszönhetően, hogy korábban milyen utat mutattam nekik – összegzi az augusztus 20-án záruló tábor eredményeit a pedagógus.

A párizsi zeneakadémia tanára egyébként jövőre nyugdíjba megy. Több mint 2000 koncerttel a háta mögött úgy érzi, a váltás nem jelenti azt, hogy leteszi a lantot. Épp ellenkezőleg. Hiszi, hogy a kötöttségek felszabadulásával még többet tud majd zenélni, szándéka szerint még legalább 10-15 évig.

Az este során felcsendültek Alessandro Marcello, Ennio Morricone, Mozart, Sosztakovics és Dvořák művei is, ill. James Rae feldolgozásokat is hallhatott a közönség. A kamarazenekar az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva a Magyarország az én hazám című feldolgozással köszönt el.

Zord időjárásban teljesítették a távot az úszók

Felhívás szilárd burkolattal nem rendelkező utak építésére