Szarvasi Szilvanapok – ismét helytálltunk!

20170915_szekely

A szeptemberhez leginkább az iskolakezdés fogalmát párosítjuk, azonban a szarvasiaknak ez a hónap az egyik országos hírű gasztronómiai eseménynek, a Szilvanapnak a megrendezését is jelenti. Iskolánk, szakképző iskola lévén, mindig szívesen vesz részt azokon az alkalmakon, amikor a nagyközönségnek megmutathatjuk, mit is tanulhatnak nálunk a diákok. Az idei Szilvanap is remek lehetőség volt iskolánk bemutatására. A rendezvény jellegéből adódóan a vendéglátósoké volt a központi szerep, de az iskolában oktatott szakmák is bemutatkoztak jelképesen egy-egy elkészített munkadarabbal.

A lázas előkészületek után már az első napon megcsillogtathattuk tudásunkat. Pénteken szilvás sörbundában rántott szilvát készítettek a vendéglátás munkaközösség tagjai az érdeklődők számára. Az elkészült édességet gyorsan elkapkodták, és mindenki az elkészítés módjáról érdeklődött.

Szombaton egy igazi különlegességgel készültünk. Szilvachutney-s mini hamburgert (Plumburger) sütöttünk az iskola udvarán elhelyezett sátrunkban. A diákjaink pedig az általuk elkészített túrós-szilvás párnával ajándékozták meg a fesztiválra látogatókat. Receptjeink pillanatok alatt elkeltek.

Az utolsó napon 70 kg szilvából lekvárt főztünk, a humán munkaközösség vezetőjének, Tóthné Lipták Erzsébetnek a koordinálásával. A szilva „lupkálásában” (magvalásában) és a lekvár keverésében közösségi szolgálatos diákjaink is segédkeztek. A 10 órás főzés kiváló minőségű és sűrűségű szilvalekvárt eredményezett, amit a következő Szilvanapok süteményeiben használunk majd fel, de jut belőle testvériskoláinknak is. Örömünkre szolgál, hogy a rendezvényre látogatók közül megannyian segítettek a lekvár keverésében.

A háromnapos rendezvénysorozaton iskolánkat Ozsváth Zsuzsanna igazgató asszony, valamint iskolánk pedagógusai képviselték.  Az előkészületekben és lebonyolításban természetesen iskolánk minden dolgozója részt vett, csak így érhettük el, hogy ez a rendezvényünk is sikeres volt.

Borbély Tünde vendéglátás munkaközösség-vezető


Comments are closed.