Hatból hat! Ismét hátrányból fordítottunk

Moldván Krisztián (kékben), mellette Viczián Dániel, mögöttük Kristóf Gergő

A bajnokságban már a 6. fordulót játszották a megye csapatai, amelyen a Körösladány csapatát fogadtuk. A két csapat a közelmúltban már találkozott egymással a Magyar Kupában, ahol sikerült őket egy jó meccsen 2-1-re legyőzni.

Lendületesen kezdtek a felek, bár a játékba mindkét oldalt rengetek átadási hiba csúszott, ezáltal csapkodó volt az első percek küzdelme. A 8. percben Somogyi lőtt 14 méterről félfordulatból a jobb kapufa mellé. Nem késett a válasszal a Ladány, a 11. percben Ruzsa sarkalta kapura a labdát négy méterről, de Zima a gólvonalon állva menteni tudott.

A 14. percben Somogyi előreívelésére Furár csapott le, de az ötös sarkáról leadott lövését Nagy hárította. A 22. percben a kilépő Knyihár lövését blokkolta Zima. A félidő utolsó harmadára fölényt harcolt ki a vendégcsapat, ami egyértelmű gólhelyzeteket eredményezett, előbb Knyihár szólója után védett Lévai a 32. percben, egy perc múlva Takács lövését ártalmatlanította, majd a kipattanóból duplázó Papp lövését is hárította. Újabb egy perc múlva Burai csapott le egy középére adott labdára, de ő sem tudott túljárni kapusunk eszén, aki ezt a lövést is szögletre védte.

Nehéz perceket éltünk át ebben az időszakban, érett a vendégek gólja ez nem vitás, ami a 41. percben meg is született, Burai és Lévai indult a labdáért a tizenhatoson belül, érzésem szerint kapusunk érte el hamarabb a játékszert, de a ladányi támadó bukfencezett egy nagyot, ami gondolkodásra kényszerítette a játékvezetőt, aki pár!!!! másodperc múlva a tizenegyes pontra mutatott, a megítélt büntetőt Ruzsa a jobb alsó sarokba vágta. 0-1.

A második félidő első helyzetei is a vendégeké volt, az 51. percben Papp növelhette volna csapata előnyét, de Viszkok szorításában, 8 méterről Lévaiba lőtt. A 64. percben Kriska vette át sarokkal a tizenhatoson belül a játékszert, ami Kristóf kezére pattant, de a játékvezető megítélése szerint ez nem ért büntetőt.

A félidő közepe táján beleerősítettünk, próbáltuk ikszre hozni a meccset, aminek a 72. percben született meg az eredménye, Magyar beadását Moldván vette le 10 méterre a kaputól, majd egy igazítás után mesterien csavart a kapu bal oldalába. 1-1.

Szerencsére a fiúk nem elégedtek meg a megszerezhető egy ponttal és a 77. percben megfordítottuk a találkozó menetét, ekkor Furár adott be jobbról, a középen érkező Zima pedig 7 mérettől a kapu jobb alsó sarkába gurított.2-1.

A továbbiakban már nagyon vigyáztunk az előnyre semmilyen kockázatot nem vállaltunk, ezáltal a Körösladány nem tudott érdemleges helyzetet kialakítani, bár még a 91. percben kialakult egy kis tűzijáték a kapunk előtt, de közös erővel sikerült elhárítani a veszélyt, így újfent sikerült 2-1-re legyőznünk nemes ellenfelünket.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy az első félidőben a Ladány eldönthette volna a meccset, hiszen óriási lehetőségeket hagytak kihasználatlanul, de nem tette, így nagy árat fizetett érte, és az utolsó húsz percben mutatott lelkes, céltudatos játékunknak köszönhetően, újból hátrányból sikerült megfordítanunk ezt a meccset is. A győzelem értékét növeli az a tény, hogy az eddigi ellenfeleink közül ez a körösladányi csapat képviselte a legnagyobb játékerőt. Nagyszerű érzés leírni, hogy az induláskor sokak által lesajnált csapatunk pontveszteség nélkül áll a tabellán, és jövő vasárnap igazi rangadót vív a magasabb osztályba kívánkozó Méhkerék ellen. Ezt a találkozót viszont még szerdán megelőzi a Mosonmagyaróvár elleni Magyar Kupa mérkőzés, amelyen szintén becsülettel szeretnénk helytállni.
Jók: Lévai, Viszkok, Zima, Moldván.

Szarvasi FC – Körösladányi MSK 2-1 (0-1)
Szarvas, Erzsébet liget – 300 néző. Játékvezető: Benyovszki Zoltán (Tóth I., Pájer T.)

Szarvas: Lévai B. – Szikora M., Zima D., Bakró G., Viszkok D. (Kukovecz D.), Moldván K., Kriska N., Furár R., Klimaj Z., Somogyi J., Farkas N. (Magyar M.)
Vezetőedző: Rétes Pál

Körösladány: Nagy B. – Zsömbörgi M., Ruzsa Z., Viczián D., Knyihár D. (Farkasinszki L.), Takács B. (Laksteter J.), Papp Zs. (Kéki Cs.), Kristóf G., Zsíros P., Burai D., Hajdu Zs. (Paulik Á.)
Vezetőedző: Fodor Sándor

Gólszerzők: Moldván K. 72′, Zima D. 77′ illetve Ruzsa 41′ (tizenegyesből)

Edzői nyilatkozatok:

Rétes Pál: – A vendégek magabiztos, meggyőző játékkal, sok helyzetet dolgoztak ki. Szerencsére ma hadilábon álltak a góllövéssel, mi pedig jó százalékkal éltünk az adódó lehetőségeinkkel.

Fodor Sándor: – Igazságtalan játék a labdarúgás, több góllal kellett volna megnyerni a mérkőzést, mégis a hazaiak jutottak a három ponthoz.

Tudósítás: Furár Tibor (szarvasifc.hu)


Comments are closed.