in , ,

Hotel Menthol a Cervinus Teátrumban

A sajtó számára nyilvános olvasópróbával vette kezdetét Fenyő Miklós – Novai Gábor Hotel Menthol című musicalje, amelyet Varga Viktor rendez. November végén fergeteges bulit tervez a Cervinus Teátrum a nézőinek.

A sajtótájékoztatón Csasztvan András, Cervinus Teátrum igazgatója köszöntötte színészeket és a megjelent újságírókat. Elmondta többek között, hogy Szarvas Város Önkormányzata évente egy előadást rendel meg a színháztól, hiszen Nemzetiségi Színházként ilyen nagyszabású magyar produkció nem fér bele a színház nemzetiségi jellegébe.

Dr. Dósa Zsuzsa művészeti igazgató is köszöntötte a társulat régi és új művészeit. Mindenkitől komoly, precíz munkát kért.

Varga Viktor a Teátrum főrendezője elmondta, azért ezt az előadást választották, mert nyitni szeretnének a közönség felé, legyen a színház mindenkié! Az előadásban nincsenek mélyenszántó gondolatok, nincsenek benne komoly szerepek és senkit nem fognak Oscarra jelölni ezért a darabért. De egyet ígért, azt hogy örömet fognak okozni a nézőknek, olyan örömet, amit más előadás nem adhat meg: eufóriát, boldogságérzést, örömöt. Titka egyszerű, apró boldogság, amit érezhet mindenki azalatt a másfél – két óra alatt, ameddig az előadás tart, és talán még utána is. Barátságról, szerelemről szól a történet, ami mindenkit érint. A mi feladatunk, hogy megtiszteljük ezt a műfajt azzal a szakmai tudással, amit a Cervinus Teátrum tud. A Cervinus Teátrum magasra tette az évek folyamán a lécet, és ez minden előadásnál még magasabbra került, most sem lehet alatta átbújni.

Bemutatta a szerepeket és a színészeket. Zsilett szerepében Polák Ferenc, a húga Fufru Bardon Ivett. Bringa Ragány Misa, Klipsz Szemerédi Bernadett. Mike szerepére Nádházy Pétert kérte fel, amit megmagyarázott (bár a színművész színészi képességeit nem kell magyarázni). A rendező azt szeretné, ha legalább másfél generációnyi különbség lenne Mike és a fiatal szereplőcsapat között. Csacsacsa szerepében Dósa Zsuzsát láthatja a közönség. Punch Riegler Renáta, Bambi Harcsa Boglárka, Mokka Tatár Bianka. Pajesz Nagy Róbert, Tubus Szelle Szilárd, Steksz Boronyák Gergely. Oktán, Cement és a Miniszter szerepében Széplaky Géza lesz látható.

Koreográfus Botta Tibor, az asszisztense Magyari László, a díszlet és jelmezterveket Nagy Szilvia készítette. Zenei vezető Timkó János.

A bemutatás után következett a felolvasás. Egy biztos, a fiatal színművészeknek a dalok szövegét nem nagyon kell tanulniuk!

Galambos Edit

A fotót Babák Zoltán készítette.

Podani Mihály

Biztonságban az autóban, közösségben az utakon

Magabiztos siker a nyitányon