Kiállít az asztaltársaság

20170710-IMG_6711

Szombaton kiállítás nyílik a Ruzicskay Alkotóházban. Anyagát annak a nyári művészeti tábornak az alkotásai képzik majd, amit még a nyár közepén, az önkormányzati üdülőben szerveztek maguknak a képzőművészek II. Szarvasi Ruzicskay Művésztelep címmel.

Most esik az eső, de akkor csodálatos időben, jó hangulatban telt az a másfél hét, amin Balikó András, Bácskai Bertalan, Bereznai Péter, Csáki Róbert, Felházi Ágnes, Lestyán-Goda János, Papp Zoltán és Szuhaj György ragadott ecsetet, vésőt, flexet, hogy a Körösből merített inspirációt valamilyen alkotásban materializálja.

Szieszta, munka naplementéig, aztán egy-egy pohár bor közben nagy beszélgetések este a mólón, halászléfőzés Lestyán-Goda Jánoséknál, együtt volt a csapat, ami szerteágazó barátságok hálóján át szövődött művészteleppé immár második alkalommal.

Ottjártunkkor a művészek éppen sziesztáztak, elmélyült beszélgetést folytattak emberi kapcsolatokról, vagy épp egy külső helyszínen dolgoztak. Felházi Ágnes és Csáki Róbert az addigi termést szemlézte, így velük beszélgettünk a Körös partján.

Hogy a Körös ilyetén közelsége beleszólt-e az idei munkába, Felházi Ágnes elárulta, sok időt töltött a víz felett nézelődve.

– Nagyon sokat ücsörögtem a mólón, néztem a fényeket, hogy hogyan változik a táj, nagyon-nagyon izgalmas, változatos, mindig más hangulata van. Imádom azt, hogy kajakoznak, hogy program van, dobütésre jönnek-mennek, kacsák jönnek, fürödni, napozni jönnek. Egyszerűen hihetetlen.

Kérdésemre, hogy szükség van-e ilyen mértékű mozgalmasságra az alkotás folyamán így fogalmazott:

– Sosem tudod, hogy mitől indul be egy kép. Van olyan, hogy festjük, festjük, és valahogy nem akar összeállni. Aztán egyszer csak beindul, és két perc alatt összeáll és működik. Fontos az, hogy meglegyenek a körülmények, biztonságba érezzem magam, hogy pár nap után érezzem, hogy ide tartozom és el tudjam engedni magam. Az, ha állandóan elsétál mellettem valaki, az nagyon zavaró, kell az intimitás. Van olyan, hogy egymás mellett dolgozunk, és órákig nem szólunk egymáshoz.

Csáki Róbert is a Körös látványát emelte ki elsőként, és megjegyezte, hogy gyarló emberként észrevehetően kevesebb szúnyog volt, mint tavaly.

Robi olajjal dolgozik, ami lassan szárad, ezért az ilyen művésztelepek elejét megnyomja, hogy a tizedik napra mozgathatók, csomagolhatók legyenek a festmények.

– Egy hete jöttünk. Az a tizenöt kép, amit ezalatt festettem, öt nap alatt készült. Ez attól olyan nagy eredmény nekem, mert egy évben én nem festek 35-40 képnél többet. Ennél több nem szokott összejönni. Most egy szűk hét alatt tizenöt, amik még nincsenek kész, de nem sok hiányzik belőle.

A fajlagos termelékenység forrásaként ő is a társaságot, a hangulatot nevezte meg, illetve azt, hogy semmi mással nem kell foglalkoznia. Ide, a múlt évből –amikor öt fatáblát hozott– tanulva tizenöttel érkezett, amiből úgy gondolta, hogy nyolcat, tízet elkezd.

A kész fogálmát is újradefiniálta. Mint kiderült, egy kép szinte soha sincs kész. A tavalyi alkotótáborban végül 11 képet festett, amiből ötöt késznek nyilvánított, de hármat aztán otthon még átkent. Volt olyan, ami végül fejjel lefelé került fel a falra.

– Más az, amikor az ember egy csomó ideig nem látja a képet, és friss szemmel ránéz, eszébe jut valami, esetleg látja, hogy elcsúszott a kompozíció, és akkor minden átrendeződik. Egy ponttal át lehet rendezni egy egész képet. Sokszor pillanatnyi döntéseken múlik a festészet rengeteg része, amit abban a pillanatban elfogadok valamiért, és lehet, hogy fél év múlva, egy év múlva, két év múlva, de van olyan képem, amit tizenvalahány év után kentem át. Nézegettem, és nem jöttem rá, hogy mit nem szeretek benne. Zavart, idegesített, és abban a pillanatban, hogy hozzányúltam, megnyugodtam, és teljesen átkentem.

Arra a kérdésre, nem járt-e úgy, hogy elment valahová, ahol meglátta egy régi képét, és legszívesebben ecsetet ragadott volna, elárulta, hogy egy gyűjteményben meglátta egy régi, még főiskolásként készített képét, és gyengének találta. Felajánlotta, hogy ad egy ezerszer jobb képet, csak cseréljék már ki, mire a gyűjtemény kezelője azt mondta, hogy szó sem lehet róla, azt a képet nagyon szeretik, nem adják.

– Az embert egész életében egy kép izgatja, amit szeretne megfesteni, de ez nyilván lehetetlen, mert ha egyszer sikerülne, holnap nem lenne miért ecsetet felvenni. Én maximalista vagyok. Úgy gondolom, ha én észre veszem a hibát, más is észreveszi, és nem akarok mást becsapni. De lehet, hogy nincs igazam, és hagyni, hogy a kép, ahogy megszületett, élje a saját életét.

20170905-meghivoD

Szombaton délután 17 órakor “Asztaltársaság” címmel nyílik kiállítás a tábor alkotásaiból a Ruzicskay Alkotóházban.


Comments are closed.