Több mint százötven gyerek mozdult egyszerre a Fő téren

20170919-tn_09_20 005

Szerencsés csillagzat alatt születtek a szarvasi mobilitási hét szervezői, hiszen az eső mindig csak kerülgette a rendezvényeket, de egyszer sem húzta keresztül a számításaikat. Így volt ez szeptember 19-én is, amikor a nap a mozgás jegyében telt. „Ugrálj, mozogj” mottóval délelőtt 10 órától közös edzésre várták az általános iskolák diákjait, a Szarvasi Fit Life Team Sportegyesület közreműködésével. A hangfalakból dübörgő ritmus a járókelők figyelmét is a helyszín felé irányította, a kezdési időpontra pedig a település valamennyi iskolájának egy-egy osztálya megérkezett.

– Nálunk az iskolában a mozgás mindenképpen a mindennapok része – mutat rá Zalán Csaba, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola pedagógusa. – Az alsó tagozaton nagy hangsúlyt fektetünk az úszásoktatásra, és több délutáni elfoglaltság is van. Felsőben már remélhetőleg egyre többen választanak valamilyen külső egyesületet, amelyekből Szarvason véleményem szerint elég széles a választék. A cél szerintem az, hogy mindenki megtalálja a maga sportágát – teszi hozzá optimistán.

Meglátása szerint a gyerekekkel egészen kicsi korban kell megszerettetni a mozgást, amikor még ösztönösen és kellő aktivitással vesznek részt benne. Ennek köszönhetően később mindennapjaik részévé és egyfajta örömforrássá válhat, és az állandó rohanás ellenére is időt szakítanak testük karbantartására.

– A mai gyerekek és felnőttek tragikusan keveset mozognak, rossz fizikális és egészségügyi állapotban vannak – állítja ezzel szemben Hangya Anikó, a mozgásstúdió vezetője. – Pedig a mozgás szeretete szemlélet és nevelés kérdése. Az a gyerek és felnőtt, aki rendszeresen sportol, jobb fizikai és mentális állapotba kerül, ami az iskolai és munkahelyi teljesítményére is kihat. Nem sok olyan előremutató dolog van, mint a sport. Művelői tudatosabban élik az életüket, és egy pozitív életközösség részévé válnak.

Az első felvonásban Korbely Péter edző az ún. Combat tréningből hozott ízelítőt, ami a harci mozdulatokat ötvözi a zenével és cardio elemekkel. A folytatásban Gombár Zsolt önvédelmi fogások tanított meg az egybegyűltekkel, akik több-kevesebb sikerrel igyekeztek utánozni a gyakorlatokat.

A közösségi megmozduláson a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola, a Fő Téri Általános Iskola, a Szlovák Általános Iskola és a GFF Gyakorlóintézménye is képviseltette magát, megközelítőleg 150 fővel.

A programsorozat zárására szeptember 22-én, pénteken kerül sor, amikor reggel 6 órától a Zenepavilonnál „Bringás reggelire” várják a kerékpárral vagy gyalogosan érkezőket. Az ébresztőben közreműködik a Rádió Szarvas is, amelyet élő bejelentkezésekkel Závoda Ferenc, a Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesületének elnöke színesít.


Comments are closed.