Mintegy 600 millióból újul meg a Szarvasi Járási Hivatal

Dankó Béla, dr. Takács Árpád és Hodálik Pál

– Nagyon sokat vártunk erre a pillanatra – jeltette ki dr. Takács Árpád, Békés megye kormánymegbízottja tegnap a Szarvasi Járási Hivatal kormányablakában tartott sajtótájékoztatón.

A pillanat pedig a hivatal épületének teljes felújítása kezdetének a pillanata volt, aminek során 600 milliónyi hazai forrásból kívül, belül, az irodák, a folyosók, a nyílászárók, az épületgépészeti és a villamos berendezések is megújulnak.

– Járásról járásra, okmányirodáról okmányirodára és kormányablakról kormányablakra haladtunk, és megújult a közigazgatás, nem csak szellemiségében, hanem valójában is, hiszen ha körbejárnak valamennyi járási hivatalban a kollégák nagyon jó körülmények között dolgoznak – fogalmazott a kormánymegbízott.

Hodálik Pál alpolgármester elmondta, hogy az önkormányzat a kormányablakhoz és a járási hivatal működéséhez azzal tudott hozzájárulni, hogy kiváló kollégákat adott, hiszen a legtöbben a Szarvasi Polgármesteri Hivatalból érkeztek 2013 elején, az pedig nem volt kérdés, hogy a járási hivatalok megalakulása után a fejlődését látva megfelelő ingatlant biztosítsanak a város központjában.

– Nagyon fontos lépés a város és a térség életében, hogy egy olyan épület újulhat meg itt, Szarvas város központjában, ami városképi szempontból is kiemelkedő, másrészt pedig nagyon fontos feladatot lát el, hiszen ez ad otthont most már a kormányhivatalnak – fogalmazott körzetünk országgyűlési képviselője, Dankó Béla. – Az a szándék, ami a kormányt vezérelte a közigazgatás átalakításakor, hogy szolgáltató államot tudjunk az állampolgároknak biztosítani, ennek egy nagyon fontos feltétele, hogy azokat az infrastrukturális feltételeket is végrehajtsuk, amik ezeknek az alapját is megteremtik.

A munkaterületet már átadták a felújítási munkálatokat végző három kivitelezőnek, akik közül az egyik a szarvasi Integrál Építő Zrt.. A munkálatok nem érintik a Kormányablak nyitvatartását.


Comments are closed.