Hegedűs Éva
Zima János tárogatójátékával vette kezdetét a GYSZC Székely Mihály Szakképző Iskolájában az október 6-i megemlékezés. Egy nappal korábban, a nemzeti gyásznap előhangjaként az intézmény az ünnepi gondolatok mellett egy maradandó értékkel is gazdagodott. A humán munkaközösség javaslatára a második emeleti folyosón egy emlékfalat alakítottak ki, amely tartalmazza a hősi halált halt elődök neveit és fényképeit.
Bencsik Miksa 11. évfolyamos tanuló szavalatát követően Tóthné Lipták Erzsébet pedagógus köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta, az egykori hősökről nem szabad megfeledkezni, az újakat pedig kötelességünk felkutatni.
– Ha megkérdezünk egy átlag magyart, hogy a polgári átalakulás követeléseiből, a 12 pontból mennyit tud felsorolni, talán négyre-ötre emlékszik. Ha a dicsőséges időszak lezárásáról és az aradi vértanúkról faggatózunk, a legtöbben két-három névnél megakadnak. Ezért úgy gondoltuk, hogy méltó emléket próbálunk állítani a kicsit elfelejtett aradi tizenháromnak. Bízunk benne, hogy diákjaink, nap mint nap elhaladva az emlékfal előtt, és rápillantva a nevekre, idővel emlékezetükbe vésik valamennyit, és mire a történelem érettségire kerül a sor, nem jelent gondot a 13 vértanú felsorolása – fogalmazta meg köszöntőjében a munkaközösség vezetője.
Utalt arra az örökérvényű gondolatra is, hogy a történelmet a győztes hatalmak írják, és már nem lehet változtatni rajta. Az utókornak azonban fontos szerepe van abban, hogyan őrzi meg emlékében a hazájukért életüket áldozó mártírokat.
Érdekességként elmondta, bár a honvédtisztek származás és korosztály tekintetében is nagyon különböztek egymástól, egy dolog, a hazaszeretet összekötötte őket. Akadt köztük örmény, horváth, osztrák, német, szerb és magyar származású is. A legfiatalabb, Leinengen-Westenburg Károly mindössze 30 éves volt, a legidősebbet, Aulich Lajost pedig 56. életévében érte el a végzet.
A múltidéző műsor keretében elhangzott az aradi tizenhármak utolsó mondatai, Kovács Gábor és Bencsik Miksa tolmácsolásában. Mindeközben egy-egy mécses fellobbanó lángja szimbolizálta a főhajtást, ami 168 év távlatából sem halványult el.
Az ünnepség végén Ozsváth Zsuzsanna igazgató, Laurik László igazgatóhelyettes, Kohut Andrásné, a Székely Mihály Szakképzéséért Alapítvány kuratóriumának elnöke és Berényi Tamás, a diákönkormányzat vezetője helyezték el az emlékezés koszorúit.
