in , , ,

Elindult a férfi megyei pontvadászat

A hétvégén megkezdte szereplését a megyei felnőtt bajnokságban a HC Szarvas férfi kézilabda egyesülete is.  Az elmúlt évben harmadik helyen végzett társulat jelentősen átalakult az új szezonra és szeretne feljebb lépni a dobogón, viszont a megyei vetélytársak is megerősödtek, így csak óvatosan szabad merészebb álmokat szövögetni. A bajnokság jelenleg öt csapatból áll mivel a tavalyi ezüstérmes Békéscsaba DKSE élt az NBII-s indulás lehetőségével , és az NBII-ből több évtized után búcsúzó Újkígyósi KC nem indult el a megyei felnőtt bajnokságban, valamint nem vállalta  a szereplést a Mezőhegyes gárdája sem, ahol szintén nagy hagyományai voltak a férfi kézilabdázásnak.

A bajnokságot így az NBII-s Kondoros mentette meg attól, hogy tényleg bajnoki rendszerű maradjon. Második csapatának benevezésével rendszeres játéklehetőséget biztosítva így feltörekvő utánpótlásának és az NB-s osztályban  már kevesebb játéklehetőséghez jutó sportolóinak.
A szarvasiak legnagyobb vetélytársai az Újkígyósi KC nyomdokába lépő Felföldi István SE csapata lehet, amely jelentősen megerősödött a szezonra, illetve a tavalyi bajnok Kétsopronyi Rákóczi SE is szeretné megtartani címét , de nem szabad leírni a folyamatosan megújuló és épülő Gyulai SE csapatát sem, akik egy-egy mérkőzésen bizony képesek lehetnek meglepetésre.

A legjelentősebb változás a szarvasiaknál, hogy a Pick Szeged fiataljait, az Orosházi FKSE Linamar szintén utánpótláskorú játékosai váltották, így csatlakozott a kerethez a belső lövő pozíciókba Sütő Martin és Andrikó Ádám, valamint a jobb oldalra a balkezes Kiss Axel. További erősítés a szintén jobb oldalon bevethető átlövő Nagy Erik, valamint a beálló poszton szereplő Viczián Szabolcs, és egykori szarvasi utánpótlás játékos Sonkoly Tamás.  A hétvégén még nem léphetett pályára, de már a kerethez tartozik  Wagner Mihály kapus is, aki szintén nem ismeretlen a megye kézilabdás berkekben és biztos erősítés lesz új csapatának.

A szarvasiak az első mérkőzésükön a Kondorosi KK II. csapatát fogadták, amely mérkőzés ideális volt arra hogy a csapatok játékba lendüljenek. Az első két gól még a vendégeké volt, de ekkor vezettek utoljára, mivel a vendéglátók első sorban a két átlövő Sütő és Nagy jó teljesítményének köszönhetően hamar átvették a vezetést  és a félidőre már négygólos hazai előnnyel térhettek pihenőre a csapatok.

A második játékrészt ott folytatódott ahol az első befejeződött. A Körös partiak fokozatosan növelték előnyüket a huszadik percben már tíz gólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző, viszont az utolsó tíz perce kiengedett védekezéséből a hazai csapat és mivel a támadásban is becsúszott néhány könnyelmű hiba, a végére csak az első félidőben kiharcolt négygólos különbség maradt.

Összességében sportszerű mérkőzésen,megérdemelt hazai siker született.

HC Szarvas – Kondorosi KK II.  27-23 (14-10)
Szarvas, 50 néző – vezette: Molnár, Szenteszki
Büntetők: 4/4 ill. 2/1
Kiállítások 2 perc ill. 4 perc

HC Szarvas: Tatai – Kiri 1, Sütő 11, Andrikó 1, Sztankovits 2, Nagy 5, Kiss 1
Csere: Lestyan-Goda 4, Ardai 1, Viczián 1.
Edző: Tusjak János

A Kondoros legjobb góllövői: Krajcsovicz 6, Kasnyik G. 5, Hanyecz 3, Vaszkó 3

A felnőtt csapat mellett nem szabad megfeledkezni az egyesület utánpótlásáról sem, hiszen a fiataloknál is igen rendszeres és tervszerű munka folyik az új utánpótlás fejlesztési programnak köszönhetően.  Az U14 és OSB korosztály heti három edzéssel dolgozik a Gyuláról ” igazolt” Pataki Ferenc  vezetésével.  Szintén heti három alkalommal van foglalkozása az U12 és U10 -s keretnek amely foglalkozásokat Tusjak János vezeti.  A legkisebb korosztályok pedig U9/U8/U7 Sztankovits Lászlóné és Kovács Ágnes vezetésével készülnek a korosztályos versenyekre.

A toborzás folyamatos, minden korosztályban  7-16 éves korig folyamatosan várják az érdeklődőket foglalkozásokon.  További információ a 20/381 6049-s telefonszámon.

HC post

20171007-HCtoborzo

 

Emlékfalat avattak a Székelyben az aradi vértanúk tiszteletére

Megemlékezés a nemzeti gyásznapon