Átadták Csabacsűd felújított iskolamosdóját

20171002-IMG00117

„A mosdóba mindenki jár iskolánkban, diák, tanár, figyelünk a tisztaságra, tanítóink óhajára” – így kezdődik az a mosdódal, amely a kampányvideóban népszerűsítette a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskolát. Az intézmény pedagógusai és diákjai ugyanis minden tudásukat és eszközüket latba vetették, hogy minél több voksot szerezzenek. Az országosan kiválasztott, tíz hátrányos helyzetű, főként kisiskolák mosdói közül első körben mindössze három újulhatott meg, mégpedig a leadott szavazatok függvényében. S bár a csabacsűdiek a 4. helyen végeztek, a támogató cégek és magánszemélyek száma olyannyira megnövekedett, hogy további két intézmény örülhetett a jó hírnek.

Az Unilever Magyarország Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Klebersberg Központtal együttműködésben 2015-ben indította el az Iskolamosdó Felújítási Programot. Az elmúlt években összesen 15 mellékhelyiség nyert támogatást, ami összesen mintegy 3000 gyereknek jelentett higiénikusabb körülményeket. Idén a csabacsűdi mellett a hajdúszováti, a pilisi, az olaszi és a bagaméri iskolamosdó tündökölhetett új fényben.

A csabacsűdi projekt átadására október 2-én került sor, stílszerűen az iskolamosdó melletti tanteremben. Molnár József polgármester köszöntőjében kiemelte, az épület 1931-ben épült, a mosdó kialakítására pedig a ’80-as évek második felében nyílt lehetőség. Köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatásukkal segítették az átalakítást, és hozzájárultak a mindennapi komfortérzet javításához.

Kós Nikolett, az Unilever képviseletében személyes kötődéséről elárulta, 13 éven át minden évben a nagyközségben töltött néhány hetet, ezért a szívének különösen kedves ez a fejlesztés. A számadatokról szólva elmondta, ebben az évben fogyasztóik jóvoltából 12,8 millió Ft-ot gyűjtöttek össze, mindehhez pedig később számos cég járult hozzá anyagi, kétkezi vagy tárgyi segítséggel.

Ezek egyike, a Geberit Kft. jelképesen „örökbe is fogadta” az intézményt. Sipőcz Mónika, a cég marketing munkatársa elmondta, ebből kifolyólag Csabacsűdre valamivel költségesebb termékek – falba rejtett, víztakarékos öblítőtartályok és infravörös vezérléssel ellátott vizeldék – kerültek, amelyek hozzájárulhatnak a környezettudatos szemléletmód kialakításához.

A projekthez valamivel később csatlakozott a Vajda-Papír Kft. is, amely valamennyi intézményhez három raklapnyi toalettpapírt és egy raklapnyi papír zsebkendőt ajándékozott.

Az átadó ünnepség végén Molnár József polgármester és Kós Nikolett közösen helyeztek el egy emléktáblát a mosdó bejáratnál, majd felszelték azt az egyedi díszítésű tortát, amelynek dekorációja a mosdófelújítás történetét meséli el.


Comments are closed.