in ,

Dalban hozta el ajándékát a Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesülete

A Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesülete azt adta ajándékba, ami a legközelebb áll ennek a generációnak a szívéhez. Az idősek napja tiszteletére szeptember 30-án nótadélutánra várt mindenkit a Cervinus Teátrum nagytermébe, amelyen közismert előadók közreműködtek. A mintegy két és fél órás rendezvényen felléptek Koltai Zoltán, Velő Gabriella, Kolostyák Gyula nótaénekesek, az előző évekhez hasonlóan pedig a HAMKE cigányzenekar húzta a talpalávalót, Berki László vezetésével.

– A magyarokból nem lehet kiűzni a nóta szeretetét – vélekedik Kolostyák Gyula aranykoszorús nótaénekes, aki nyolc éve szervezője és aktív résztvevője a zenés programnak. – A közönség szereti ezt a műfajt, különösen az idősebb korosztály, és szinte kívülről tudnak valamennyi dalt. Azt azért látni kell, hogy ahogy változik a világ, változik a zenei kultúra is. A mulatós zene nagyon sokat rontott a helyzeten. Az autentikus, cigányzenével kísért magyar nótát azonban időközben hungarikummá nyilvánították, és remélhetőleg mindig lesznek olyan fiatalok, akik továbbviszik, ezáltal pedig száz év múlva is éltetik a nóta.

Gombárné Bata Mária, az egyesület elnöke sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ma már egyre kevesebb helyről szűrődik ki nótaszó. Emlékeztetett a korábbi évtizedekre, amikor számos vendéglátóhelyen és közösségi rendezvényen szerepet kapott ez a műfaj. Rámutatott, ezzel a rendezvénnyel szeretnék ezt az űrt is valamelyest betölteni, és emlékezetes perceket szerezni a közönségnek.

– Édesapám imádta a nótát, vagyis én nótaszó mellett nőttem fel. Nehéz megfogalmazni, mi ennek a muzsikának a varázsa, de én úgy érzem, hogy jobban összehozza az embereket. Ezzel együtt persze meghallgatom a modern zenét is, de ha választanom kellene, biztos, hogy a nótára szavaznék – mesél a műfajhoz fűződő szoros kapcsolatáról.

A teltházas közönséget Földesi Zoltán vezető főtanácsnok köszöntötte. Beszédében hangot adott szomorú tapasztalatainak is, mely szerint a mai fiatal és középkorosztály már egyáltalán nem ismeri ezeket a slágereket. Az idősek világnapjáról szólva elmondta, a társadalmi gondoskodás a mai napig hagy maga után kívánnivalót ezzel a korosztállyal kapcsolatban, bár előreláthatólag az elkövetkező időszakban „egy kicsit több méz kerül a madzagra”.

A nosztalgikus délutánon először a mindenki által jól ismert Sárgul már a kukoricaszár kezdetű örökzöld csendül fel, majd egymást követték a múltidőző dallamok, amelyek közé az előadók egy-két újdonságot is becsempésztek.

Molnár Istvánné

“Tehetségekért” kitűzőt és emléklapot vehetett át Molnár Istvánné

Varga Viktor

Hotel Menthol Varga Viktor rendező szemével