Hatodszor állhatott a világ tetején Fábri János

Fábri János

Az Európa-bajnoki cím után nemrégiben a világbajnokságon is a dobogó legtetejére állhatott Fábri János. A szarvasi erőemelő az október 2-7. között megrendezésre kerülő svédországi viadalon ismét bizonyított: guggolásban 170 kg-mal, fekvenyomásban 110 kg-mal, felhúzásban pedig 240 kg-mal verte magasan a mezőnyt, összesítésben pedig 82,5 kg-mal utasította maga mögé a svéd második helyezettet, Mattila Karit. Fábri Jánossal készült interjú ma este 21.35-től lesz látható az m2 Én vagyok itt című műsorában.

– Alig néhány hónapja még arról beszélgettünk, hogy féléves kihagyás ellenére sikerült újra megszerezni az első helyet a plzeni Eb-n, s máris egy újabb diadallal büszkélkedhet. Hogy zajlott a verseny?

– Mintegy 50 országból indultak versenyzők, köztük olyanok is, akik korábban nem indultak. Így jelen volt pl. Irán és Ausztrália, emlékezetem szerint pedig összesítve több mint 800-an kvalifikálták magukat. Nagyon jó rendezés volt. Ilyen korrekt szervezést keveset lehet látni. A bírók ellenben nagyon szigorúak voltak, rengeteg gyakorlatot elvettek. Én alacsonyan kezdtem, először biztonsági gyakorlatot végeztem, mert annyira nem szorítottak az ellenfelek. Úgy gondolom, hogy a világrekord megdöntését akkor érdemes megfontolni, ha az embert küzdelemre kényszerítik. Felhúzásban én sokkal többet tudok. 220 kg-on kezdtem, és 240 kg-ig jutottam. Egyetlen nevező volt, aki ugyanennyit teljesített, de velem ellentétben ő 125 kg-ot nyomott. Utána már bántam, hogy nem mentem ki a harmadik gyakorlatra, mert szerintem a 250 kg-ot is felhúztam volna.

– Ha jól tudom, a verseny izgalmait egy egészen más jellegű izgalom előzte meg.

– Igen, az utazásunk kalandos volt. Felszálltunk Ferihegyen, és a repülőjegyen az állt, hogy Sundsvall. Kaptunk még két jegyet, de azzal nem különösebben foglalkoztunk. Utólag kiderült, hogy Stockholmban ki kellett volna venni a csomagot, és újra becheckolni. Ezt mi nem tettük meg. Sundsvallban persze nem találtuk a poggyászt, és reklamáláskor tájékoztattak bennünket, hogy minden Stockholmban maradt. Kértük őket, hogy segítsenek. Nagyon rendesek voltak. Megkérdezték, hogy milyen táska, elkérték a számunkat, és másnap hívtak bennünket, hogy megérkeztek a csomagok a szállodától 27 km-re fekvő sundsvalli repülőtérre. Már épp azon gondolkodtunk, hogy taxit hívunk, amikor a beszélgetésünket meghallotta egy magyar származású lány. Azonnal telefonált az apukájának, aki felajánlotta, hogy elhozza a poggyászunkat. Ráadásul nem kért érte egy fillért sem, hanem csak kedvesen jó versenyzést kívánt. Nagyon nagy probléma lett volna, ha nem érkezik meg időben a csomag, mert benne volt a versenyfelszerelésem.

– A megpróbáltatások után mégis mondhatni könnyű győzelemmel zárta a versenyt, a teljesítőképessége határait sem kellett feszegetnie. Nem érzi ilyenkor azt, hogy kevésbé van tétje egy-egy ilyen versenynek?

– Nem, egyáltalán nem. Sok függ ugyanis attól, hogy milyen bírókat fog ki az ember. Ráadásul azt a versenyzőt, aki sokszor nyer egymás után, a bírók nem nagyon kedvelik. Tőlem is elvették a fekvenyomásban a harmadik gyakorlatot. Mint a sicc, sőt. Nagyon könnyű volt a nyomás, kicsit megbillent, és kész. Ennyi volt. Nos, ha netalántán az embernek a kezdő gyakorlatával történik ugyanez, az nem túl szerencsés, mert utána még van kettő. Ez esetben pedig később mikroszkóppal néznek minden gyakorlatot. Én nagyon törekszem arra, hogy az első mindig nagyon jó legyen. Ha ugyanis a harmadiknál az ember világrekordot javít, és előtte minden gyakorlata jó volt, akkor a bírók általában megadják. A világrekord esetében ugyanis tudni kell, hogy nincs tökéletes gyakorlat. Az már az emberi teljesítőképesség határa, így ha akarnak, mindig tudnak benne hibát találni.

– M3, vagyis az eggyel fiatalabb kategóriában 282,5 kg-mal tartja a világrekordot, a jelenlegi, M4-ben pedig 260 kg-mal ugyancsak ön vezeti a ranglistát. Cél-e, hogy ezt is megjavítsa?

– Igen, de sokat kell dolgozni érte. Fél évvel ezelőtt volt pl. egy olyan időszak, amikor nem tudom, hogy miért, de kiestem a ritmusból. Mindent ugyanúgy csináltam, és éreztem azt is, hogy jó erőben vagyok, mégsem úgy sikerültek a gyakorlatok, ahogy szerettem volna. De jövőre mindenképpen megjavítom a világrekordot. Tartozom ennyivel Szebegyinszki Jánosnak, aki a kezdetektől mellettem áll, és segíti a versenyeztetésemet.

– Számos verseny van még Ön előtt a tervek szerint, és közel negyven év Ön mögött. Mi kell ahhoz, hogy valaki ilyen sokáig a csúcson tudjon maradni?

– Sok edzés és akarat. És ez utóbbi nemcsak a sportra igaz. Ha az ember el akar érni valamit, azért tenni is kell. A sportban is nagyon különbözőek a célok. Van, aki megelégszik azzal, hogy fitt legyen. Van, aki egy megyei, országos vagy nemzetközi porondon akarja megállni a helyét, de ezekért sokkal többet is kell tenni. Nem sok embernek adatik meg, hogy a világ legjobbjaival versenyezzen, az pedig csak a legszerencsésebbekkel, hogy csak neki játsszák el a Himnuszt.

Comments are closed.