Kijózanító vereség

A nyitó fordulók után bizakodva várták a folytatást férfi kézilabdázóink, a soros ellenfél elmúlt heti vereségét követően ráadásul a vezetést is átvehették volna a bajnokságban, viszont a mérkőzés képe alapján nyoma sem volt az elmúlt heti teljesítménynek.

Az már a bemelegítésnél látszott, hogy mindkét csapat komolyan veszi a találkozót, hiszen a játékos névsor szinte teljes volt mindkét oldalon. Az első találat a hazaiaké volt, de nem kellett sokáig várni a válaszra a vendégek részéről sem. Ezt követően viszont kétgólos előnyre tettek szert a szarvasiak előbb Nagy Erik majd Ardai góljaival (3-1). A vendégek pedig Mezei G. góljaival próbáltak lépést tartani (4-2, 4-3, 5-4).  A 11.percben Lestya-Goda büntetőjével ismét két góllal vezetett a hazai együttes (6-4), ekkor viszont még kevesen gondolták, hogy ekkor volt utoljára nyerő pozícióban vendéglátó. A félidő derekán egy keményebbnek tűnő ütközés teljes fordulatot hozott, Sütő keménységét Sklaliczki N. orra bánta a jutalom pedig jogosan kétperces büntetés formájában sújtotta a szarvasi csapatot, amit jól használtak ki a vendégek és megfordították a mérkőzés alakulását (6-7,6-8).

A folytatás már teljes rövidzárlat a hazaiak részéről, az átlövők támadásban képtelenek voltak bevenni a jó napot kifogó Mezei Martin hálóját, ráadásul védekezésben sem tudtak hatékonyan együtt működni, sem az időkérés sem a kapus cserék nem segítettek a csapaton,  a bajnoki címre hajtó vendégek pedig vérszemet kaptak és folyamatosan húztak el ellenfelüktől (8-11, 8-13,10-15, 10-18). Így már félidőben eldőlni látszott a mérkőzés végkimenetele (11-19).

A folytatás szintén a vendégeké volt (12-23), ebből még próbált felzárkózni a szarvasi csapat, de ez csak nyolc gólig sikerült (15-23) és továbbra is csak futott az eredmény után. Egyedül Ardai volt dicsérhető a hazaiaknál, illetve a második játékrészre feljavult Kiss Axel teljesítménye is, a többiek viszont ezen a napon nem tudták előhozni tudásuk legjavát így a sokkal egységesebb újkígyósi csapat még ilyen arányban is megérdemelt győzelmet aratott. A folytatásban ismét rangadó vár a szarvasi csapatra, a hónap végén a tavalyi bajnok Kétsoprony RSE látogat az Alkotmány utcába.

HC Szarvas – Felföldi István SE  25-35 (11-19)
Szarvas, 100 néző
Vezette: Petrovszki, Hovanecz
büntetők:3/2 ill. 1/1
Kiállítások: 4 perc ill. 8 perc

HC Szarvas: Tatai – Ardai 5, Sütó 4, Andrikó 1, Sztankovits 1, Nagy 5, Kiss 3
Csere: Wágner, Lestyan-Goda 5, Hanzel, Kiri 1, Viczián, Sonkoly.
Edző: Tusjak János

Az elmúlt két hét túlzott önbizalmat adott mindenkinek, most viszont bele szaladtunk a férfiasabb pofonokba, nem tudtunk felnőni a feladathoz. Remélhetőleg mindenki felfogja, hogy hétközben is több munkát kell elvégeznünk.

A FISE legjobb góllövői: Harangozó 7, Lipták 6, Mezei 5, Dócs 5, Katona 4, Tóth 4.
A HC Szarvas hétvégi utánpótlás eredményei;

A hétvégén Békésen folytatódott az U14 III. osztályú bajnokság, ahol az első mérkőzésen még magabiztos szarvasi siker született a teljesen kezdő sportolókból álló orosházi csapat ellen, a második mérkőzésen pedig elfáradva a végére egy szűk vereség sikeredett a szentesi korosztályos csapattól;

Orosházi FKSE Linamar I. – HC Szarvas 4-37 (3-19)
HC Szarvas – Szentesi FKC 22-25 (12-14)

A U14-s csapat tagjai:
Hóbely Márkó és Kovács Bence kapusok, Hunya Mátyás, Sztancsik Máté, Tóth Szabolcs, Czifra Zalán, Valencsik Máté, Vaskor Gergő, Tusjak Balázs  Molnár Bence mezőnyjátékosok.
Megbízott edző: Sztankovits Lászlóné

20171019-U14

A vasárnap délelőtt folyamán az U9-s kisiskolás csapat is megkezdte a szereplését. A nagyokhoz hasonlóan ők is magabiztosan győzték le a szintén első mérkőzésüket játszó orosházi fiatalokat, a második mérkőzésen viszont már szomszéd vár rutinosabb csapata győzedelmeskedett;

HC Szarvas – Orosházi FKSE Linamar II. 22-2 (12-0)
HC Szarvas – Orosházi FKSE Linamar I. 9-14 (2-5)

A U9-s csapat tagjai:
Ézsiás László, Medvegy Zalán, Gyurcsik Balázs, Tusjak Marcell, Kugyela Kristóf, Komár Gergő, Pozderka Nándor, Paraizs Konrád.     Edző: Tusjak János

CAMERA

HC post


You must be logged in to post a comment Login