in , ,

Igazi sikertörténet: barátsággal, önzetlenséggel, kitartással írt 50 kajakos év

Ha valaminek, jelen esetben a szarvasi kajaksport félévszázados történelmének elmesélése során a barátság, önzetlen segítség, kitartás és munka a leggyakrabban ismételt kifejezés, akkor azt Magyarországon már nyugodtan nevezhetjük sikertörténetnek, pláne úgy, hogy ezeknek köszönhetően 50 év alatt a szakkörből lett klub a világviszonylatban is erős magyar egyesületek között 2016-ban a 12. helyre ért fel. Ha amerikai egyesület lenne a Szarvasi Kajak-Kenu Vízisport és Szabadidő Club, akkor a történetből most sikerfilmet készítenek.

A születésnapi bál előtt a közelmúltban elnökké választott Szűcs Mihállyal beszélgettünk, aki maga is több mint negyven évet töltött a vízen. Általában száz körüli azoknak a száma, akik az egyesületnél sportolnak, közülük 50-60 igazolt versenyző, akik egyre szebb eredményekkel járulnak hozzá elődeik munkájához.

– A szarvasi kajak-kenusport általában az országos középmezőnyben, vagy annál egy kicsit előrébb tanyázott, viszont az utóbbi években egyre több olyan versenyzőnk van, akik ki tudtak lépni a nemzetközi porondra. Majdnem minden évben kettő, három, négy, öt ki tudja harcolni a válogatókon azt a lehetőséget, hogy Európa-bajnokságon, világbajnokságon, olimpiai reménységek versenyén el tudjon indulni – jelentette ki az egyesület jelenéről annak elnöke.

A sikerek forrásaként azt látja, hogy az edzők munkája kezd beérni, aminek alapját az a három-, négyévtizedes tapasztalat adja, amit jelen esetben Bátor György, Doxi, illetve Nyerges Attila a magáénak tudhat. E mellé jön az, hogy az anyagi és a technikai háttér is egyre stabilabb, ami ezeknek a fiatal sportolóknak a nemzetközi versenyeken való részvételét biztosítani tudja. A szövetség jóvoltából kaptak egy nyolcszemélyes kisbuszt, amivel ezentúl lényegesen könnyebb lesz az edzőtáborokba, hazai és nemzetközi versenyekre való eljutás.

A bál protokolláris részében Dobruczky Zsolt számolt be az egyesület történelméről, egészen 1967 nyarától, egészen pontosan 1967. június 2-ától, amikor Sándor Tamás ötletétől vezérelve, – miszerint indítsanak egy kajak-kenu szakkört –, találkoztak az alapítók. A történet Laurenczy Jenőn és az Úttörőházon, a Vöcsök és szandolin hajókon, Csepelen és MTK-n, na meg az azóta is testvéregyesület státuszában szereplő szentandrásiakon, fa PK és fa K1-esen, Csonka Istvánon és az Állami Gazdaságon, Simon Fiala Tiboron és a tíznapos szentandrási edzőtáborozásokon, Magyarkanizsán, társadalmi munkán, Szebegyinszky Györgyön, Bátor Györgyön, Bodnár Ildikón, Korim Magdolnán és Nyerges Attilán, id. Kovács Mátyáson, Bakula Pálon, Kovács Györgyön, önmagán és feleségén, Gyöngyin, Kiszely Andráson és a Kohut családon át jutott el a mai szakosztály 1992-es alapításáig.

Felsorolta azokat, akik komoly nyomot hagytak az egyesületen versenyzőként. Megemlítette Trinyik Katalint, örökös tagot, aki a klub első ifjúsági válogatottja volt, és aki első nemzetközi eredményt, ifi EB 4. helyezést érte el, Huszár István örökös tagot, első aranyjelvényes sportolót, a megye egyetlen nemzetközi versenybíróját, Védő Pált, első aranyjelvényes ifjúsági sportolót, Laurenczy Melindát, mint az egyesület első egyéni országos bajnokát, Tóth Tibort, háromszoros ifjúsági világkupagyőztest, Kohut Pált, felnőtt világkupagyőztest, masters bajnoki dobogóst, Kuli Istvánt, ifjúsági világbajnokot, Fazekas Nándor ifjúsági Eb. 3., Nyemcsok Máté ifjúsági maraton-világbajnokság 3., Kós Benedek ifjúsági vb. 2., ifi EB 3., Opavszky Márk európai ifjúsági olimpia 3. helyezettet, Homonnai Luca, ifjúsági olimpia 2., ötszörös ifi vébégyőztes, 16 évesen felnőtt vb. 2., Pintér-Bodonyi Dóra, kétszeres Eb. győztes, világbajnok, Dombvári Bence, vb. 2. és 3., Eb. 2., Bogár Gábor, U-23-as vb. 2. és 3. helyezettet. Elnézést, ha valaki kimaradt volna a felsorolásból!

Ez a felívelés a szarvasiakat az országos egyesületek közötti 2016-os rangsorának 12. helyére repítette.

A jeles alkalomra eljött dr. Baráth Etele, aki tavalyig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, valamint Dónusz Éva, az MKKSZ utánpótlás szövetségi kapitánya, olimpiai bajnok, valamint Petrovics Kálmán, az MKKSZ sportágfejlesztési bizottság elnöke, világbajnok.

– Ha ezt a termet megnézzük, és a mai estét végig hallgatjuk, akkor pontosan látszik, hogy mi a magyar kajak-kenu sport. Ez. Gyönyörű története van, nagyon sok olyan ember dolgozik benne ingyen, azért teszi mert szereti, szereti a gyerekeket, szereti a környezetet, szereti a sportot önmagát, és egyáltalán közösségben, családban szeretné jól érzeni magát. Ebből építkezik ez a sport – jelentette ki Baráth Etele.

Dónusz Éva, aki versenyzőként Kohut Palival evezett, örömmel emlékezett vissza arra a közelmúltbeli eseményre, amikor élőben lehetett szemtanúja Kós Benedek Európa-bajnoki aranyának és világbajnoki ezüstérmének, az ORV-s csapat sikerének.

Az egyesület nevében Szűcs Mihály és Dobruczky Zsolt emlékplakettel mondott köszönetet az alapítók közül Trinyik Katalinnak, Huszár Istvánnak, Kovács Györgynek, Védő Pálnak, Kozák Jánosnak és Kurucz Andrásnak, a korábbi korábbi vezetőknek, id. Kovács Mátyásnak, Roszik Jánosnak, a jelenlegi két edzőnek, Bátor Györgynek és Nyerges Attilának, azoknak a versenyzőknek, akikenk nevelőegyesülete volt a szarvasi és eredményeikkel tovább öregbítették, és remélhetőleg öregbítik még annak hírnevét, Pintér-Bodonyi Dórának, Homonnai Lucának, Bogár Gábornak, azoknak, akik a szarvasi klub színeiben értek el eredményt, Kohut Pálnak, Kuli Istvánnak, Tóth Tibornak, és azoknak a reménységeknek, akiknél már termőre fordult a befektetett munka, Grivalszki Tamásnak, Kós Benedeknek, Opavszky Márknak.

Marik Lászlóné, a Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesületének elnöke Békés megye kajak-kenu sportjáért kitüntetést adott át Huszár Istvánnak.

Már csak az jogos olimpiai érem, arany hiányzott a főhelyről, de reméljük, hamarosan az is meglesz!

Segítség a rászorulóknak: Ételdobozt helyeztek ki Szarvason

A lyukat 61 éve nem tudja elfújni a szél