in ,

Segítség a rászorulóknak: Ételdobozt helyeztek ki Szarvason

Egy doboz, amibe bárki tehet, és amiből bárki vehet – ezen az egyszerű alapelven működik az Enni adok – Enni kapok elnevezésű doboz. A több éve létező alapkoncepción a Re-Formáló Egyesület finomított, mivel tapasztalataik szerint a korábban kihelyezett, de felügyelet nélkül hagyott gyűjtőedények egy idő után „dísztárgyakká” válnak, és nem töltötték be eredeti funkciójukat. Ebből kifolyólag az egyesület a szervezőmunka mellett minden településen önkéntes csapatokat is verbuvál, akik napi szinten ellenőrzik az ételdobozokat, segítenek a feltöltésben, ill. az esetleges visszaélések kezelésében.

Több budapesti helyszín, Halásztelek, Várpalota, Balatonfűzfő, Dunaharaszti és Nagytarcsa után 11. pontként Szarvasra is megérkezett a segítség. Október 22-én a Vajda Péter utca 7. sz. alatti kapura rögzítették fel az adományládát, és természetesen nem hagyták üresen. A helyi önkéntesekből álló csapat tartós élelmiszerrel, zöldséggel, gyümölccsel töltötte meg, és került bele az aznapi ételosztáson készült székelykáposztából is.

– A Facebookon láttam a kezdeményezést kb. egy hónappal ezelőtt, és nem sokkal később fel is vettem a szervezettel a kapcsolatot. Két héttel ezelőtt személyesen is ellátogattak Szarvasra, és elindulhatott a folyamat. Azóta már mintegy 45 főre gyarapodott az önkéntesek száma, akik vállalják azt, hogy felváltva a dobozt minden nap feltöltik, tisztán tartják, és megfigyelik – számol be a kezdeti sikerekről Kondacsné Varga Erika, az önkéntesek vezetője.

Nyomatékosította, az akció pozitív kimenetelének egyik záloga, hogy mind a segítők, mind pedig a rászorulók együttműködjenek velük. A dobozba főként tartós élelmiszereket várnak, de a háziasszonyok is beletehetik az aznapi főtt ételmaradékot. Ebben az esetben kérik, hogy a kezelhetőség érdekében mindenképp dobozolva, címkével és dátummal ellátva tegyék ezt. Az adományláda mindenki számára nyitva áll, célja pedig, hogy senki se távozzon üres kézzel. Ennek érdekében pedig azt tanácsolják, hogy minden rászoruló legfeljebb három élelmiszert vegyen ki belőle.

– Sokan azt gondolják, hogy a rászoruló a hajléktalan embert jelenti. Ez nem így van – osztja meg az elmúlt két hónap tapasztalatait, Smudláné Fazekas Margit, a Re-Formáló Egyesület elnöke. Nagyon kevés hajléktalan látogatja a dobozainkat. Sokan közülük családban élnek, de kevés a bevételük. Hiába dolgozik anyuka, apuka, miután kifizetik a lakhatás költségeit és a rezsit, már alig marad élelmiszerre. Különösen a hónap végén vagy fűtési szezonban. Emellett azt is látjuk, hogy éjszaka nagyobb a dobozok forgalma, mivel sokan szégyellik nehéz életkörülményeiket.

Az Ótemplomi Szeretetszolgálat ételosztással járult hozzá a karitatív célhoz. Pásztor Mátyás jóvoltából ismét 800 adag székelykáposzta készült el a gulyáságyúban, amely ugyan nem fért be az ennél lényegesen kisebb méretű ételdobozba, de nem is volt szükség rá. Sokan ételhordóval sorakoztak a bográcsoknál, és közös imádság után hálás szívvel nyújtották ételhordóikat.

– Békésszentandrásról jöttem át, és már nem először. Nagyon meg vagyok elégedve az étel minőségével. Egyedül élek, és bizony jól jön a segítség évente néhány alkalommal – mondott köszönetet Pásztor András az önzetlenül kinyújtott karért.

Lázár Zsolt esperes elmondta, az idei évben eddig már több mint tízezer adag ételt osztottak szét. Az őszi idénynyitó akció után legközelebb december 3-án, advent első vasárnapján várják a nélkülözőket a „mindenki asztalához”.

A hagyomány- és értékőrzés aranykorát éljük

Igazi sikertörténet: barátsággal, önzetlenséggel, kitartással írt 50 kajakos év