in , ,

Benkások a víz felett és föld alatt Budapesten

Budapest kifogyhatatlan látnivalóból. Mi, felsős benkások, az idén is útra keltünk, hogy ismerkedjünk fővárosunkkal. Ködös időben indultunk, de napsütötte város várt bennünket.

Mi kell egy ilyen évről-évre visszatérő kiránduláshoz? Lelkes gyermekcsapat, akik nem riadnak meg a gyaloglástól? Természetesen négy tettre kész pedagógus, akikből egy rajong a budapesti látványosságokért és panorámáért.

Az idén a program a Sziklakórház látogatása volt, ahol még megtekinthettük az Atombomba kiállítást is. A kórházat a vár alatti barlangrendszerben alakították ki és 1943-45 között illetve 1956-ban légókórházként működött. Majd a hidegháború idején atombunkerként funkcionált.

Az időszakos kiállítás a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombomba áldozataira és túlélőire emlékezik.

A csodálatos napsütésben a Halászbástyáról gyönyörködtünk a panorámában, körbesétáltuk a Mátyás-templomot, melyet 2004-2013 között kívül-belül teljesen felújítottak.  A másik nevén Nagyboldogasszony-templomot belülről is megnéztük. Szépsége mindannyiunkat elkápráztatott. Sok érdekességet megtudtunk történetéről, a felújítás körülményeiről idegenvezetőnktől.

A várbéli séta után a Várkert Bazárnál hajóra szálltunk és több híd alatt áthaladva a Dunáról is gyönyörködtünk a fővárosban.

A Művészetek Palotájánál várt a buszunk és élményekkel tele, fáradtan utaztunk haza. Jövőre ismét szeretnénk újabb látnivalókkal ismerkedni.

Révész Éva szervező pedagógus

A lyukat 61 éve nem tudja elfújni a szél

Fáklyák imbolygó fényénél emlékeztek a szarvasiak 56-ra