Versenyről versenyre fejlődnek karatésaink

Nagy Máté, Frankó Dániel és Litauszki György

Az őszi szezon első versenyére a horvátországi Csáktornyán került sor, ahol Nagy Máté az u14-ben, Litauszki György a juniorok között zárt bronzéremmel, míg Frankó Dániel a kadet +70kg-ban jutott a döntőbe, ahol végül második helyezést ért el.

Frankó a következő két kvalifikációs versenyé is jól teljesített. Először a Horvát Openen kezdett nyert mérkőzésen, majd a későbbi győztes megállította, a vigaszágon azonban már nem talált legyőzőre, és három nyert mérkőzéssel a bronzéremig jutott. A kvalifikációs sorozat következő állomásán, a Hungarian Openen még jobban sikerült a menetelés: három győztes meccset követően versenyzőnk a döntőbe verekedte magát, ahol a mérkőzés elején meglepték egy fejtalálattal, ám tudatosan és összeszedetten pontról pontra sikerült hátrányát ledolgoznia, majd megfordítania, és így ezúttal a dobogó legtetejére állhatott.

Frankó Dániel

Frankó Dániel

A szarvasi karatésok következő megmérettetése a Diákolimpia lesz november 11-én.

Comments are closed.