Pár pillanat múlva se hadnagy, se koffer, se puccer

20171113-Szarvasi_ujsag_444

A negyedik évébe lépett az első világháború 100 éve. A helyzet éppen úgy állt, hogy akár derűlátásra is okot adhatott volna: Olaszországban ígéretes előretörést hajtott végre a Monarchia Isonzónál, Leninék forradalma után kiszállt a háborúból Oroszország.

A Szarvas és Vidéke és az Abonyi Újság 1917-es számából szemlézett Haszán Zoltán egyik minden nap olvasott oldalamon, a 444-en. A szarvasi híreket kiszemezgettem, a cikk a 444-en olvasható teljes terjedelmében. Köszönet a szerzőnek, hogy hozzájárult az átvételhez.

A legkisebb újságok legkisebb híreiből azonban egész más kép rajzolódik ki a vidéki hétköznapokról.

Nemcsak a hátországban, a fronton is nélkülözés volt, de leginkább ruhából.

„A diadalmasan előnyomuló és küzdő hadseregeiknek fehérneművel és alsó ruhával való ellátása érdekében felkéri az elöljáróság Szarvas község mindenkor lelkesedni tudó lakosságát, hogy ezen nemes és hazafias cél előmozdítása érdekében adja oda mindenki nélkülözhető holmiját és pedig: férfi- és női fehérneműt, harisnyát, inget: lábbelit, szoknyát, törülközőt, asztalkendőt, ágyneműt, mindenféle fehér, színes, tarka vászon, pamut-karton és barchet holmit, a mely alsóruháként viselhető, vagy alsóruha készítésére vagy javítására alkalmas. Adjon mindenki még nélkülözések árán is, mert csak így róhatjuk le a hőseinkkel szemben köteles hálánk egy csekélyke részét és csak igy mutatkozunk méltónak azokhoz, kik vérük hullásával ezer veszélyben és szenvedésben egy világot csodálatba ejtő hőstettek közepette szeretettel gondolnak a honmaradottakra. Az adományokat a községi elöljáróság gyűjti össze és azok a hét csütörtöki és szombati napjain szolgátatandók be a községházán a fő- jegyzői irodában folyó évi deczember l-ig. Szarvas, 1917. november 14-én. Elöljáróság.”

Szinte mindenből hiány volt, miközben az állam igyekezett besöpörni mindent, amit a háborúban használni lehet. De tényleg mindent:

„A harangkötelet is elviszik. A harangok után jönnek a harangkötelek. A harangok beszolgáltatásával a harangkötelekre sincs szükség, és a lelkészi hivatalok nem is igen tudják azokat felhasználni. A hadvezetőség úgy rendelkezett, hogy az árván maradt harangköteleket is szolgáltassák be hadügyi célokra.”

A honvédelmi miniszter elrendelte az ónból vagy ónötvözetből készült orgonasípok leszerelését és beszállítását is.

Hatósági áras volt szinte minden, de az árdrágítók igyekeztek kijátszani a szabályozást. Az igazán különleges volt, amikor Szarvason azért támadtak meg zsidó kereskedőket, mert egyikük felesége a piacon akart libát venni, de a maximált árnál drágábban akarták neki eladni az állatot, ezért a rendőrhöz fordult.

„Csúnya, visszataszító és a szarvas lakosság felekezeti türelmességét is mélyen meggyalázó botrány történt az elmúlt pénteki hetipiacon. Schlézinger szarvasi kereskedő neje libát akart venni egy földmíves asszonytól. Megjegyzendő, hogy előtte való nap Dr. Wieland főbíró szigorúan meghagyta a rendőrségnek és csendőrségnek, hogy péntek reggel erélyesen őrködjenek a baromfiakra is megállapított – maximális árak betartása felett! Ugyancsak a községi elöljáróság péntek reggel dobszó útján közölte a lakossággal a baromfiak maximális árait.
Schlézingerné tehát a maximális árra hivatkozva kérte a libát s midőn nem kapta meg, a közelben levő rendőrt figyelmeztette az árdrágító asszonyra. Kovács rendőrtizedes, a kapott utasításhoz hiven az árdrágítót karon fogta, hogy bekísérje Demeter rendőrtársával. Erre azonban a maximális ár miatt szabadon nem garázdálkodható baromfiárus asszonyok között óriás felbőszülés támadt. Hozzájok csatlakoztak más elemek is.

A vásárló asszony férje rőfös áruval ép a piacon volt más izraelita szövetárusokkal. A zsidókat mocskos és durva szavakkal gyalázó tömeg egy része a rendőröknek esett, más része az izraelita kereskedők áruinak esett neki és az árukészletét, ruhakelméket szétszaggatták, elhurcolták folytonos zsidógyalázás közben.

A több száz főre menő tömeget az itthon levő egy-két katona is bujtogatta. A két szegény rendőr ruháját Ieszagatták a megvadult asszonyok s az árdrágító asszonyt kitépték kezükből. A nekidühödött tömeg magatartása olyan veszélyes kezdett lenni, hogy a piaci iparosok és kereskedők áruikat kezdték összepakolni és menekülni vele, sőt a piactéri izraelita kereskedők üzleteiket is becsukták, tartva a zsidógyalázó tömeg vandalizmusától.

A legválságosabb pillanatban aztán Dr. Wieland Sándor főszolgabiró liberális és erélyes intézkedésére megérkezett a csendőrség is és a rendet, nagynehezen helyreállította. A lázongó tömeget csak alig lehetett lecsendesítteni. Több letartóztatás történt és szigorú vizsgálatot inditottak a visszataszító, végtelenül csúnya botrány ügyében A főszolgabiró intézkedésére Rágyánszki őrmestert, aki a tömeget bújtogatta péntek este Csabára kísérték. Íme a Szarvason betegesen felburjánzó és a közbékét, sőt a közbiztonságot is veszélyeztető felekezeti türelmetlenség egy megdöbbentő tünete a pénteki, osztálygyülölettől is izzó forrongás, mely nyílt rombolássá fajult.”

Azon, hogy új aprópénzt vezetnek be, az Abonyi Újság és a Szarvas és Vidéke szinte egymással versengve szomorkodott:

„Új pénzek. Boldogan jelentjük, hogy pénzt kapunk. Új pénzt: 25 és 50 filléres váltópénzt és 5 koronás bankjegyet. Az aprópénzhiányon egyszerre segíteni fog az új pénz. Rajtunk nem.” (Abony)

„Szaporodik a váltópénz. Bár ami zsebünkben szaporodna. Új váltópénzt szándékoznak forgalomba, hozni, és pedig 25 és 50 fillérres fémpénzt és 5 koronás papirpénzt. Ugyan mennyi jut ez új pénzfajtákból a mi zsebünkbe?” (Szarvas)

De a legpazarabb mégis az, hogy még a lap szedője sem állta meg, hogy ne fűzzön kommentárt egy hírhez:

Ami az egyik legnagyobb gond volt, hogy Békés megyében egyszerűen nem volt a világításhoz használt petróleum. „A kormány nagy mértékben redukálta Békés megye petróleum kontingensét, ami nagy és érthető elkeseredést keltett a világítási anyagokban rég szűkölködő lakosság körébén. A kontingenst ugyanis a múlt évi 850 mázsáról leszállította a kormány 330 mázsára. Most még ezt is redukálja, amennyiben értesítetje az alispánt, hogy a 330 mázsa petróleumba beletudódik a dohánytermelőknek már kiutalt 53 mázsa és a „Hangya” szövetkezeteknek kiutalt 120 mázsa is.” A lakosság negyven százaléka egyáltalán nem kapott petróleumot, aki igen, az is nagyon keveset. Jegyeket adtak ki erre is, mint szinte mindenre, „fejenként azonban aligha egy hordóval, de mindenesetre több gyűszűnyi lesz a kapott mennyiség”.

Közben azzal is baj volt, hogy míg a magyar katonák messze harcoltak, orosz hadifoglyok itthon magyar asszonyokkal álltak össze.
„A feleséggyilkos katona felmentve. Kiss Antal 101. gyalogezredbeli szakaszvezető, a polgári életben gazdálkodó ember, arról értesült, hogy felesége otthon együtt él egy orosz fogollyal, Egy Bécs-felé irányított szállítmány parancsnokául jelötetvén ki, útközben Szarvason lemaradt s hazament Öcsödre. Késő éjjel érkezett meg. Az ajtó zárva volt. Zörgetésre felesége jött ki s meglátva férjét, revorvert szegezett a mellének. Erre a férj lekapta válláról fegyverét s a hűtlen asszonyt agyonlőtte. A temesvári hadosztálybiróság a napokban ítélkezett felette s jogos önvédelem címén felmentették.”

A Szarvas és Vidéke szerkesztője december legelejére, a háború negyedik évében már rettentesen fásulttá vált:
„A Katalin-nap is elmúlt. Alig tudjuk már jóformán megérteni, hogy voltak idők, amikor Katalin napján az első disznóölés boldog családi ünnep volt, amikor vidám gond nélkül ültünk asztalhoz az egy éve nem látott hurkát-kolbászt és egyéb hasonló jókat élvezni. A szomszédok és jó ismerősök is megkerültek ilyenkor, meg a pompás karcos. Aztán vigadtunk éjfélig, éjfél utánig, talán reggelig. E napon kezdődtek az első bálok, bevezetői a téli nagy báloknak, amikor virágillatban, pazar ragyogó fénynél táncolt a fiatalság. Hol van most, a 11 órai zárórás világban, a szén nélkül és villany sőt petróleum nélkül kínlódó világban bál, virág/pazar fény?’ Már emlékezetünkből is kezdenek kiveszni ezek a fogalmak. Csak egy után sóvárgunk: a béke után. Várjuk a Katalin-naptól, azután a karácsonytól, húsvéttól és így tovább. Egyszer bizonyosan meg lesz. Ha nem itt a földön, talán a túlvilágon?”

Comments are closed.