in , , ,

Polák Ferenc, Zsilett szerepében bizonyít

Polák Ferenc
Polák Ferenc

Polák Ferenc 2013-ban még csak a szlovák nyelvű Holle anyó Jakubja, de 2014-ben a Jókai Színház bérletes előadásaiban, Vadász Gáborral és Ragány Misával váltva játszotta a szerepet, ami azóta is az övé. Következett a Csodaszarvas forrófejű Magorja, a Valahol Európában karakteres Leventeoktatója, a Szigorúan tilos! szenvedélyes, tiszta lelkű Andreje. Jellemző rá, hogy szerepeiben magas hőfokon ég. A Hotel Mentholban a főszerepet, Zsilettet alakítja és bizonyítja, hogy a színpadon van a helye.

– Milyen lesz az általad alakított Zsilett?

– Zsilett nagyon egyszerű fiú. Az első próbán a Grease Danny karakteréhez hasonlítottuk, ami majdnem ugyanolyan, mint Zsilett, hiszen majdnem ugyanaz a történet, csak az amerikai, ez magyar. De az életérzés, Zsilett és Frufru útkeresése ugyanaz, mint a Grease-ben. De sikerült Zsilett figuráját megspékelni, egy-két érdekességet hozni, picit „emberibbé” tenni, hiszen Ivettel mi ketten vagyunk az „Emberek” a mesében – a többiek mesefigurák. Ezért nem annyira intenzív, és nem annyira mesebeli a mi szerepkörünk. Az elveszettségünk a darab elején, hogy hová csöppentünk, milyen karakterek, kik is vesznek körül minket. Zsilett – sajnos – azt hiszem, az ötödik jelenetig nem találja meg a szerelmet, már mindenkinek van párja, csak neki nincsen, ez kicsit elkeseríti, de Mike segít ebben, hiszen az első jelenetben volt egy álma, amiben Klipsz benne volt, aki akkor nagyon tetszett Zsilettnek. És az álomból valóság lesz – hogy stílszerű legyek. De meg kell küzdenünk a szerelemért. Az az érdekesség, hogy mi Klipszel vagyunk a jövő, vagyis Klipsz Csacsacsa, Zsilett Mike fiatalabb változata. Az előadás végén ez a staféta átadásra is kerül. De a Padba írt szerelmes szívek című dalban jövünk össze igazán, attól kezdve, mintha elvágták volna a fonalat, egy teljesen más történet következik… Az első Padba írt szerelmes szívek című dalhoz, amit Frufru és Bringa énekelnek, kitaláltam valamit, de ez maradjon meglepetés a nézőknek.
Nagyon jó volt a próbafolyamat teljesen együtt voltunk, egyet akartunk. Szinte egy jutalomjáték volt számomra, de mindenképpen különleges pillanatok, kedves, szívet melengető.

– Az első perctől kezdve a színpadon vagy az előadás végig, ez nagy koncentrációt igényel…

– Igen. Vannak kisebb kiállásaim, de az ruha, vagy cipőváltás, pár perc. De én örülök, hogy állandóan színpadon vagyok, hogy van mit csinálnom és nem hosszú szünetekkel telik az előadás. Már régen játszottam musicalt, most jólesik újra mókázni, táncolni, énekelni.

– Az olvasópróba előtt, azt mondtad, örülsz, hogy Bardon Ivett lesz ismét a partnered – ezúttal a testvéred.

– Három – négy napja éreztem azt, hogy a játékunkkal mindketten elégedettek vagyunk. Örülök a közös munkának.

– Szeretni fogja a közönség?

– Úgy van megírva, olyan dalok vannak benne, amit mindenki ismer, így szerintem szeretni fogja a közönség. Örömöt okoz a nézőknek, mert egy perc sincs, amikor unatkoznának, mert vicces, de van pici dráma, ám az meg van sózva, borsozva.

– Feri köszönöm a beszélgetést, sok sikert kívánok!

Galambos Edit

A fotót Babák Zoltán készítette.

Benkő Géza (1969-2017)

Benkő Géza már az égi társulat tagja

Hajrá, Tessedik Táncegyüttes!