in , ,

Szakadó esőben gólzápor Csabacsűdön

Kis késéssel kezdődött a Csabacsűdi GyLSE – Békési FC megyei másodosztályú labdarúgó mérkőzés vasárnap. A vendégek rossz igazolást hoztak magukkal, egy órát kaptak, hogy rendezzék ezek sorsát. A feladatot teljesítették.

Sonkoly Lajos edzőnek a kétszeri bemelegítés után is sikerült a játékkedvet olyan hőfokon tartani a változó intenzitású esőben, hogy nem volt gond otthon tartani a három pontot.

Az első gól rögtön az első percben esett. A műtétje után visszatérő Endrefalvi Erik húzott el a bal szélen, felnézett, és középre adta, ahol érkezett Nyemcsok Mihály, aki a visszaérkező védő és Dobozi Béla kapus között a hálóba továbbította a labdát.

A másodiknál András Xavér középre adott labdáját tette Endrefalvi Viszkok Gábor elé középre, aki a védők között a hálóba lőtt.

A félidő végéhez közeledve Gilik Attila állította be a félidei, 3–0-ás eredményt. A második játékrészben Kiss János szépített, de alig tíz percre rá, a 66. percben Gilik ismét betalált (4–2). A végére is maradt még egy-egy gól. A 86. percben Sándor János szerezte meg az ötödik csűdi találatot, két perccel a vége előtt Oláh Zsolt talált búcsúzóul Wéber Csaba hálójába (5–2).

Sonkoly Lajos vezetőedző a mérkőzés után azt sajnálta, hogy a rossz idő miatt a szurkolók nem jöttek ki, így most nem tudták megmutatni, hogy kezdenek összeérni.

Csabacsűdi GyLSE – Békési FC 5–2 (3–0)

Csabacsűdi GyLSE: Wéber Csaba – András Xavér, Gilik Attila, Hraskó Tibor, Mochnács Tamás, Szabó Ferenc – Endrefavi Erik (76′ Jelen Szebasztián), Sándor János, Bertók Gergő, Viszkok Gábor (68′ Bobvos Richárd) – Nyemcsok Mihály (59′ Fabó Bence) Cserék: Hudák Roland, Sonkoly Lajos

Vezetőedző: Sonkoly Lajos

Sonkoly Lajos: A mérkőzés kezdetétől gólra törően játszottunk, és a helyzeteinket szép szánban sikerült kihasználni, és haálásak vagyunk a szurkolóinknak az egész éves biztatásért.

Fűtésköltségekhez nyújtható támogatás

Más motorját adta kölcsön