Nyílt nap a Vajdában

20171122-VPG_100

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium 2017. november 22-én tartotta nyílt napját. Erre az alkalomra meghívást kaptak Szarvas város általános iskoláin kívül a környező települések végzős diákjai is. Nagy örömünkre sok nyolcadikos tanuló és szüleik éltek a lehetőséggel, hogy iskolánkat, az itt tanító pedagógusokat, lehetőségeinket és kínálatunkat megismerjék.

A napi program egy általános tájékoztatóval kezdődött, ahol iskolánk igazgatónője, Kitajkáné Szántai Mária részletesen ismertette a gimnázium kínálta lehetőségeket. Az igazgatónő felvázolta azokat az előnyöket, amit egy gimnáziumi képzés nyújtani tud, mennyivel több lehetőséget kínál egy más középiskolánál. A gimnázium célja, hogy felkészítse diákjait a továbbtanulásra, legyen az egy egyetem vagy főiskola, vagy felsőoktatási szakképzés, OKJ-s képzés. A felvételihez egyre több egyetem emelt szintű érettségit kér. Iskolánk minden lehetőséget megad a tanulóinak, hogy sikeres emelt szintű vizsgákat tudjanak tenni. A felvételi másik követelménye a nyelvvizsga. Mindent megteszünk azért, hogy érettségiző tanulóink nagy többsége rendelkezzen egy vagy több nyelvvizsgával. Az eredményes munkát bizonyítja, hogy az elmúlt évben érettségizett tanulóink 70%-a felsőoktatási intézményben tanul.

Az ismertetőben szó esett az indítandó szakokról is.  A jövő tanévben is emelt szintű angol, német, matematika és biológia tagozatokra várjuk a diákokat. Az általános tantervű gimnáziumi osztályban pedig dráma és testnevelés szakosodás közül választhatnak a tanulók.

A szabadidő hasznos eltöltéséről is volt szó. Számos sportolási lehetőség közül választhatnak tanulóink. Aki röplabdázni szeretne, várja őt a röpi szakkör. A dráma csoport is várja az érdeklődő diákokat, de LEGO szakkörünk is van, ahol betekintést nyerhetnek diákjaink a robotikába. Ezen kívül számos tehetséggondozó foglalkozás keretében foglakozunk a  tehetséges diákjainkkal.

Az általános tájékoztató után minden érdeklődőnek lehetősége volt tanórákat is megnézni. A választék nagy volt: nyelvi órák /angol, német, orosz, olasz/, matematika, biológia, Öveges labor foglalkozás, dráma, testnevelés, fizika, magyar.

Ha valaki ezen a napon nem tudott hozzánk eljönni, bármikor szeretettel várjuk előzetes időpont egyeztetés után a szülőket és diákokat

Reméljük, hogy az ide látogató nyolcadikos tanulóknak és a szülőknek tetszett iskolánk, és szeptemberben köszönthetjük őket a gimnáziumunkban.

Mészáros Tünde


Comments are closed.