in , ,

Szalagavató és utolsó gombtűzés a Vajdában

A Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban 2017. december 8-án érkezett el a várva várt esemény, feltűzték a szalagokat és a gombokat a végzős tanulóknak. A rendezvény színhelye az Alkotmány utcai sportcsarnok volt.

Az alsóbb éves diákok is lelkesen készültek erre a napra, a szalagavató ünnepségre, ami talán a legjelentőségteljesebb esemény a gimnáziumban eltöltött évek alatt. Már előző nap reggel elkezdődött a csarnok díszítése, amit ebben a tanévben a 9. A osztály vállalt. A szorgalmas munkának meg is lett az eredménye, gyönyörű díszletet sikerült varázsolni a tornaterembe. Szintén az alsóbb évesek közül többen már az esemény színhelyén próbálták a különböző műsorszámokat, amelyeket kimondottan erre az alkalomra készítettek.

A kapunyitás a vendégek részére délután 4 órakor történt, ezután a szülők, rokonok és barátok megcsodálhatták a báli ruhába öltözött lányokat, az elegáns fiúkat, és fényképezkedhettek velük.

Az ünnepi műsort a vendégek köszöntése után Lázár Zsolt esperes nyitotta meg, majd Hodálik Pál alpolgármester szólt az ünnepeltekhez. Ezután következett Kitajkáné Szántai Mária igazgatóasszony ünnepi beszéde.

A műsor az énekkar fellépésével folytatódott, majd Bondor Boglárka verssel köszöntötte a végzős tanulókat.

A 2017/2018-as tanévben érettségizik az utolsó nyolcévfolyamos gimnáziumi osztály. Ők hagyomány szerint a szalag mellé gombot is kaptak, amit az igazgatónő és Mészáros Tünde igazgatóhelyettes tűzött fel nekik. Ezután osztályfőnökeik tűzték fel a szalagokat a 12. évfolyamos tanulóknak.

Az első szünetben a Tessedik Táncegyüttes ifjúsági csoportja, amelynek lány tagjai a gimnázium tanulói, az erdélyi Mezőségről magyarpalatkai táncokat mutattak be. A következőkben pedig mintegy ráhangolódásképpen a keringőre Mulholland Sadie 12. B osztályos tanuló énekelt.

A program további részében a keringő következett, ami mindenki számára szemet gyönyörködtető látvány volt. A végzős diákok felkérték szüleiket is egy táncra.

A második szünetben következett a Vajda Band, amelynek vezetője Zima János 11. B osztályos tanuló. A zenekar minden évben sikeresen szerepel a Vajda gálán és a szalagavatón, most egy könnyűzenei egyveleggel mutatkoztak be. A tizenkét zenekari tagot segítette két örökifjú vajdás öregdiák, Himerné Duló Erika és Dr. Zima János is. Ezután Kósa Judit 10. B osztályos tanuló zongorajátékában gyönyörködhettünk.

Az oszályok táncát idén a 12. B-sek nyitották meg. Előadásukban a zene és a tánc változását jelenítették meg a 20. század közepétől napjainkig, így az összeválogatott táncok között volt swing, rock and roll, diszkótánc és még sok más is. Nagy büszkeségük, hogy a zene kiválasztása, a vágás, a koreográfia és a jelmezek mind önálló munka volt, csak néhány barát segítségét vették igénybe.

A 12. A tanulói és osztályfőnöke a báltermek kedvelt táncával, Erkel Ferenc palotásával búcsúztatták az együtt töltött éveket. A gyönyörű jelmezek és Magyari László koreográfiája mondhatni megkoronázása volt ennek az időszaknak, a 8 évfolyamos képzés végének.

Természetesen most sem maradhatott el a finálé, a végzősök közös éneke. A már szalagos gimnazisták Pál Dénes A széltől is óvsz című számával köszönték meg a segítséget, a figyelmet, a törődést és az aggódást, amit a gimnáziumi éveik alatt kaptak nem csak az iskolától, hanem szüleiktől is.

Dr. Laukóné Adamik Edit / szervező tanár

Jubilált a Szarvasi Kamarazenekar adventi koncertje

Prjevaráné Mikus Márta

Lelki virrasztás…