in ,

A külföldi mobilitás népszerűsítése a Pedagógiai Karon

A magyar felsőoktatási intézmények versenyképessége szempontjából kulcskérdés, hogy be tudnak-e kapcsolódni a nemzetközi oktatásba, kutatásba, vagy szakmai szférába. Az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ mobilitási program az egyik legsikeresebb olyan projekt, amely a nemzetközi tapasztalatszerzést támogatja, és lehetőséget kínál egyetemi és főiskolai hallgatóknak, oktatóknak és alkalmazottaknak arra, hogy szakmai, idegen nyelvi és kooperatív kompetenciáikat külföldi részképzések, szakmai gyakorlatok, illetve vendégoktatás vagy közös kutatás keretében fejlesszék.

A GFF Pedagógiai Kara kiemelten fontos feladatának tartja, hogy hallgatói megfelelő tájékoztatáshoz jussanak az Erasmus+ pályázatairól és hogy bátorítást is kapjanak a részvételre. A kar épületében elhelyezett „Vágj bele!” feliratú padlómatrica ezt a pozitív üzenetet közvetíti, a felragasztás eseménye pedig alkalmul szolgált arra, hogy dr. Lipcsei Imre dékán és dr. Szilvássy Orsolya kari Erasmus-koordinátor a megjelent hallgatók és főiskolai dolgozók, valamint a helyi média körében említést tegyen a programról és az eddigi sikerekről: ebben a félévben a Gál Ferenc Főiskolán kilenc hallgató nyert el Erasmus-pályázatot és ebből hatan a Pedagógai Kar hallgatói.

A következő időszakban szeretnénk még több diákot, oktatót és főiskolai dolgozót meggyőzni arról, hogy éljenek az Erasmus+ kínálta lehetőségekkel.

Szilvássy Orsolya

Öt nemzetiségi elismerést adtak át Szarvason

Az INTEGRÁL építette a karcagi lombkorona tanösvényt