in ,

Könyvben dolgozták fel a szarvasi rendszerváltás történetét

Dr. Kutas Ferenc
Dr. Kutas Ferenc

265 oldal, 6 fejezet, 18 szerző és 130 fotó: Rendszerváltás Szarvason 1988-1994. 6 év történetét dolgozta fel két év alatt az a szerzőcsapat, aminek az eredményét pénteken mutatták be a Szarvasi Járási Hivatal dísztermében.

– Mi történelemkönyvnek nevezzük. Remélem, hogy elhiszik, hogy történelemkönyv, mert történelmet írtak azok, akik a rendszerváltás idején részt vettek a rendszerváltás küzdelmeiben bármelyik oldalon, hiszen azért választottuk ezt a témát, mert elég közel van még ahhoz, hogy emlékezzenek, hogy a dokumentumok megmaradjanak, és most már van annyi távolság, hogy ítélni lehet. Nem mi ítélünk. Mi tényeket közlünk, a tényekből legyenek szívesek a megfelelő következtetéseket levonni, ha egyáltalán le akarnak vonni következtetéseket – kezdte a könyv bemutatását a könyv szerkesztője, dr. Kutas Ferenc.

A kötetet Bődi János, Bődi Jánosné, Brlás Attila, Dr. Demeter László, Földesi Zoltán, Gyulavári András, Hódsági Ferenc, Kiszely Mihály, Dr. Kutas Ferenc, Dr. Lipcsei Imre dr., Dr. Melis János, Paraszt Attiláné, Dr. Pataki István, † Dr. Pilishegyi József, Dr. Reszkető Péter, Tyetyák Magdolna, Varga Rezső, Viczián László jegyzi, akik közül majd mindenki meg is szólalt a bemutatón.

Nem azt mondták el, hogy mi van a könyvben, mert azt úgyis el fogják olvasni azok, akik megveszik, hanem a rajta dolgozókat, és azt, hogy mit találtak érdekesnek, mondta dr. Kutas Ferenc. Elsőként Tatai László a borítóról mesélt, ami dr. Demeter László ötlete alapján Győri Erzsébet, Zsada munkája, majd haladtak a könyvben beljebb és beljebb, fejezetről fejezetre.

Hodálik pál alpolgármester köszönetet mondott dr. Kutas Ferencnek és a lelkes szerzőgárdának, hogy szinte évről évre megörvendezteti a szarvasiakat egy-egy könyvvel, ami nem csak szarvasiaknak, de mindenképpen szarvasiakról szól, legyen az világháború, legyen az 56-os forradalom, vagy a legújabb, a rendszerváltásról szóló történelemkönyv.

– A történelem érdekes dolog, majd az utókor megítéli és véleményt mond rólunk. Mióta mi tanultuk, változott a történelem. Én tanultam történelmet a rendszerváltás előtt és után is. Én olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy amikor nyolcadikos voltam, még ellenforradalom volt, amikor pedig harmadikos vagy negyedikes voltam, akkor forradalom volt 56. Ilyen gyorsan változik a világ négy év alatt, de bízunk benne, hogy minket pozitívan fognak megítélni – bizakodott alpolgármesterünk, majd hozzátette: – Ez a könyv egy kicsit hozzásegít ahhoz, hogy akik Szarvason annak idején, a rendszerváltáskor úgy döntöttek, hogy más irányba mennek politikai vagy egyéb szerepet vállalnak pártalapításban, alapszervezet-alapításban, azok annak idején jól döntöttek, jól cselekedtek, és hosszú távon azért a munkájuk megmutatkozik Szarvas város életében.

A könyv már kapható a Szarvas és Vidéke szerkesztőségében (Árpád köz 4.), illetve a Líra Könyvesházban (Kossuth u. 21., Zöld Ház mellett).

Már más a piac Nélküle… – In memoriam Miklós József

Forschner Rudolf

Újabb két családnak segített a baráti kör a Forschner-alapból