in ,

Az ótemplomiak felkészültek az esetleges krízishelyzetre

Lázár Zsolt, Aszódi Zsófia és Galó Tamás
Lázár Zsolt, Aszódi Zsófia és Galó Tamás

Közös sajtótájékoztatót tartott Lázár Zsolt evangélikus esperes, dr. Czinkóczky Mihály, az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség felügyelője, a Re-Formáló Egyesület részéről Aszódi Zsófia, valamint Galó Tamás, az Ótemplomi Szeretetszolgálat Napra-Forgó Klubjának vezetője kedden, a Tessedik u. 24. alatt található klubban.

A sajtótájékoztató elején Lázár Zsolt esperes a 2017-es év igéjével köszöntött mindenkit: “Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen”.

– Ez az ige, ami meghatározza a mi munkánkat, a szolgálatunkat – mondta, majd összefoglalta az elmúlt év eseményeit. A jótékonysági akciókról szólva elmondta, hogy a tavaly év eleji téli időszakban 8000 adag ételt osztottak ki a gulyáságyúból. Ennek fedezetét a vállalkozók adományai adták, amiért nem győzték elégszer kifejezni hálájukat. Egy 800 adagos főzéskor a kondérokba kerülő alapanyagok 120-150 ezer forintba kerülnek, árulta el. A következő ételosztás január 14-én, az azt követő 28-án lesz.

A gulyáságyús alkalmakon túl osztottak ruhát, kabátot, és a Korona Étterem jóvoltából napi 40 adag ételt. A ruhaadományokat továbbra is várják a Tessedik u. 24. alatt levő klubban (bejárata a Vajda Péter utcáról van), de az idén, így télvíz idején várják a cipőket is.

Dr. Czinkóczky Mihály, az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség felügyelője örömét fejezte ki, hogy az Angyali reggeleken sokkal több diák volt, mint az előző évben. Köszönetét fejezte ki az adományozóknak, akik ruhát, élelmiszert, vagy pénzbeli támogatást nyújtottak.

Galó Tamás a krízisközpontról elmondta, hogy mikor a hidegek beköszöntenek, megnyitják kapuikat, és komplex túlélési stratégiát igyekeznek megvalósítani. Csatlakoztak az országos rendszerhez, így a Belügyminisztérium jelzésére kezdik fogadni a rászorulókat. A csapat felkészült a hideg elől menekülők ellátására, jelentette ki Lázár Zsolt.

A Re-Formáló Egyesület részéről Aszódi Zsófia megköszönte a szarvasiak ügyhöz való hozzáállását, segítőkészségét, majd megosztotta az ételdoboz gondozásával kapcsolatos tapasztalataikat.

Nagyon sok segítséget kapnak a helyi pékségektől és a közeli kisbolttól. Új akciójuk keretében egy osztály fogadhatja örökbe a dobozt egy-egy napra. Felhívásukat minden iskolába el fogják juttatni, de a jövő szerdán már érkezik is az első osztály.

Lázár Zsolt elmondta, hogy a visszaélőket személyesen keresi meg, hogy tájékoztassa őket a játékszabályokról.

– Nap mint nap ott járok, és látom, hogy kik veszik igénybe, és tényleg azt látom, hogy akik igénybe veszik, igenis rászorulók, akiknek szüksége van erre a segítségre – jelentette ki az esperes.

Bemutatkoznak a csabacsűdi Trefort leendő elsős tanítói

Szarvason edzőtáboroztak a szabadfogású birkózóválogatott tagjai