Egy évtizede a Pepi-kert élén

Dr. Hanyecz Katalin

Növénytermesztő agrármérnök, kertészmérnök, természetvédelmi ökológus és környezetgazdálkodási szakmérnök diplomával rendelkezik, a doktoriját tájvédelemből írta. Nem szégyelli, hogy egyetemi évei alatt a Zebra klubban és az egyik szarvasi benzinkútnál is dolgozott, a kiszolgálás közti szünetekben pedig a hátsó pultnál kémiai képleteket magolt. Tanulmányai befejeztével sem tudott elszakadni Szarvastól: 13 éven keresztül a Körös-Maros Nemzeti Parkban dolgozott tájvédelmi felügyelőként és élővilág osztályvezetőként, 2008. január 3-tól pedig a mai napig a település egyik ékkövének, Szarvasi Arborétumnak az igazgatását látja el. Dr. Hanyecz Katalint az itt töltött évekről és a szakmai munkáról kérdeztük.

– Kereken tíz éve dolgozik a Pepi-kertben, ami szakmailag egy fontos mérföldkő. Önnek mit jelent ez az évforduló?

– Eszembe jut az első nap, amikor félve léptem át az intézmény kapuját. Emlékszem a szegényes infrastruktúrára, az alacsony dolgozói létszámra és a bennem kavargó kérdésekre, hogy mindebből hogyan lehet nagyot álmodni. Aztán ahogy teltek az évek, újabb és újabb lehetőségeket tudtunk kihasználni, és egyre több tervet valósult meg, vagyis visszatekintve úgy érzem, eredményes évtized áll mögöttünk.

– Ha az előzményeket tekintjük, több mint egy évtized után vált meg az előző munkahelyétől is, ahol komoly tapasztalatokat szerzett. Miért vállalta el a felkérést?

– Ott is az elejénél kezdtünk, hiszen 2004-ben alakult meg a természetvédelmi igazgatóság, nagyon kis létszámmal. Az évek alatt folyamatosan bővültek a feladatkörök, kiszélesedtek a területek, és azt éreztem, hogy mivel nem vagyok döntési helyzetben, gyakran nem tudom megvalósítani az elképzeléseimet. Emellett osztályvezetőként foglalkoztam a szakmával és idegenforgalom oktatással is, amelyek közül a feladatok sűrűsödésével választanom kellett volna, én pedig a kettőt együtt szerettem volna folytatni. Ekkor keresett meg a fenntartó részéről Csemez Attila, és biztatott, hogy pályázzam meg az igazgatói állást. Meg is lepődtem rajra, mert soha nem tartottam magam olyan vezető személyiségnek, aki egy egész intézményt el tud látni, de bátorságot gyűjtöttem, és belevágtam.

– Keménykezű férfivezetők, Szíjártó Péter és Sipos András nyomdokaiba lépett, telve ambícióval és ötletekkel. A nehéz körülmények ellenére hogyan tudott építkezni?

– Elsők között átstrukturáltam a személyi állományt, és sikerült néhány státuszt is szerezni a napi feladatok elvégzésére. Emellett voltak részmunkaidős dolgozók is, akiknek apránként addig-addig emeltük ezeket az óraszámait, míg ők is egy egész státuszra kerekedtek ki. Ez ma 20 főt jelent, ami még mindig nem túl sok, de mindent megteszünk, hogy naprakész legyen a kert a látogatók számára. Mindig is csapatban gondolkodtam, és fontosnak tartom, hogy ne csak a munkahelyen találkozzunk, hanem legyenek olyan közösségépítő programok, amelyek közelebb hozzák egymáshoz az itt dolgozókat.

– A statisztikai adatokat tekintve azért komoly mélypontokat is át kellett élnie. Ha jól tudom, nem is olyan régen volt olyan év, amikor az éves látogatottság alig haladta meg a 30 ezer főt. Hogyan lehetett innen 100 ezres nagyságrendbe emelkedni?

– Emlékszem, eleinte szakvezetések alkalmával mindig 80-100 ezer főben határoztuk meg az arborétum éves látogatottságát, pedig már akkoriban is 60 ezer körül mozgott. Utána jött a gazdasági válság, amit több tényező is súlyosbított. Eltűntek az osztálykirándulások és a céges látogatások, elfogytak a buszok a parkolóból. 2012-ben mindössze 37 ezren jártak nálunk. Az ezt követő évtől azonban megjelentek az első pályázati lehetőségek, amelyeken sikerrel szerepeltünk, ill. később a Mini Magyarország makettpark is jelentősen hozzájárult a vendégek számának folyamatos emelkedéséhez. Ezt egészítették ki a térségben és az országszerte megjelent attrakciók, amelyek végül a belföldi turizmus erősödéséhez vezettek. Most azt látjuk, hogy bár sokan határon túli célpontot is választanak, azért kis hazánkon belül is szétnéznek. A látogatók száma 2016-ban átlépte a százezret, 2017-ben pedig már a százhúszezret is. Felmerül a kérdés, hogy ezt követően a további növekedés vagy a jegyárak emelésével a minőség felé mozduljunk-e el, hiszen a kapacitásunk véges, a dolgozóink pedig nem egyszer éjszakába nyúlóan és hétvégéken is túlóráznak.

– Aki ismeri Önt, azt tudja, hogy szerényen, de a szakmaiságot mindig előtérbe helyezve végzi a munkáját, és faltörő kosként egészen addig küzd, amíg el nem éri a célját. Voltak azért olyan időszakok, amikor Ön is elbizonytalanodott?

– Mindig vannak nehéz időszakok. A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy a fenntartó Budapesten és környékén található, ill. a személye is folyamatosan változik. Két éve a Szent István Egyetemhez kerültünk, a felettünk lévő közvetlen szerv ma is a régi Kertészeti Egyetem budai campusa, ott is a legkisebb kar, a tájépítészet. A Buda-Gödöllő-Szarvas háromszög állandóan megnehezíti a működésünket, mivel minden kisebb-nagyobb ügy egyeztetéséhez a fővárosba kell utazni. A levelezések során pedig nem egyszer tűntek el iratok, számlák, de az is előfordult, hogy az engedélyeztetések miatt egy csőtörés javítási költségeinek kifizetése közel háromnegyed évig húzódott. Az a szerencsénk, hogy Szarvason vagyunk, és mindenki ott segít, ahol tud. Az másik legnehezebb időszak a 2013-14-es volt, amikor a pályázatok feltorlódtak, és az adminisztrációval is állandóan gondok voltak. Mindez persze őrli azt a lendületet, amire a mindennapi munkánkhoz szükség lenne. Attól függetlenül, hogy a pályázataink kiemelkedőek lettek, és mintaprojektként futnak, én azért az egyetemen belül megkaptam a magamét.

– Mi volt akkor az ok, ami mégis ezen az úton marasztalta?

– Emlékszem, amikor egy-egy ilyen feszült tárgyalás után hazaértünk, mindig tettem egy sétát otthon vagy a kertben, és közben arra gondoltam, hogy a legfontosabbat úgyse tudják elvenni tőlünk. Bármi is történik, a bennünket körülvevő természeti szépség és a megvalósult projektek itt maradnak, ezért haladni kell tovább ezen az úton.

Folder Gallery Error: Unable to find the directory tartalom/18.

Comments are closed.