Először nyert díjat magyar lager sör a World Beer Idol cseh sörversenyen

20180120-SZTA_WORLDBEERIDOL_2018

Hazánkból idén egyedül a Szent András Sörfőzde tért haza díjakkal Európa egyik legrangosabb szakmai sörversenyéről, a Csehországban megrendezett nemzetközi World Beer Idolról. A három bronzdíjat a főzde imperial pilsnere, a Monarchista, a valódi gyümölcsből készült Málnás Búzája és a limitált kiadású ünnepi főzete, az Esthajnal ’17 nyerte.  A Szent András Sörfőzde olyan versenytársak között érdemelte ki az elismerést, mint a cseh Svijany, a belga Huyghe Brewery vagy a német Schwarzbräu.

A csehországi megmérettetés zsűrije a világ minden pontjáról érkező neves sörkritikusokból, független sörfőzőmesterekből, újságírókból és szakmai oktatókból állt össze. Hazai vonatkozásban a legnagyobb sikert a Monarchista könyvelhette el, hiszen a Csehországban megrendezett verseny történetében először fordult elő, hogy magyar lager sör bronzérmet nyerjen. A Málnás Búza tavalyi közönségdíjas győzelme – az ország söre -, majd az ország sörtesztjén elért előkelő helyezése után most nemzetközi bronzdíjjal gyarapította a nemzetközi mezőnyben elért magyar sörsikereket, ahogyan az eddigi talán legizgalmasabb karácsonyi főzet, az Earl grey teás Esthajnal ’17 is.

A World Beer Idol nemzetközi sörversenyt harmadik alkalommal rendezték meg a csehországi Slany-ban. A megmérettetésre több mint 60 alstílusban,  többek közt ale, lager, stout&porter, búzasör, sour beer, gyümölcsös, fűszeres, illetve füstölt sörök kategóriában nevezhettek a résztvevők a világ bármely részéről.  Idén 17 ország közel 50 sörfőzdéje nevezett söreivel. Az idei díjazottak többek között francia, belga, német, norvég, spanyol, cseh, és dán sörfőzdék közül kerültek ki. A versenyen induló több mint kétszáz versenydarab között összesen 10 arany, 13 ezüst és 28 bronz díjat osztott ki a zsűri. Az egyedüli “gyémántot” azaz magát a World Beer Idol-t a Huyghe Brewery sörfőzde Delirium Tremens strong ale-je nyerte.

Comments are closed.