in , ,

Ünnepi gála a magyar kultúra napján

A Cervinus Teátrum színvonalas gálával lépett a közönség elé a magyar kultúra napja alkalmából, amely a Teátrum első előadása volt 2018-ban. Az estét Varga Viktor főrendező rendezte.

A Magyar Kultúra napját 1989-óta ünnepeljük január 22-én. 1985-ben Fasang Árpád zongoraművész vetette fel az ötletet. A nap, amelyhez köthető a dátum az, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Csekén.

Az estet Nádházy Péter nyitotta Erkel Ferenc Hazám, hazám című Bánk bán dalával, így nagyon találó és fennkölt kezdés volt. Az ezt követő Palotás, a színház táncosaival szintén az ünnepélyességet erősítette.

Dr. Dósa Zsuzsa a Cervinus Teátrum művészeti igazgatója elmondta, hogy azért ünnepli e napot a Teátrum – és nem a Színházi Világnapot – mert a Ház magához ölel több művészeti ágat, nem csak a színházat, hanem a zenét, a népművészetet, a táncot, az oktatást, de még a gasztronómiát is. Elárulta, a színművészek nagy örömmel készültek a napra, és izgatottan várják, hogy színpadra léphessenek.

Beavatta a nézőket érzéseibe is, hogy mélyen meghatja, hogy sokan eljöttek (teltház volt) és megtisztelik az előadást – és a fellépőket – ezen a kivételes napon. A művészek mindent megtesznek, hogy a közönség jól szórakozzon – folytatta gondolatait. Utazásra hívta a nézőket, a zene, a tánc világába, de a képzőművészet is társul szegődik, hiszen a kivetítések között lesznek képzőművészeti alkotások. „Remélem, jól fogják magukat érezni, és olyan szeretettel fogadnak majd minket, amilyen szeretettel mi készültünk. Várjanak minket szeretettel!” – zárta szavait a művészeti igazgató.

Szemerédi Bernadett hegedűjét is magával hozta Szarvasra, hogy a gyerekekkel elénekelje a Do-re-mi-t. Bardon Ivett kislányos bájjal adta elő a Csudijó című dalt a tánckarral. Ragány Misa Disney Hercules nagyon szép dalát, a Távol a célt énekelte. Dósa Zsuzsa egyik kedvenc előadómtól – Edith Piaftól énekelte a Nem bánok semmit sem – lenyűgözően. Ezen az estén sem maradt el a líra, szombaton este Széplaky Géza tolmácsolásában Reményik Sándor Az ige című versét hallhattuk. Következett Webber legmeghatóbb musicaljének a Jézus Krisztus szupersztárnak három káprázatos dala – Ragány Misa Pilátus álmát, Timkó János Jézus imáját és Polák Ferenc Heródes dalát – énekelte szívszorító előadásban.

Folytatódott Varga Viktor főrendező által készített kisfilmmel a Cervinus Teátrumról, amelyben örömmel adtak hírt a VI. Teátrumi Nyári Fesztiválon kapott öt díjról, amelyből egyet a rendező kapott a legjobb zenés előadásért, három színművészt kiváló alakításáért díjaztak – Dósa Zsuzsa, Szemerédi Bernadett és Timkó János bizonyult kiválónak a nyári előadások folyamán – az ötödiket pedig a tizenkilenc gyermekszereplő kapta teljesítményükért. A nyári Cervinus Fesztivál 13 napon át tartott. Megmutatták, hogy hol jártak Szarvason kívül az országban, és az országhatáron túl (Nyárasd, Beregszász, Pozsony, Szilágysomlyó), és szokásuk szerint a háttérben dolgozókat is három tablón láthattuk, akik teszik a dolgukat, de munkájuk elengedhetetlen. A színház közel 100 előadást játszott, 30.100 nézőnek. De sokszínű a Cervinus Teátrum tevékenysége a színházon kívül is. Szilvanap is rekordot döntött, mert 15 ezren voltak kíváncsiak a fesztiválra. A mozi 1.800 filmet vetített, 26.500 nézőnek. 370 különböző kulturális eseményt szervezett, rendezett a Cervinus Teátrum. A Zenepavilon két hónapon keresztül örvendeztette meg a zenerajongókat. „A titok: a kitartásunk és a közönség szeretete.” – osztották meg lelkesedésük alapját.

A kisfilm után Csasztvan András ügyvezető igazgató elmondta, a színháznak megadatott, hogy alkosson, hogy nagyrészt saját produkció kerüljön a közönség elé. Örömmel fejtette ki, hogy nagyon örül, hogy az előadások nem csak házon belül kerülnek előadásra, hanem más színházakban is színpadra léphetnek. De a színházon kívül is változatos programokat szerveznek, rendeznek. Szarvas Városa 2017-ben 71 millióval támogatta a Cervinus Teátrum szerteágazó tevékenységét, 75 millió forintot pályázati úton nyertek sokszínű tevékenységükre, rendezvényekre. A harmadik harmad pedig 80 millió forint jegybevételekből, és egyéb bevételekből áll, amely tartalmazza azt a 13,4 millió forintot is, amit a társasági adó törvény szerint a kultúra kaphat a színház a jegyeladások arányában a szarvasi, és Szarvas környéki vállalkozóktól.

Hodálik Pál Szarvas Város alpolgármestere beszédét a kultúra fogalmával kezdte. Edward Taylor szerint kultúra az egy adott komplex egész, amely magában foglalja mindazt a tudást, hiedelemrendszert, szokásokat, művészetet, törvényt, morált, viselkedést, amit az egyén egy közösség tagjaként tanul meg. A kultúra szóra mintegy négyszáz megfogalmazás található, attól függően, hogy milyen szempontból akarjuk meghatározni – mondta. A kultúra és a kommunikáció egymástól elválaszthatatlanok. A kommunikáció a kultúra terjesztője. Az alpolgármester úr Kodály Zoltán szavaival zárta beszédét: „Nincs megalkuvás művészetben és magyarságban.”

Dósa Zsuzsa a Kuksit játszó Laurinyecz Szilveszterrel és Szemenyei Kevinnel sorsolt ki, öt ajándékot, a bérletesek között. Könyvutalvány (Komlovszkiné Szvett Katalin, vásárlási utalvány Bérczes Lászlóné), ékszerutalvány (Kurucz István), mikró (Hajdú Pálné), és egy TV (Marton Lászlóné) került kisorsolásra és talált gazdára.

A szünet utáni második részét ismét Nádházy Péter kezdte Kocsák Tibor nagyon szép dalával, az Élet szép, amit a Légy jó mindhalálig musicalben Valkay tanár úr énekel – (a gyerekek jelenléte hiányzott). A dal után a gyermekszínészek léptek színpadra a Valahol Európában című musicalből a Mi leszek, ha nagy leszek című dallal, Balázs Henriett táncával vett részt a gyermekek játékában. Két gyönyörű és tehetséges színésznő – Bardon Ivett és Szemerédi Bernadett – a színpadon Csillagok útján mentek tovább a Jekyll és Hyde betétdalával. Ragány Misa Fezziwig víg dalával vitte tovább az estét, ami Kocsák Tibor zenéje és Müller Péter Sziámi szövege. Ismét Frank Wildhorn zene, ismét Jekyll és Hyde, ezúttal a hátborzongatóan gyönyörű Ördögi tánccal Szemerédi Betti és Timkó János érzelmes, „vad” előadásában. Hogy fokozzák tovább az érzéseket Bardon Ivett Mima dalát adta elő Polák Ferenc közreműködésével a Vörös Malomból, ami szintén Kocsák Tibor zene. Dósa Zsuzsa a Pókasszony csókjából, a sokatmondó Csók című dalt hozta el a közönségnek. Polák Ferenc a Sunset boulevard-ra repítette a közönséget a musical címadó dalával. Széplaky Géza ismét verset mondott, ezúttal Ellen Nitt Azt hittem című költeményét hallhattuk.

Nehéz dolga volt Timkó Jánosnak, aki a Nyomorultak musical megható dalát énekelte az Üres szék, üres az asztal-t. A háttérben a kivetítés Benkő Géza szarvasi szerepeiből mutatott képeket. E dallal búcsúztak a színművésztől.

„Mért kellett, ó mért, bár tudnám,
meghalnotok ifjúként?
Üres szék, üres az asztal…
Barátom egy sincs többé… „

A megindító dal után Szemerédi Bettinek sem lehetett könnyű színpadra lépni, aki az Operaház fantomjából a Gondolj rám-ot énekelte fantasztikusan. A dal után három férfi epekedett Eszmeraldáért a Notre Dame-i toronyőr című musicalből – Quasimodo, Frollo és Phoebus azaz Timkó János, Nádházy Péter és Polák Ferenc. A dal alatt gyönyörű táncbetét Magyari László koreográfiája, Dunaveczki Éva előadásában. A fináléban minden szereplő a Kell még egy szó című dallal búcsúzott a közönségtől.

Igazán ünnepélyes, szívhez szóló két és félórát tölthettünk együtt, remélem nyáron, a vízi színpadon viszont láthatjuk az előadást. Külön-külön minden szereplő kiváló teljesítményt nyújtott, igényes dalokat válogatott a rendező, a színészek hangja, előadásmódja mesteri, de attól remek a társulat, hogy nem csak hangban, játékban kiemelkedőek, hanem érezni a szeretett, a tiszteletet a közönség felé és egymás iránt

 

Galambos Edit

A fotókat Berec Zsolt készítette.

Molnár András, a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. gyárigazgatója, Babák Mihály polgármester és Erdélyi István, a Gallicoop Zrt. elnök-vezérigazgatója (Fotó: Babák Zoltán)

Változatlan a dobogó: Ismét köszöntötték Szarvas legnagyobb adófizetőit

Sonkolyné Szekerczés Margit, dr. Kondé Gábor, Földesi Zoltán és Czesznak János

A baloldali összefogás jelöltje dr. Kondé Gábor