in ,

Két és fél hónapnyi felújítás után átadták Csabacsűdi Közös Önkormányzati Hivatalt

Molnár József, dr. Takács Árpád és Dankó Béla
Molnár József, dr. Takács Árpád és Dankó Béla

Két és fél hónapos száműzetés után hétfő délelőtt átadták a Csabacsűdi Közös Önkormányzati Hivatalt. Az eseményre ünnepélyes keretek között került sor, amire eljött Dankó Béla országgyűlési képviselő, Takács Árpád kormánymegbízott és Szakács Jánosné, Örménykút polgármestere is.

Molnár József polgármester egy rövid történelmi kitekintéssel kezdte köszöntőjét. Ebben felidézte, hogy 1931-ben az akkori képviselő-testület májusi ülésén három középület megépítéséről döntött: a kéttantermes általános iskoláról a tanítói lakással, a jegyzői lakásról, ami ma a könyvtárnak ad helyet, illetve a községháza épületéről.

Tevan Rezső békéscsabai építészmérnök vállalkozása nyerte el a kivitelezésre a megbízást. 1932. február 1—én költözhetett be az addig Szarvason működő községi elöljáróság. 1982-ben egy szervezeti változás következtében Kardos és Örménykút részvételével megalakult a Csabacsűdi Nagyközségi Közös Tanács, majd 2013. január 1-e újabb szervezeti változást hozott. Akkor Örménykút Község Önkormányzatával írtak alá megállapodást közös önkormányzati hivatal fenntartásáról.

2015-ben és 2016-ban is pályáztak az épület felújításra, de akkor sikertelenül. 2017-ben a start közmunkaprogram értékteremtő munkaprogram részeként betervezték a nyílászárók cseréjét, ha már az épületre nem is nyertek, legalább azokat cseréljék ki, gondolták, de 2017-ben azt a hírt kapták, hogy ezúttal nyertek.

Ennek következtében 2017. szeptember 11-én megkezdték az átköltözést a művelődési házba, ahol a hivatal kettő és fél hónapig működött.

Molnár József megköszönte megköszönte Dankó Béla országgyűlési képviselőnek és Takács Árpád kormánymegbízottnak a segítséget, valamint a munkában résztvevő és a munkálatok nehézségeit elviselő munkatársainak, valamint azoknak, akik oroszlánrészt vállaltak a munkákban: Csík Pálnénak, Janecskó Jánosnak és Körtélyes Istvánnak.

– Nagyon fontos az, hogy Csabacsűd hasonlóan a térség többi településéhez folyamatosan fejlődjön. Ehhez nyújtott segítséget a magyar kormány azzal a pályázattal, ami az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztéseket támogatja már több éve – mondta Dankó Béla.

Eredményként említette, hogy a megyébe ilyen célra érkező 333 milliónak harmada a választókörzetében került felhasználásra, ebből kicsivel több mint 29 millió forint Csabacsűdön. A másfél milliónyi saját erő mellett ez mintegy 95 százalékos támogatási intenzitást jelent ennek a beruházásnak az esetében. Megemlítette, hogy Csabacsűd önkormányzata az egyéb pályázatokon is sikeres. 2014 óta már közel 400 milliónyi forintot nyertek el a település civil szervezetei, vállalkozásai, illetve az önkormányzat.

Dr. Takács Árpád, Békés megye kormánymegbízottja örömét fejezte ki, hogy az ilyen kisebb teleülések is épülnek, szépülnek, ami azt mutatja, hogy az a vidékfejlesztési koncepció, amit a kormányzat kitalált, működik.

– Nincs jó állam jó önkormányzatok nélkül – mondta. – A jó önkormányzat az kreatív, alkotó, jvőképet mutató és vizionáló önkormányzat, ahogy itt is látjuk a fejlődést.

A megyében egyedüliként utat építettek, autóbuszállomást, faházakat a közmunkaprogramban. Úgy gondolja, hogy egy olyan alkotó csapat van Csabacsűdön, amely az államigazgatási feladatokat is magas szinten tudja ellátni, és el tudja látni azokat az önkormányzati kötelező és egyéb vállalt feladatokat.

Utolsóként Bánki Álmos, a kivitelező HUNÚT Kft. ügyvezetője mondta el, milyen munkálatok zajlottak az épületen. Gyakorlatilag minden megújult a járólapoktól a mennyezeten át a fal- és födémszigetelésig, a fűtéstől a nyílászárókon át a tetőn elhelyezett napelemekig, a vízvezetékektől az elektromos hálózatig.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Sinka Imre, Békésszentandrás, Babák Mihály, Szarvas, és Brlás János, Kardos polgármestere is.

Rekordszámú osztályozó vizsgázók

Túl a 4. játéknapján a városi teremlabdarúgó-bajnokság