in , ,

Áfacsökkentés itthon: egyre több halat fogyasztanak a szarvasiak

Január 1-jétől 27-ről 5 százalékra csökkent az étkezési hal áfája. A jogszabály minden hazánkban megtermelt, kereskedelmi forgalomba kerülő halra vonatkozik, továbbá a feldolgozott haltermékeket, az ivadék és a növendékhalakat is magában foglalja. Ez utóbbi kiegészítést egyébként különösen a természetes vízi halgazdálkodók fogadták örömmel, mivel gyakran telepítenek ilyen méretű halakat. Nem csökkent a cápatermékek és a díszhalak áfája, ez azonban a termelőknek lényegesen kis hányadát érinti.

– Nagyon örülünk, hogy csökkentették a hal áfáját, mert ez az árakban is megjelenik. Szeretjük a halat, mert egészségesebb, mint a többi húsféleség, és magas a fehérjetartalma. Különösen az afrikai harcsát kedvelem, mert nincs jellegzetes halszaga. Szerintem most már gyakrabban veszek belőle, és nem csak karácsonykor lesz ott az asztalon – mondja Kurucz Andrásné Erika, aki a Szarvas-Hús Kft. üzletében nézelődött. Az afrikai harcsafilével gazdagon megrakott pultot látva nem sokat tétovázott, a sertéshús mellé abból is kért egy fél kilónyit.

A kéthetente a szarvasi piacon felbukkanó mozgó halárus jármű mellett a településen ez az egyetlen viszonteladó bolt, ahol heti kétszer – kedden és csütörtökön – friss halterméket lehet kapni. Ez egyelőre az afrikai harcsára korlátozódik, abból viszont évről évre egyre több fogy.

– Volna igény más halra, pontyra és apróhalra is, de legközelebb Szegedről vagy a Hortobágyról lehetne beszerezni ezeket – utal a megnövekedett vevői igényekre Zvara Mátyás tulajdonos. Az afrikai harcsát társadalmi rétegtől és korosztálytól függetlenül mindenki szereti. Akadnak olyan vásárlók is, akik csak kis mennyiséget visznek, de minden héten betérnek.

Hozzátette, átlagosan 100-150 kg halat adnak el hetente, de – nem meglepő módon – decemberben kiugró a hal iránti kereslet. Az áfacsökkenés forintosított előnyeit a kereskedésben teljes mértékben a fogyasztók élvezhetik: januártól 2500 Ft helyett 300 Ft-tal olcsóbban, 2200 Ft-ért juthatnak az ásványi anyagokban és proteinben gazdag termékhez.

Mindezek ellenére pozitív elmozdulást az áfacsökkentés bevezetése óta nem tapasztaltak. Véleménye szerint ez elsődlegesen a szűkös januárral magyarázható, ami nem csak a halra, hanem teljes árukészletre nézve érzékelhető. Meggyőződése szerint azonban hosszú távon kézzelfoghatóan több halat fognak eladni, ami a halkínálat növekedését is magával vonhatja.

– Az áfacsökkentésnek többféle pozitív hatása van. A fogyasztó számára kizárólag akkor érzékelhető, ha a végfogyasztói ár is kevesebb. Meglátásom szerint ez lényegegesen csökkent, ami kb. 15-20%-ot jelent. Emellett fontos lépés a hazai termelők számára is: fehéríti a piacot, vagyis visszaszorítja a feketegazdaságot – sorolja a törvénymódosítás kedvező hatásait Halasi-Kovács Béla, a NAIK-HAKI igazgatója.

Mint mondta, a változás közvetlenül nem érinti az intézetet, de az ágazat számára jelentős előrelépést hozhat. Ennek hátterében elsősorban az áll, hogy a tengeri erőforrások csökkenése miatt a közeljövőben felértékelődhet az édesvízi kutatóintézetek munkája, amelyek új halfajokat tudnak bevonni a termelésbe, ill. gazdaságos termeléstechnológiát dolgoznak ki. Mindemellett olyan halfajokkal foglalkoznak, amelyek nem igényelnek nagy mennyiségű hallisztet vagy mindez kiváltható növényi vagy más melléktermék fehérjével. Nyomatékosította, a kutatásokkal jól haladnak, ami azt jelenti, hogy előreláthatólag 5 éven belül kidolgozott technológiákat tudnak a termelők rendelkezésére bocsájtani. Mindazonáltal a látványos eredmények eléréséhez vertikális és horizontális ágazati kooperációra van szükség, ill. komoly lépéseket kell tenni a feldolgozás és az ehhez kapcsolódó marketing területén is.

Meglátása szerint az áfacsökkentés az egészséges táplálkozáshoz és a hazai halfogyasztás növekedéséhez vezető első lépcsőfok, ami becslései alapján év végére 15-20% emelkedésben fog megnyilvánulni.

Két dobogós helyezés életük első magyar bajnokságán

Megyei költségvetés: elindultak a megyei fejlesztések