in , ,

„Zöldülj! Fordulj!” vándorkiállítás a Benkában

Környezeti tudatformáló bemutatóként járja az országot a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület szemléletformáló vándorkiállítása. A ZÖLDÜLJ! FORDULJ! kiállítás a mindennapi környezetvédelem fontos témáit mutatta be, dolgoztatta fel diákjainkkal interaktív módon. Minden osztályunk egy-egy órában 5 állomáson keresztül – a környezetbarát háztartás, a tudatos vásárlás, az egészséges életmód, a komposztálás, a hulladék megelőzése és csökkentése témában – rendszerezte és mélyítette el tudását.

Nagy érdeklődéssel hallgatták a tájékoztatót a háztartásban használt bio tisztítószerekről, sokaknak újszerűen hangzott, hogy mosódióval is lehet tisztára mosni a ruhákat, szódabikarbónával tisztítani, vagy illatosítót készíteni illóolaj segítségével.

A komposztálás minden gyermeknek ismert fogalom volt, azonban sokan nem tudták, hogy a háztartásban keletkező hulladék 30%-a komposztálható szerves anyag. Az, hogy melyek ezek, jól szemléltette a második állomás, ahol a gyerekek maguk is a mini komposztládába válogathatták a belevalókat.

A szelektív hulladék szétválogatása nem okozott különösebb nehézséget, hiszen a családok nagy számban otthon is, és mi az iskolában is külön gyűjtjük a hulladékot. Az „újrapapír” készítésével, felhasználásával is már sokszor találkoztak tanulóink, így lelkesen válaszoltak a témában feltett kérdésekre.

A legnagyobb izgalommal a bio ételek kóstolását várták a gyermekek, ahol szilva és baracklekváros teljes kiőrlésű kalácsot, zöldséget, gyümölcsöt és 100%-os gyümölcsleveket fogyaszthattak.

A mozgalmas délelőttel hozzájárultunk a környezettudatos szemléletmód kialakításához, a környezetbarát szokások formálásához, hogy később fokozatosan kialakuljon a tudatosság, az elkötelezettség, minél kisebb legyen a „benkás” ökolábnyom.

Molnár Eteléné / Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda

Samu Tamás Gergő (Fotó: Hegedűs Éva)

Átminősítést sürget az egészségügyben Samu Tamás Gergő

Etessük vagy ne etessük a madarakat ilyen időben?