Árulás a Romkocsmában

Varga Viktor, Dósa Zsuzsa, Timkó János és Polák Ferenc

Vasárnap koraeste Romkocsmában Harold Pinter Árulás című drámáját olvasta fel a Cervinus Teátrum három színművésze: Dósa Zsuzsa, Varga Viktor és Timkó János. A segítőjük, aki az író rendelkezéseit tolmácsolta Polák Ferenc színművész, aki egy rövid szerepet is eljátszott. A darab fordítója Bátki Mihály. A rendező ezúttal is Dósa Zsuzsa volt.

Harold Pinter irodalmi Nobel-díjas angol drámaíró, költő, forgatókönyvíró, színész, rendező, polgárjogi aktivista. A második világháborút követő drámaíró nemzedék egyik nemzetközileg is legismertebb képviselője. A királynő 2002-ben ütötte lovaggá, az irodalmi Nobel-díjat 2005-ben kapta és ebben az évben jelentette be, hogy felhagy a drámaírással. „Írtam 29 darabot – nyilatkozta. – Ez nem elég?” Több darabjából maga írt filmforgatókönyvet. Így az Árulás című drámájából is, amely 1978-ban született. A filmet David Jones rendezte 1983-ban, főszereplői Patricia Hodge (Emma), Jeremy Irons (Jerry) és Ben Kingsley (Robert). A szerző-forgatókönyvírót Oscar-díjra jelölték ezért az munkáért.

A darab még egy érdekessége: 2013-ban a Broadwayn játszották a művet, aminek különlegessége, hogy Robertet Daniel Craig, felesége, Rachel Weisz Emmát alakította, vagyis a színpadon is házaspárt játszottak a filmjeikből ismert művészek. Jerryt Rafe Spall vitte színpadra.

A dráma nem mindennapi megoldása, hogy visszafelé gombolyítja fel a történetet, vagyis időben visszafelé látjuk az eseményeket. Az első jelenet dátuma 1977, az utolsó jeleneté 1968. A mese egy szerelmi háromszög históriája, melyben a házaspár Emma (Dósa Zsuzsa) és férje Robert (Varga Viktor), a valamint a férj barátja, Emma szeretője Jerry (Timkó János) van jelen. Ami még különleges az a minimális érzelem. Nincs igazán összetartozás a szereplők között, nincs szerelem, szeretet sem, talán csak megszokás. Csak saját énük fontos számukra. Éppen ez a kesze-kusza kapcsolat a három szereplő között teszi izgalmassá az előadást, nagyon jó játéklehetőséget adva a színészeknek. Jerrynek fontos Robert barátsága és saját feleségét (Judith) is védi, de az nem zavarja, hogy hét éven keresztül megcsalja mindkettőt. Hogy mi motiválja Emmát, az nem igen derül ki számomra. Hazudik, elárul, vagy csak tiszta lappal akar indulni önmaga előtt? Robert sem érzelmes típus, simán tudomásul veszi, hogy felesége megcsalja, csak négy év múlva beszélnek a válásról Emmával. Beszélgetésük Jerryvel őszintének tűnik, de a „Mert már tudtam. És ő tudta, hogy tudom. Mert ő maga mondta el négy évvel ezelőtt.” – megdöbbentő fordulat Jerry számára is. (A nézőknek is.) Persze közben Robert sem él aszkéta életet. De mi van Jerry feleségével? Ez már a nézők fantáziájára van bízva. Megrendítő látni, hogy emberek, akik szerethetnék is egymást, ennyire nem törődnek a hozzájuk közelállókkal.

Izgalmas, érdekes drámát mutattak be ismét a Cervinus Teátrum művészei, nagyon jó előadásban. Bámulatra méltó látni, mennyire belebújnak a karakterek bőrébe. A közönségnek pedig élmény újabb, és újabb drámákat látni a Romkocsma kicsiny színpadán.

A következő előadásra március végén kerül sor.

Galambos Edit

A fotót Varga Viktor készítette.

You must be logged in to post a comment Login