G.E.
Február 16-án kezdődött a Cervinus Teátrumban Schiller Ármány és szerelem című drámájának próbája. Beszélgetőtársaim a Miller házaspárt alakító színművészek: Jónás Gabriella és Mészáros Mihály. Jónás Gabriella a vajdaságból, Szabadkáról, több mint száz bemutatóval a háta mögött érkezett Szarvasra. Mészáros Mihály a Békéscsabai Jókai Színház tagja viszont nem ismeretlen Szarvason.
– Mesélnél pályádról?
– Jónás Gabriella: 1974-ben a Budapesti Színművészeti Főiskola elvégzése után kerültem Szabadkára a Szabadkai Népszínházhoz. Úgy kerültem oda, hogy a harmadik évfolyam végén férjhez mentem az egyik osztálytársamhoz – Korica Miklóshoz, aki vajdasági volt. Magyarországon ketten együtt nem kaptunk szerződést, és mi együtt akartunk maradni. Őt Szabadkára visszavárták, és még örültek is, hogy nem egyedül megy. Rögtön mélyvízbe kerültem, csodálatos pályaívem volt, olyan helyen voltam, ahol társulatban gondolkoztak a vezetők, odafigyelnek a fiatalokra, a kezdőkre, a fejlődésükre. Fokozatosan bíztak meg nagyobb és különböző szerepekkel – nem volt beskatulyázás. Valami csodálatos első tíz év volt. Utazó színház volt – a nevében is benne van Szabadkai Népszínház – és nem csak a neve. Úgy működött, hogy évadonként hét bemutatónk volt, ebből három nagy, sokszereplős előadás – volt saját zenekar is – vagyis a zenés előadásokat élő zenekar kísérte. És volt kétszer kettő úgynevezett „párhuzamos” darab, ami 6-8 szereplős előadás. Közel egy időben kezdtük próbálni – egy hét csúszással. A vidéki előadásokat úgy oldottuk meg, hogy egymáshoz közeli helyeken játszottuk, így a társulat egy buszon tudott utazni. Ez évente öt bemutatót jelentett. Olyan száz előadást játszottunk a „házban”, és százhúsz volt a vidéki kötelezettségünk. Erre jöttek rá az országos, és a külföldi turnék. Nagyon szép időszak volt, valóban a színházban éltünk, de nagyon szép feladatok voltak. Aztán a gazdasági válság miatt változtak a körülmények a színház életében.
– Szarvason sokan ismernek, hiszen többször megfordultál városunkban, de pályádat nemigen ismerik…
– Mészáros Mihály: 1972-ben kerültem a Déryné Színházhoz, ott tíznapos turnékra mentünk, és a szállásunk egy-egy nagyobb városban volt, így Szarvason is töltöttem napokat. Azután Békéscsabára kerültem, akkor még onnan is jártunk át Szarvasra játszani. Szóval sokat voltam itt. Legutóbb a Vízi Színházban léptem fel és most megtisztelő felkérés jött a Cervinus Teátrumtól, hogy játsszam el Millert, a muzsikust az Ármány és szerelemben.
– Hogy esett rád a választás?
– M.M.: Amennyire én tudom, Varga Viktorék átjöttek megnézni Békéscsabára az Ősvigasztalást, és úgy gondolta a rendező, hogy neki ez a színész kell – mármint én. Amikor jött a felkérés nagyon nagy gondban voltam, mert az itteni próbaidőszak felétől Békéscsabán is elkezdek próbálni egy főszerepet, abban nagyon sok szöveg van.
– Melyik darabban?
– M.M.: A beszélő köntöst melyet március 6-tól kezdünk próbálni. Nehéz lesz utazgatni naponta, de a saját színházam is fontos, a szerep is az. Itt pedig Miller szerepét nem lehetet visszautasítani, mert nagyon szép szerep.
– Viktor említette, hogy voltál Szarvason már előadást nézni… Hogy jött a felkérés az Ármány és szerelemre?
– J.G.: Nagyon-nagyon tetszett a társulat munkája a Valahol Európában című előadásában. Tegnap este láttam a Hotel Mentholt, ami szintén nagyon tetszett. Az a színészi összjáték, az a rendezői vonalvezetés, ahogyan a színészeket vezette. Úgy éreztem, hogy az Ármány és szerelem Millerné szerepe kihívás számomra, mert ugyan rengeteg klasszikust eljátszottam, de a romantikusok kimaradtak valamiért. Így ezzel a gyakorlatban most ismerkedem. Először van alkalmam ilyen jellegű szerepet játszani. Nagyon vonzó és nagyon tetszik a hangulat, ami itt munkálkodik. Az a fajta kedélyes, önfeledt móka, ami itt jellemző a próbákra – már a nyilvános olvasópróbán is kiderült, hogy kötetlenül, lazán fog hozzá mindenki – és számomra ez azt jelenti, hogy mindenki még magában hordja a gyermeki játszó kedvét és gyermeki tisztaságát, őszinteségét. És ebből tudnak jó dolgok születni, ha önfeledten tudunk játszani.
– Találkoztatok Schiller darabbal pályátok során?
– J.G.: Nem volt alkalmam Schiller darabban játszani.
– M.M.: Igen, magával az Ármány és szerelemmel is, ami akkor egy rockosított változat volt, és azzal kezdődött, hogy Miller egy kb. nyolcperces heavy metal nótát énekel. A szöveget nagyon megkurtították, szóval az a Miller, nem Schiller Millere volt, a szó tiszta értelmében. Tehát most szeretném eljátszani az igazi Millert. Nagyon örülök, hogy Viktor klasszikusan rendezi.
– Milyen lesz Millerné Jónás Gabriella tolmácsolásában?
– J.G.: Egy hét telt el, az első felvonást rendelkeztük le. A jövő hét a második felvonásé. Azt hiszem Millerné elsősorban anya kell hogy legyen, az a személy, aki tyúkanyó módjára próbálja a családot egyben tartani, és a súrlódásokat elsimítani. Ugyanakkor olyan személy, aki tud olyat mondani, amiből súrlódás keletkezhet, és keletkezik is. Most formálódik még. Izgalmas a dolog. Maga a szerző szigorúan bánt a mamával, tehát ott van a jelenetekben, de ritkán szólal meg. Attól még a színpadon van. A jelenlét kidolgozása a próbafolyamat része lesz. Arckifejezéssel, testtartással, mozdulattal – még nem tudom mi lesz, de mindenre van megoldás.
– Milyen Millert szeretnél színpadra vinni?
– M.M.: Azt gondolom, egy csupaszív ember. Tele van szeretettel, ambícióval a zene iránt. Miután én régóta élek együtt a feleségemmel szeretném megmutatni, hogy ha két ember civakodik, zsörtölődik megállás nélkül, azért a mozgatórugója kapcsolatuknak a tiszta, igazi szerelem, ami köztünk még mindig tart, és az is benne van, hogy a lányunk egy késői gyermek, akit babusgatunk, ajnározunk. Nagyon szeretjük a lányunkat, és a szemünk láttára belekeveredik egy olyan helyzetbe, ami a mamának tetszik, de nekem realistaként – én tudom, érzem –, hogy ebből nagy baj lesz és akkor ebből a családi idillből jutunk el a vállalhatatlanabb helyzetbe. Így fokozódik a dráma, nekem a lányom féltése, a lányom megóvására való törekvés a fontos. Nagyon szép szerep Miller, nagyon beszédes. Igazi apaszeretetet van benne. Hihetetlen féltés Lujza iránt. Én ezt tervezem. Alakításaim során fontosnak tartottam a humort, amelyről azt gondolom, az élethez hozzátartozik. Amennyit enged a dráma, azt ki kell használni. Ettől még izgalmasabbá, még érdekesebbé válik a darab. Egy hét alatt leraktuk az alapokat, ezután építkezünk.
– Hogy érzed magad Szarvason?
– J.G.: Első pillanatban úgy tudtunk beszélgetni, mintha évtizedek óta ismernénk egymást,és ez ma már nagyon kevés társulatban van meg. Itt ezért fejet hajtok a társulat és a vezetés előtt, mert olyan közegben dolgoznak, ahol mindenki nagyon jól érzi magát. Közvetlenek az emberek, jól érzem magam.
– M.M.: Fantasztikusak az emberek és tegnap megadatott, hogy láttam a Hotel Mentholt, amiben sokan benne vannak, akik az Ármány és szerelemben is játszanak. Káprázatos két és félórát éltem át. Jól szórakoztam, nagyon jó volt látni a kollégákat, és számomra az jött le, hogy hasonlóan gondolkozunk, a színház minőségéről és a közönség kiszolgálásáról, szórakoztatásáról. Egyesével is, de összességében is nagyon jó a kapcsolat. Nem érzem idegennek magam a színházban. Amikor beléptem, mintha haza jöttem volna. Itt is, mint Csabán megvan a szakmai alázat, a munka, amit becsülettel, tisztességgel el kell végezni, hogy majd játék legyen belőle – komoly, de játék legyen.
– Milyennek érzed a próbafolyamatot?
– M.M.: Nagyjából elmondtam, mit gondolok. De nagyon tetszik, ahogy a rendező gondolkozik az Ármány és szerelemről. Nem a hagyományos „ágáló”, nagy érzelmi viszonyokat akarja megmutatni, hanem embereket szeretne látni a színpadon. Ahogyan meghúzta, és átgondolta azt a koncepciót, aminek mentén ezt fel akarja építeni, azt bátran merem ígérni feszültséggel teli, szép, izgalmas, érdekes előadás lesz.
– Így legyen! Köszönöm mindkettőtöknek a beszélgetést. Jó munkát kívánok a hátralévő próbaidőszakra.
Galambos Edit
A fotókat Babák Zoltán készítette.
