in ,

Úton a világbajnokság felé a szentandrási hosszútávú triatlonista

Badar Gergő
Badar Gergő

A sors iróniája, hogy pályafutása kezdetén először sprintversenyen indult, két év múlva azonban a leghosszabb távnak vágott neki. Ez – a köztudatban ironmanként meghonosult triatlon – 3,8 km úszást, 180 km kerékpározást és 42 km futást takar, ami emberfeletti teljesítmény. Az akkor mindössze 23 éve Badar Gergő mégis ezt az utat választotta. Több okból is. Véleménye szerint ugyanis ez, ill. a 70.3-as verseny a legtisztább verseny. (A 70.3-as verseny valamennyi számból az ironman távok fele – szerk.) Az indulóknak 12 m-es távolságot kell tartaniuk, így nincs lehetőségük „bolyozásra” és a szélárnyék kihasználására. Itt mindenki az idővel és saját magával versenyez. Emellett azt is belátta, hogy az úszása nem elég erős az olimpiai és a sporttávhoz, ezért kimagasló eredményt csak a rövidtávoktól nem várhat.

Az elmúlt évek sikerei őt igazolták. Tavaly júliusban 5. lett a Svédországban rendezett világkupán, és megnyerte a rövidtávú országos duatlon bajnokságot. Ennek köszönhetően az év duatlonistájának választotta a Magyar Triatlon Szövetség. A féltávú OB-n másodikként szakította át a célszalagot, ezzel bebiztosítva helyét a hazai TOP 3-ban.

Gergő élete január 1-jétől komoly fordulatot vett. Feladta civil foglalkozását, és minden erejét és idejét a sportágnak szenteli. A döntést azzal indokolta, hogy olyan kiélezett lett a mezőny a világkupákon, hogy csak így lehet ott a legjobbak között. A váltást megelőző hónapok azonban még a kőkemény munkához szokott fiú életében is kisebb törést okoztak.

– 2017 szeptemberében befejeztem a versenyszezont, és utána kaptam egy négyhetes pihenőt. Annyira fáradt voltam, hogy ebben az időben még csak biciklire sem ültem. Nem mentem futni, nem ugrottam bele a medencébe, vagyis egy hónapon keresztül teljesen elkerültem ezt a sportágat. Utána viszont el kellett kezdeni edzenem. Nagyon nehezen ment. Nem találtam a motivációt. Belegondoltam, hogy fél évet kell várnom a következő versenyemre, és ez nagyon rossz élmény volt. Erre azt mondta az edzőm, hogy próbáljak meg kis célokat kitűzni, amik esetemben a januári, februári edzőtáborokat jelentették. Ez bevált, és átlendített a holtponton – idézte fel sportolói karrierje egyik legnehezebb szakaszát a triatlonista.

Akaratereje és motivációja odáig vezetett, hogy elhatározta, ott lesz az őszi világbajnokságon. Ehhez a júliustól júniusig szezonban öt világkupán kell részt venni. A helyezéseihez társított a pontok összeadódnak, s amennyiben szerepel a világranglista 50-60 legjobbja között, indulhat a vb-n. Mindehhez végig magas teljesítményt kell nyújtania, elmondása szerint átlagosan az 5-6. helyezést kell hoznia.

– Életem topformájában vagyok azáltal, hogy teljesen profiként űzöm a sportágat. Kétszer kéthetes edzőtáborban vettem részt: januárban Tenerifén, ahol bringával folyamatosan hegyet másztam. Ott ugyanis az egyetlen sík rész a négyszáz méteres pálya. Két hét alatt sikerült 53 órát edzenem, ebből 15-16 ezer m szintemelkedést gyűjtöttem. Egy tíznapos pihenő után február 10-én Ciprusra utaztam, ahol még keményebb kéthetet töltöttem. 13 nap alatt 60 órát edzettem – meséli a Szent Klára Gyógyfürdőben, ahová kivételesen nem az úszás, hanem az interjú kedvéért jött el.

Édesanyja, Gácsi Ágnes közben a háttérben épp úszóedzést tart. Lopva néha hátrapillant a fiára, hiszen a pénteki azon kevés napok egyike volt, amikor találkozhatott vele.

– Neki az úszás a leggyengébb száma, mindig kerékpáron, futásban hozza be a lemaradást. A kezdetektől mindenben nagyon támogatom, mivel ha valaki tudja, hogy honnan indult, az én vagyok. Egyedül azt fájlalom, hogy keveset van itthon. Viszont azt is tudom, hogy akkor nem tudna felkészülni a versenyekre. El kell engednem a kezét, és hagynom kell, hogy a maga útját járja. Aki ennyire jó versenyző és fejben ennyire rendben van, annak nem szabad útjába állni – mondja, büszkén Gergőre tekintve.

Badar Gergőről tehát még biztos hallani fogunk. Jelenleg két cél lebeg a fiú szeme előtt: az őszi 70.3-as vb és az augusztus 18 svédországi világverseny, ahol öt év után ismét a teljes távot szeretné teljesíteni.

Csalás, garázdaság és hatóság félrevezetése miatt fogták el Szarvason

Varga Viktor, Erdélyi Tímea, Polák Ferenc

Az Ármány és szerelem legvidámabb alakja Von Kalb – Polák Ferenc