in , , ,

Kormányváltás esetén elszámoltatná a bankokat az MSZP

Földesi Zoltán, dr. Szakács László és Czesznak János (Fotó: Hegedűs Éva)
Földesi Zoltán, dr. Szakács László és Czesznak János (Fotó: Hegedűs Éva)

Ma Magyarországon a legtöbb embert az egészségügy helyzete érdekli. A hatalmas kormánypropaganda ellenére kétszer annyit, mint a migránskérdés – kezdte sajtótájékoztatóját dr. Szakács László. Az MSZP frakcióvezető-helyettese rámutatott, Magyarországon háromszázat meghaladja azoknak a háziorvosi körzeteknek a száma, ahol több mint fél éve nincs háziorvos. Több esetben előfordult az is, hogy orvos és ápolóhiány miatt átmenetileg bezártak vagy véglegesen megszüntettek osztályokat.

Véleménye szerint rengeteg pénz hiányzik az egészségügyből. Az államosítás óta két dolgot tett a kormány: vagy forrást vont ki belőle, vagy többletfeladatot társított a támogatáshoz. Az ápolók bére még a környező országokkal összehasonlítva sem versenyképes. Példaként említette Szlovákiát és Lengyelországot, ahol az egészségügyi szakdolgozók másfélszer annyit keresnek, mint nálunk, Lengyelországban nyolcvan százalékkal többet, Hollandiában pedig a magyar bérek kilencszeresét.

– Miért maradnának itthon? Egy olyan országban, ahol hogy rossz körülmények között, politikailag megfélemlítve, megbecsülés nélkül és alulfizetve kell dolgozniuk? – tette fel a kérdést.

Pénzhiánnyal és a rendszer felépítésével magyarázta az oktatásügy problémáit is. Szerinte olyan nemzedéket kell nevelni, akik lépést tudnak tartani a technika fejlődésével, vagyis a versenyképességet elsők között az előállított munka értékével kell megteremteni. Mint mondta, Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt azt vállalta, hogy ezen változtatni fog, és véget vet az oligarchák világának.

Érintette a korrupció helyzetét is. Egyik eklatáns példájaként az Elios-ügyet nevezte meg, ami egészen a miniszterelnökig és családjáig terjed.

Emlékeztetett, több botránytól volt hangos az elmúlt ciklus is. Ilyen volt pl. a Questor-ügy. A 220 milliárd Ft-os cég két hónappal a MNB ellenőrzését követően dőlt össze. Úgy látja, a károsultak sokkal jobban jártak volna, ha nem hoznak az érdekükben új törvényeket. Bár kb. 20-25 százalékát az érintetteknek kifizette a kormány, cserébe lemondatták őket a teljes követelésükről. Leegyszerűsítve ezeknek az embereknek kártalanítás helyett megvették a követeléseiket. De nem a kölcsönösen kialkudott áron, hanem a törvényben általuk garantált, lényegesen kedvezőtlenebb árfolyamon.

Az ügy nyertesei kizárólag Fidesz-közeli emberek voltak. A MNB ugyancsak sokat keresett: becslései szerint az évek során a banknak kb. 8-900 milliárd Ft haszna keletkezett.

Dr. Szakács László szerint jogorvoslatként új banki elszámoltatásra van szükség. Módosítani kell az euró és a svájci frank összegeit a szerződésben foglalt értékekre, majd kiszámítani, kik azok a károsultak, akik ilyen feltételek mellett már kifizették a tartozásukat. Ez idő alatt természetesen fel kell függeszteni a végrehajtásokat is. Hangsúlyozta, 900 ezer ember van ma bajban, akiken segíteni kell. Hozzátette, bár félti a bankrendszert, jobban félti a magyar adósokat. Úgy látja, csak akkor lehet sikeres az ország, ha az ott élő emberek is sikeresek, ezért a jelenlegi „urambátyám” világon sürgősen változtatni akarnak.

Czesznak János, a párt választókerületi elnöke bejelentette, az MSZP által támogatott dr. Kondé Gábor országgyűlési képviselőjelölt összeszedte a szükséges ajánlásokat. Arra kért mindenkit, április 8-án szavazzanak rá, ill. az MSZP listájára.

Kérdésre válaszolva dr. Szakács László elmondta, mindeddig egyedül a mai magyar hatalom engedett be migránst az országba. Ez megnyilvánult a kormány által eltitkolt 1300 bevándorlóban és a 20 ezer letelepedési kötvényt vásárlóban Mindemellett 20 milliárd Ft-ból elültette a gyűlöletet az emberekben, amin csak nagyon lassan, szisztematikusan lehet enyhíteni.

Zárásként Földesi Zoltán, az MSZP helyi elnöke aláhúzta, kétségbeejtő, hogy a Fidesznek nyolcévnyi kormányzás után csak ennyi mondanivalója van az állampolgárok számára. Hódmezővásárhely példája azonban új helyzetet teremtett. Felszabadult a félelem gátja, a helyieknek pedig elegük lett mindabból, ami az országban zajlik. Az időközi polgármesteri választás üzenete az, hogy a Fidesz legyőzhető, ha az emberekben van elég hit, és április 8-án elmennek szavazni. Ennek erősítésében segít Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt, aki március 29-én Szarvasra látogat.

Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola tehetségeinek támogatása

Kugyela Ádám

Országos történelemverseny elődöntőjében a Gyakorló „ifjú történésze”