in , ,

Új lakókkal köszöntötte a szezont a Körösvölgyi Állatpark

Több meglepetést tartogatott a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark a látogatók számára a hosszú hétvégén. Március 16-én „Kikeleti kapunyitó” címmel szakvezetéses túrával indították útjára a szezont. S bár az időjárás nem volt túlságosan kegyes a látogatók számára, a gyakorlott kirándulókat és az állatbarátokat a szemerkélő eső nem tudta a négy fal között tartani.

A szakvezetéses túra keretében a vendégek megismerkedhettek a park régi-új lakóival, miközben Körömi Krisztina hasznos tudnivalókkal látta el őket az állatok szokásaival és életmódjával kapcsolatban.

– Séta közben találkoztunk az ébredező nyestkutyával, és láthatták a szerencsés érdeklődők a frissen megszületett vadmalacokat is. Két vadmalac kocától összesen 11 kismalac látta meg a napvilágot, az egyiktől 7, a másiktól 4, akiket két külön alomban meg is lehetett figyelni. Ahogy továbbhaladtunk, láthattuk a gyönyörű gímszarvast, aki levetette előző évi agancsát, és hamarosan újat kezd növeszteni. Emellett egy új lakót, a nyestet is megfigyelhettünk, aki a tavalyi év végén érkezett – tájékoztatott az állatpark vezetője.

Az egyik legnagyobb változás a jávorszarvasnál volt tapasztalható, aki néhány hónap alatt látványosan megnőtt. A tavaly nyáron érkezett ünő hamarosan eléri a kifejlett állat méretét, marmagassága megközelíti a 170-180 cm-t. A többi szarvasfélétől eltérően nem csapatokban, hanem egyedül kóborol, a kedvenc táplálékai közé a vízi növényzet tartozik. Az állat nálunk utoljára a jégkorszak idején volt megtalálható nagyobb létszámban, ma főként Észak-Európában és Észak-Amerikában elterjedt. Csak egy-egy fiatal egyed vándorol le alkalmanként a Kárpát-medencébe.

Az állatpark vezetője elárulta, mivel a jávorszarvas főleg rügyekkel, hajtásokkal, fakéreggel és hínárnövényzettel táplálkozik, helyette egy speciális – gyógynövényeket, zabot tartalmazó – takarmánykeverékkel etették téli időszakban.

– Már másodjára vagyunk Szarvason. Tavaly már felkerestük az állatparkot, és idén is felfigyeltünk a programra. A gyerekeknek nagyon tetszett, és az külön öröm volt, hogy több új állatot is láthattunk – meséli séta közben egy Budapestről és Erdőkertesről érkezett hétfős csoport egyik tagja.

A barangolás végén egy csattanó várta a kirándulókat. Az új faj kilétét egyelőre a folyamatban lévő ügyintézés miatt nem árulhatjuk el, útmutatásul mindössze annyit mondhatunk, hogy a látogatók az európai bölények mögötti ösvényen haladva vehetik őt közelebbről szemügyre.

– Nagyon szeretem az állatokat. Különösen a kis vadmalacok voltak édik, ahogy az orrukkal túrták a szalmát. Egy cseppet sem zavart az eső, jó volt kinn lenni a szabadban a tesómmal – mondta egy nyolc év körüli kisfiú, aki minden erejét latba vetve húzta kisöccsét a bérelhető fajárgányon.

Az első két napon közel ötszáz látogató fordult meg az állatparkban, ahol a halakkal és a vízi szárnyasokkal együtt már több mint 50 faj látható. A legközelebbi attrakció április 1-jén és 2-án lesz, amikor húsvéti tojáskeresésre, állatsimogatóra, rejtvényfejtésre invitálnak mindenkit, „báránymelengető húsvét” címmel.

Bardon Ivett

Az Ármány és szerelem Sophie szerepében Bardon Ivett

Újraéledt Szarvason a társastánckultúra