in ,

Fókuszban a civilek és a sportegyesületek

Öt napirendi pontot és négy bejelentést tárgyalt Békésszentandrás önkormányzata a március 26-i rendkívüli testületi ülésén. A két központi témát a civil szervezetek és a sportegyesületek beszámolója jelentette, akik bár korábban írott formában eleget tettek kötelességüknek, közülük többen személyesen nem jelentek meg a kért időpontban.

Sinka Imre, a település polgármestere elmondta, a nagyközségben 6-8 aktív civil közösség működik, ami lakosságarányosan kedvezőnek mondható. A legfőbb problémát az utánpótlás jelenti, vagyis a fiatalok aktiválása, bevonása. Közéjük sorolható a Békésszentandrási Kézműves Egyesület, a Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület, a Kertbarát Kör, Nyugdíjas klub, a Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesületének békésszentandrási csoportja, Mozgáskorlátozottak Békésszentandrási Egyesülete, valamint Békésszentandrás Baráti Szövetsége.

Emellett a Békésszentandrási Tessedik Sámuel Vadásztársaság és a Békésszentandrási Ipartestület is sokat tesz a nagyközségért. Önálló rendezvényeket szerveznek, közreműködnek a települési programokon, noha anyagi támogatást nem kapnak az önkormányzattól.

– Harminc százalékkal, három millióról négy millióra megemeltük a legutóbbi testületi ülésen a civil alapot, amit a civilek és a sportegyesületek között fogunk szétosztani. Bízunk benne, hogy ez többszörösen pozitívan fog lecsapódni a településen – számszerűsítette az erre a célra szánt forrásokat.

Mint elmondta, a támogatások megítélésének legfőbb szempontja a település érdekében kifejtett munka mértéke, ill. a rendezvényeken való aktivitás. Az anyagi támogatás mellett a civil szervezetek tagjainak lehetőségük van a könyvtár szolgáltatásait is igénybe venni – scannelés, nyomtatás, fénymásolás, plakátkészítés -, valamint a tanyagondnoki buszt és a nemrégiben átadott műfüves pályát is használhatják.

A településen működő 7 sportegyesület vezetői is számot adtak tavalyi évi tevékenységükről. Megtudtuk, a legnagyobb létszámot a labdarúgás mozgatja meg, majd a kajak-kenu, kézilabda és tánc szakosztályok következnek. Emellett a HMSE keretein belül a sakk, a Békésszentandrási Fitt-Form Torna Sport Egyesület és a Területi Lövész Klub is jelen van a nagyközség sportéletében.

– Óriási fejlesztések voltak az utóbbi években a sporttelepen, mind a kajak-kenu, mind a labdarúgó egyesület részéről, és a strandunk is látványos változáson ment keresztül, összesen kb. 100 millió Ft értékben. Amellett pedig, hogy egyesületeink szép eredményekkel büszkélkedhetnek, olyan példaképek kötődnek hozzánk, mint Bodonyi Dóra világbajnok vagy Sinka Brigitta sakkmester. A kézilabdásaink jelenleg harcban állnak a harmadik helyért, a focistáink pedig a megyei másodosztályban az élen szerepelnek – kommentálta a településen működő sportéletet Hévízi Róbert önkormányzati képviselő.

Meghallgatta a testület a Békésszentandrás Kulturális Fejlődéséért Alapítvány beszámolóját is. Az önkormányzati alapítvány eredetileg azzal a szándékkal alakult, hogy a félbe maradt művelődési ház és könyvtár beruházást támogassa. Azóta is az e körüli fejlesztéseket, bővítéseket koordinálja, illetve kulturális programok megvalósítását és az általános iskolában folyó munkát segíti. Nemrégiben problémaként jelentkezett, hogy a 100%-os támogatottságú kiszolgáló épület fejlesztéséhez kapcsolódóan egy fő foglalkoztatását vállalta, a bérszámfejtéssel kapcsolatosan azonban nehézségek jelentkeztek. Az önkormányzat ígéretet tett, hogy mielőbb megoldást talál a kérdésre.

A bejelentések között Fabó István alpolgármester felajánlotta egy havi tiszteletdíját a Hunyadi János Katolikus Általános Iskola számára. Az intézmény diákjai és pedagógusai idén egy olaszországi utat terveznek a nagyközség testvérvárosába, az utazási költség azonban eléri 700 ezer Ft-ot. Ennek egy részét fedezi a felajánlott összeg.

Döntött a testület a helyettesítő gyermekorvos személyéről is. A feladatkört dr. Sajti Edit tölti be, abban bízva, hogy a jövőben hosszú távon megoldódik a gyerekek helyben történő egészségügyi ellátása.

(Fotó: Szarvasi Kábeltelevízió)

Nyolcvan millió forinttal járul hozzá az önkormányzat a múzeum felújításához

Bravúros színészi alakítások az Ármány és szerelemben