Connect with us

Hírek

3+1 csapat készült Szarvason a magyar bajnokságra

2018. április 13-15-ig négy egyesület képviselői edzőtáboroztak Szarvason a jövő heti magyar bajnokságra történő felkészülés jegyében.

A szarvasi karatésok meghívására 3 napos edzőtáborba érkeztek a BVSC, a zalaegerszegi Toriki karateegyesület versenyzői, hogy közösen végezzék el az utolsó simításokat a közelgő magyar bajnokság előtt. Munkájukat külföldiek is segítették, hiszen az edzőtábort Zorán Jerkovics, a szerb és a magyar válogatott korábbi szakmai vezetője irányította, akinek 2010-ben csapatban világbajnok fia, Dimitrije Jerkovics is segítette munkáját. Tovább erősítette a felkészülés színvonalát az ukrajnai Leader Sportklub csapata, akivel már régóta jó viszonyt ápolnak a helyiek, és akiknek soraiban az olimpiai kvalifikációs világranglista 4. helyét elfoglaló Valerii Chobotar is megtalálható, aki szintén a táborban folytatta felkészülését a soron következő Európa-bajnokságra.

A táborban 5 edzés biztosította a megfelelő felkészülést, ahol a szombati napon váltott ellenfelekkel, kontrollmérkőzéseken vehettek részt a versenyzők.

Az edzések között a megfelelő felfrissülésről a Liget Wellness Hotel gondoskodott.

A résztvevők és az edzők is mindent elkövettek a legjobb eredmény elérése érdekében, a sportolók jó formát mutattak, amin a három nap alatt sikerült tovább emelni, így Sajó Zoltán, a BVSC vezetője, Takács Ferenc, a zalaegerszegiek mestere és a házigazdák is bizakodóan várják a jövő hétvégi megmérettetést.

Ruzsinszki György

Kiemelt

Urbán Ildikó (Fotó: Hegedűs Éva) Urbán Ildikó (Fotó: Hegedűs Éva)

Ötezer szelet tortával készül a Magyar Ízek Utcájába a szarvasi cukrászmester

Szarvas

Koltai Róbert lovagias ügye

Szarvas

Babák Mihály, Tóth Béláné és Dobruczky Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva) Babák Mihály, Tóth Béláné és Dobruczky Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva)

Aszfalt helyett térkőburkolat lakossági hozzájárulásból

Szarvas

Oscar sikere Szarvason

Szarvas

Hirdetés

Archívum

2018. április
h k s c p s v
« Már   máj »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Kategóriák

Friss

Connect