Komoly struktúraváltásra és átrendeződésre van szükség az MSZP-ben Földesi szerint

Földesi Zoltán

– Magyarország április 8-án megvilágosodott. Csak ezt a fényerőt az Elios biztosította számára – summázta ironikusan véleményét Földesi Zoltán. Az MSZP helyi elnöke legutóbbi, április 23-i sajtótájékoztatóján elsőként az országgyűlési választásokat értékelte. Felidézve egy közismert mondást úgy véli, minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel. Az eredményt ennek ellenére megkérdőjelezhetetlennek tartja, hozzátéve, hogy a Fidesz a szavazók 48%-ának a támogatásával szerzett kétharmadot.

A döntésnek szerinte beláthatatlan következményei lesznek. Komoly ellenállás fog kialakulni az országban, a fiatalok öntudatra ébredtek, sokan pedig közülük külföldre távoznak. Az egészségügy fogja a legnagyobb károkat szenvedni. Azt érzékeli, hogy több százan készülnek elhagyni az országot, vagyis összességében nagyon komoly válságjelek mutatkoznak. Nagy átrendeződést vizionált a Fidesz holdudvarában is, az ország pedig az EU szélére fog sodródni.

Mint megfogalmazta, a Fidesz erőszakos kampánnyal, óriási médiafölénnyel és agymosással tudott nyerni, mindemellett százával hozták át határon túlról azokat a szavazókat, akik alig beszélnek magyarul. A nyugdíjasok jó részét az Erzsébet-utalvánnyal és a fűtéstámogatással csábították el. A Nemzeti Választási Iroda másfél-két óráig ugyancsak nem működött, amit a manipuláció újabb jeleként értékelt. A jobboldali győzelmet mindezek ellenére elismeri.

A részletekről szólva úgy látja, az LMP miatt úszott el a kétharmad.  A Jobbik senkivel sem volt hajlandó tárgyalni, aminek eredményeképp – egy választókerületet leszámítva – mindenütt ezüstérmesek lettek.

A választás a baloldal számára is nagyon tanulságos volt. Az MSZP belátta, hogy ezzel a pártstruktúrával nem tudnak változást elérni, még akkor sem, ha a kormányváltó erők közül a DK és az MSZP hozta a legtöbb áldozatot a cél érdekében. A DK 56 helyen, míg az MSZP 40 helyen lépett vissza. Ez is kevésnek bizonyult. A DK elérte a célját, mivel 9 fővel önálló frakciót tud alakítani a parlamentben, az Együtt 1% alatt maradt. A Fidesz az általa kreált 30-50 kamupárttal is keresztülvitte az akaratát: megosztotta az ellenzéket.

Úgy érzi, az MSZP elérte támogatottsága határait. A választókerületben mind a négy helyen a Fidesz győzött, ami magával vonja azt is, hogy vidéken erősítenie kell. Az esedékes önkormányzati választásra csak megújult szerkezettel, összefogással és új politizálással lehet készülni. Az MSZP június közepén tisztújítást tart, ahol megadja a választ ezekre a kérdésekre. Az elkövetkező hónapokat az őszinte szembenézés és perspektívakeresés időszakaként definiálta, amelynek következtében a választók vélhetően sok új helyzettel és arccal fognak találkozni a pártja háza táján.

A helyi ügyeket illetően elöljáróban leszögezte, azért jó ebben a városban dolgozni, mert a Fidesz fölény ellenére a képviselők várospolitikában gondolkodnak. Ez azt jelenti, hogy tízből kilenc alkalommal ennek a szellemében születnek meg a döntések, míg sok helyen elveszik az erőt a politikai csetepaték. Szarvas ilyen szempontból a béke szigete.

Érintette a testületi ülés napirendi pontjait is, ahol összesen 29 kérdést tárgyaltak. Elfogadta a testület 2017 éves zárszámadást, ami több milliárd forint pluszt tartalmazott. Utalt arra is, hogy 93 millió Ft értékben ingatlanokat vásároltak, hogy azokból szociális bérlakásokat alakítsanak ki, ill. a megnövekedett parkolási igényt elégítsék ki.

Beszámolt előző éves munkájáról a Komép Városgazdálkodási Kft. és a Szarvasi Gyógy- Termál Kft. is. A testület összességében mindkét intézmény tevékenységével elégedett, bár az előbbit több kritika érte. A fürdővel kapcsolatosan azt látják, hogy javultak a szolgáltatások, egyre többen fordulnak meg benne, valamint a termálágazat is jól teljesít. Az önkormányzatnak ennek ellenére 47 millió forrással kell hozzájárulnia rendszer működéséhez.

Módosították a környezetvédelmi rendeletet is, a békés egymás mellett érdekében. Ez elsősorban zajjal kapcsolatos korlátozásokat takar, ami különösen a turisztikai szezonban jelentkezett problémaként.

Beszámolt tevékenységéről a Szarvasi Polgárőr Egyesület is. Földesi kiemelte, tisztelet illeti azt a közel 50 főt, akik az év minden napján felügyelik a város és a rendezvények biztonságát.  A város erejéhez mérten mindig segítette a 25 éves szervezet munkáját, és számos eszközbeszerzésben közreműködött.

Beszélt a közfoglalkoztatásról is, amely kezdetben kb. 400 főnek biztosított megélhetést. Jelenleg mintegy 200 fő dolgozik benne, mivel az elsődleges munkaerőpiac felszívta őket. A tervek szerint ez a létszám tovább fog csökkenni, mindamellett, hogy a helyi létszámigényeket továbbra is ki tudják elégíteni.

Elosztották a civil alapot is. Mint mondta, mindenki kapott, aki kért, de egyre kevesebbet. A keretösszeg ugyanis jelenleg másfél millió forint. Ezen véleménye szerint emelni kellene. A testület javaslatokat vár a sportfejlesztési koncepcióba, amelyből – kormányzati támogatás esetén – komoly átalakítások valósulnának meg.

Zárásként szólt két határon túli megkeresésről is. Az olasz testvérvárosba, Bucinébe május végén 25-30 fő utazik, ill. Finnországban is tiszteletét teszi egy szarvasi delegáció.

Kérdésre válaszolva elmondta, a jövő évi önkormányzati választáson már nem indul, mivel 37 éve dolgozik a közéletben. Szerinte mindenki életében eljön az a pont, amikor mérlegelni kell, azzal együtt, hogy nem hagyja azokat, akik megtisztelték bizalmukkal. Pártpolitikai szinten úgy véli, az átrendeződés őt is érinteni fogja, vagyis akár hamarabb is bekövetkezhet a távozása.

Comments are closed.