in , ,

Június 15-én nyit a Szarvasi Vízi Színház

Szarvasi Vízi Színház
Szarvasi Vízi Színház

Immár nyolcadik évadát kezdi meg a Vízi Színház Szarvason, a Körös fölötti színpadon június 15-én megy fel a képzeletbeli függöny és augusztus 19-én a Díjátadó Gálával zárja be kapuit a nyári szezon. Hatvanhat napon keresztül „minden nap történik valami” – a mondat már szállóigévé vált a Vízi Színház történetében –, vagyis egy nap sem fog eltelni előadás nélkül. A Magyar Teátrumi Társaság (MTT) a hatvanhat napból ötvenkét napon át tölti meg műsorral a színpadot, és várja a közönséget. Tizennégy napon keresztül a Cervinus Teátrum Cervinus Fesztiválja várja az érdeklődő közönséget.

A MTT 19 nagyelőadással, szerdánként 7 mesejátékkal, a nagyelőadások között 5 féle tematikus előadással készül a szarvasi nyári szezonra. A nagyelőadások szinopszisai és a szereposztás már a www.viziszinhaz.hu oldalon olvashatóak, sőt jegyek is vásárolhatóak az előadásokra, amelyek zömmel a MTT tagszínházainak előadásaiból állnak. Vidám, romantikus darabok kerülnek színpadra, a próza mellett lesz musical, operett, revü és cirkuszi produkció is.

Várja a közönséget: a Leszállás Párizsban Tege Antallal, Csomós Lajossal, Kovács Edittel. Klotild néni Szacsvay Lászlóval, Miller Zoltánnal, Pápai Erikával. My Fair Lady Szomor Györggyel, Bartus Gyulával és Papp Barbarával. A Holdfény mulató Mihályi Rékával és Magyar Bálinttal. Janika Kertész Marcellával és Barabás Botonddal. A férjvadász Saárossy Kingával és Tóth Leventével. A miniszter félrelép Geszstesi Károllyal, Gregor Bernadettel és Beleznay Endrével. A Függöny fel! Danyi Judittal, Zayon Zsolttal és Dunai Tamással. Lucifer show Fehér Annával, Létay Dórával, Zöld Csabával és Schlanger Andrással. Örömlányok végnapjai Fodor Zsókával és Szőke Zoltánnal. Bob herceg Kállai Borival, Dósa Mátyással és Bozsó Józseffel. Csak kétszer vagy fiatal Hűvösvölgyi Ildikóval és Mikó Istvánnal. Végül Pindroch Csaba a Segítség megnősültem! című darabbal várja a kedves közönséget. A Monte Cristo grófja Szomor Györggyel, Gubik Petrával és Gulyás Attilával, sem maradhat el a Vízi színház színpadáról, és ha szélmentes lesz az idő, az előadás alatt felszáll a gróf hőlégballonja és lesz tűzijáték is. Természetesen nem maradhat el a cirkuszi produkció sem, ebből ebben az évben egyet láthatunk majd ezúttal a Fővárosi Nagycirkusz előadásában „Megtanulom, megőrzöm, továbbadom…” címmel. Tóth Auguszta színművésznő Érzések című lemezbemutató koncertjét is láthatja a közönség, aminek az érdekessége az, hogy a dalok szövegeit maga a színésznő írta. A Díjátadó gála után A mindenségen át, in memoriam John Lennon című produkció lesz látható.

A hét gyermekelőadás 19.30-kor kezdődik majd, sok előadás igazi csemege lesz, kicsiknek, felnőtteknek egyaránt, érdemes átböngészni az előadás ismertetőket. Eljön Micimackó Gyulyás Attilával, A didergő királyt az Egri Gárdonyi Géza Színház hozza Szarvasra. Csingiling, az erdőben meséjét, ami kivételesen nem szerdai, hanem keddi napon lesz, a Turay Ida Színház, Rigócsőr királyfi történetét a Magyar Zenés Színház mutatja majd be többek között Dósa Mátyás, Varga Miklós és Varga Vivien szereplésével. Lesz cirkusz és színészet egyben Lili és Lali Meseországban címmel, amit a Jókai Színház és a Fővárosi Nagycirkusz közösen állított színpadra, ami izgalmasnak ígérkezik. A Zentai Magyar Kamaraszínház Az égig érő fa című mesejátékkal érkezik a Vízi Színházba. Az ExperiDance ezúttal családi mesemusicalt hoz Szarvasra, Cinderella címmel. Ebben az évben is színházjeggyel jutalmazza a Magyar Teátrumi Társaság azokat a szarvasi gyermekeket, akik az előző félévhez képest javítottak a bizonyítványukon.

A „víz fölött” előadásaiban új színfolt lesz a „Talkshow a víz fölött”, amelyben Szabó László neves művészekkel beszélget, akiknek gyermekük is színész, vagy színházhoz kapcsolódó hivatást választott. A szülők: Hűvösvölgyi Ildikó, Kovács Frigyes, Staub Dezső és Oberfrank Pál és persze jönnek a gyermekek is Kisfaludy Zsófia, Kovács Tamás, Straub Péter és Oberfrank Réka.

A „Kedvencek a víz fölött” esteken békéscsabai színművészek mutatkoznak be. Ragány Misa & Puskás Dániel, Gábor Anita & Nagy Róbert, Csonka Dóra & Gulyás Attila, valamint Liszi Melinda & Balázs Csongor.

A „Vers a víz fölött” esteken változatos előadásokat láthatnak az érdeklődő nézők. Liszi Melinda, Galambos Hajnalka és Rázga Áron Arany-Liszt esttel várja a nézőket. Földesi Ági Lidércek címmel állított össze önálló estet. Nagy Erika és Tomanek Gábor Ady szerelmei címmel készített összeállítást. Tóth Péter Lóránd József Attila esttel készül Vasútállomás címmel. Zenélő füvekről mesél majd Gulyás Attila, Szabó Zoltán és Vozár Virág, akik Márai Sándor írásaiból válogattak. Németh Gabriella A vágy villamosán címmel állított össze estet. Kiszely Zoltán színművész zenés, verses estjének címe: Szerep!… Álom”. Az elmúlt évben Józsa Mihály-díjat kapott Szőke Pál ezúttal Csavargásaim a költészet világában címmel válogat költeményeket. Komáromi Anett Tarsoly Krisztinával közösen Korlátok nélkül címmel látás- és hallássérültek írásaiból válogattak, ami eredményhirdetés is lesz a látás- és hallássérült alkotóknak.

A „Zene a víz fölött” hat előadást tartogat. A Stop Band a Paviloni évekre emlékezik. Kepenyes Pál a swing varázsát hozza el, a Szegedi Trió Classic Nyáresti szerenádot hoz Szarvasra. A Benedekfi testvérek Lángok címmel állítottak össze estet. Lakatos Viktória, Sallai Zsóka, Lévai Attila és Szubin Marin Cseh Tamás alkotásaival érkeznek Szarvasra „Csönd a víz fölött” címmel. Hajtmann Ildikó énekművész és Vozár M Krisztián zeneszerző-zongorista könnyűzenei esttel készül a szarvasi színpadra.

A „Szarvasiak a víz fölött” vendége lesz Ágoston Béla zeneszerző, kiváló virtuóz zenész, tanár, a zeneközelítő. Hartay Csaba író, költő. Kovács Krisztina művészeti vezető és Somfai Kara Dávid keletkutató, etnológus.

Láthatjuk a Körösmenti Táncegyüttes Néptánc-táborának eredményhirdetését. Lesz Kabaré a víz fölött és a Fővárosi Nagycirkusz nyílt próbáját is megnézhetik az érdeklődők.

Ezen a nyáron is lesz akadálymentesített előadás a Szarvasi Vízi Színházban. A My Fair Lady című produkciót színházi jeltolmács segítségével teszik a hallássérülteknek is közösségi élménnyé.

A Cervinus Fesztiválról külön írok majd.

Úgy gondolom, megint izgalmas nyárnak nézünk elébe, mind a fizetős, mind az ingyenes produkciók változatosak. A szerkesztők igyekeztek a közönségnek kedvezni a könnyű nyáresti előadásokkal. Ügyeltek arra is, hogy fele – fele arányban legyenek fizetős, és ingyenes esték. De nem szabad elfelejteni, hogy a fizetős esték nyereségéből kell fedezni az ingyenes esték költségeit. A nagyelőadások, ahogy írtam nagyon közönségbarát produkciók, remélhetőleg tetszeni fog a szarvasi és vidékről érkezett nézőknek egyaránt. Találkozunk a Vízi Színházban június 15-én, pénteken este.

Galambos Edit

Szűcs Attila és Kovács Ádám

Jobbik: Túl kell lépni a sokkszerű választási kudarcon

A logisztika összeköt bennünket