A szentandrási kurucfelkelésre emlékeztek Vértessy szobránál

20180427-IMG_5624

Még a május 1-i hosszú hétvége előtt rövid községi megemlékezésre került sor Békésszentandráson a Vértessy téren. Hévizi Róbert, a Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület elnöke sajnálkozva jelentette ki, hogy igaz, a szentandrási kurucfelkelés dátumát beemelték a település ünnepei közé, de a falu lakói körében szinte teljes az érdektelenség mutatkozik az irányába. “Ennél többet érdemelnek”, jelentette ki a hagyományőrzők elnöke.

– Amilyen korban éltünk, arról az oldalról közelítették meg, Páró-lázadás, parasztfelkelés, kurucfelkelés. Talán ez az utóbbi az igaz, hisz mielőtt zászlót bontottak a Gödényhalmon 1735 április 27-én, Rákóczira tettek esküt.

Az akkori időben a hírek sokkal lassabban terjedtek, idézte fel az akkori viszonyokat, és nem tudták, nem tudhatták, hogy a Rodostóba száműzött Rákóczi pár héttel azelőtt meghalt. Mindettől függetlenül a szentandrásiak kurucként viselkedtek, és maga a megmozdulás is egy Habsburg-ellenes felkelés volt.

Az előzményekről i szólt: Szentandrás az 1699-es karlócai békével véget ért másfél évszázados török uralom alatt, ami nagyon sok megpróbáltatást adott ennek a vidéknek, elnéptelenedett. 1719-es újratelepítés egy új életet hozott, de az újrakezdést tetézték a Habsburgok adószedői által kivetett sarcok. Békés megye szinte teljes egészét, Szentandrás kivételével báró Harruckern kapta. Egyre nehezebb volt az élet. Az állattenyésztés kapcsán kerültek a szentandrásiak kapcsolatba a rácokkal, ahonnan a szikra jött, és az elkeseredés mértéke olyan nagy volt, hogy a szentandrásiak kiegyenesített kaszával a császári csapatokkal szemben is vállalták a harcot. Szentandrás után a környékbeliek is megmozdultak, egészen Túrkevétől Körösladányig. Ahogy vonultak, úgy csatlakoztak hozzájuk békésiek, Csaba környékiek azért, mert mindenkinek elege volt.

– Ahhoz, hogy az élet újrakezdődjön nyugalom kell, ami itt nem volt adott. A bukás törvényszerű volt, csak az volt a kérdés, hogy mikor fog bekövetkezni. Erdőhegynél megsemmisítő vereséget mértek rájuk, a szétszórt maradékot Mezőtelegdnél, és ott ért véget a szentandrási kurucfelkelés.

Ezzel egy korszak is véget ért, véget ért a kuruc kor. A község lakosságának jó része odaveszett a lázadásban, de jöttek mások, jöttek újak, és folytatták az építkezést.

1740-től, Mária Terézia uralkodásának kezdetétől új felfogás, új korszak köszöntött be. Segítettek a letelepedésben, segítettek a gazdaság megerősítésében, és még azzal is foglalkoztak, hogy a közoktatás alapjait is megteremtették.

– Minden megemlékezés alkalmával csak az elismerés hangján tudunk szólni azokról a bátor emberekről, akik fel mertek lázadni, akik a hangjukat merték hallatni, s ezt tették azért, mert igazuk volt. Az a községi bíró, akinek a szobra mellett állok, nem hiszem, hogy túl sok nehézséggel küszködött abban az időszakban, mégis vállalta azt, hogy a szegény emberek élére áll, és irányítja őket. Ma is ilyen vezetőkre van szükség, akik az élére állnak a dolgoknak és az igaz ügyért harcolnak. Ebben a reményben, hogy ez így lesz, emlékezzünk azokra a szentandrásiakra, akik az 1735-ös kurucfelkelésben életüket vesztették, és azokra a családokra, akik a megnyomorodott helyzetben tovább folytatták az életet, és itt, Békésszentandráson olyan alapokat teremtettek, amelyeken ma is élhetünk, amelyeket tovább építhetünk.


Comments are closed.