in ,

Krivik Viktort választották a KETOSZ főtitkárának

Szarvason tartotta éves közgyűlését a Kerékpáros Települések Országos Szövetsége. A 24 tagtelepüléssel rendelkező KETOSZ fő célja a kezdetektől a kerékpárutakra vonatkozó infrastrukturális fejlesztések elősegítése, azok biztonságosabbá tétele, a fiatalok kerékpárossá nevelése, ill. kerékpárosbarát magatartás kialakítása.

Hosszabb távú feladatként tűzték ki, hogy az európai kerékpárút hálózatnak egy újabb ága is megépüljön. Az ún. Eurovelo útvonal Magyarországot nyugat-keleti irányban szelné át, s a keleti országrészben Dunaföldvártól Kecskemét, Szarvas, Gyula irányába haladva Románia felé folytatódna. Ez egy nagyon modern, három méter széles kerékpárút lenne, aminek a nyomvonalát már kijelölték. Ez érintené az egész megyét, és jelentősen hozzájárulna a kerékpáros turizmust fellendítéséhez.

Izsó Gábor, a KETOSZ elnöke kifejtette, a skandináv országok és az észak-nyugati államok (Dánia, Hollandia) állnak a kerékpározás élvonalában. Magyarország kb. a középmezőnyben helyezkedik el. Ez részben annak köszönhető, hogy elmúlt nyolc év nagy fejlesztéseket és sok pályázatot hozott, s abban bíznak, hogy a mostani TOP-os projektek révén ez a tendencia tovább fog javulni. Országos viszonylatban Békés megye kifejezetten előnyös helyzetben van: munkaeszközként és sportolásra is sokan használják, ami hosszú távon az életminőség javulását eredményezi.

Az ülésen az 2017. évi pénzügyi és elnöki beszámolók, valamint a 2018. évi munkaterv elfogadása mellett tisztújításra is sor került. Családi okokból kifolyólag egy év után lemondott főtitkári posztjáról Gyebnár Péter, aki a jövőben a felügyelő bizottság munkáját fogja segíteni. Helyére egyhangú szavazással Krivik Viktort, a szarvasi Polgármesteri Hivatal munkatársát választották.

– A Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetségének korábban is tagja voltam. 2013 óta vagyok a felügyelő bizottság tagja. A főtitkári pozíció némi változást fog jelenteni a tevékenységi körömben. Sokkal több szervezést, toborzást igényel majd, de összeegyeztethető az önkormányzati munkámmal – nyilatkozott Mobilitási Hét és Autómentes Nap helyi főszervezője a megválasztást az előtt álló feladatokról.

Hozzátette, úgy érzi, a tagságnak az elmúlt években is számos előnyét élvezhette a település. Megvalósult a bringaakadémia, amelynek keretében három szakoktatót tudtak beiskolázni, ill. létrejött a kerékpáros útőri szolgálat is.

Babák Mihály szólt arról, hogy a KETOSZ alapító tagjaként és kerékpárosbarát településként sokat dolgoznak a kerékpárutak bővítéséért és karbantartásáért, bár az utóbbi négy évben nem írtak ki pályázatot erre a célra. Az előkészítő munkát az önkormányzat már elvégezte: terveket dolgozott ki, több pályázatot benyújtott, adott esetben pedig más településekkel is kooperált.

Infrastrukturális hiányosságként tapasztalja, hogy Szentes és Szarvas, Orosháza és Szarvas között vannak hiányzó szakaszok, valamint Békésszentandrástól Jász-Nagykun-Szolnok megye irányába sem folytatódik a kerékpárút. A legfontosabbnak ezért az összefogást tartja, ill. a helybéliek és a környéken élők kerékpáros közlekedésre ösztönzését. Mindehhez minél biztonságosabb feltételeket szeretnének teremteni. Legújabb akciójuk a forgalmas kereszteződések fényvisszaverő csíkokkal történő ellátása lesz, ami felhívja a figyelmet a kiszolgáltatottabb közlekedőkre.

Abban is bízik, hogy fejlesztéseknek gazdaságfejlesztő és élénkítő hatása lesz, ill. hosszú távon a térség turizmusa is profitálhat belőle.

Zebra Akadémia Békésszentandráson

Preventív céllal rendezett éjszakai kosárlabda tornát a helyi KEF