in , , ,

Várjuk a következőt!

Vendégek, árusítók és szervezők is ezzel a gondolattal zárták az idén első alkalommal megrendezett helyi termékek tavaszi vásárát, amit összefogás keretében tizenegy helyi szolgáltató, termelő és kézműves kínálta együtt saját készítésű, minőségi termékeit egy hete, vasárnap. Az árusítók közel kétszer annyi terméket hoztak, mint amennyit hasonló vásárokra szoktak, a nagy érdeklődés miatt viszont mégsem kellett bármit is hazavinniük. Az ötletgazda és a főszervező a Körös-menti Turisztikai és Kulturális Egyesület és egyben a helyi Tourinform iroda volt.

– Egyesületünk eddig kifejezetten marketing tevékenységgel foglalkozott. Legfőbb feladatunk Szarvas, Békésszentandrás és a térség hírlése, természeti értékeink, attrakcióink, látnivalóink, programjaink, szálláshelyeink, gasztronómiánk, egy turisztikai termékként történő népszerűsítése – foglalta össze küldetésüket az egyesület és az iroda vezetője, Mihály Mariann. – Most egy kicsit mást szerettünk volna megvalósítani, így egy olyan feladatot vállaltunk magunkra, amivel helyi vállalkozóinkat, termelőinket, kézműveseinket, művészeinket tudtuk tovább népszerűsíteni.

Kevesebb, mint négy hetük volt a vásár megszervezésére, de a marketingre itt is nagyon nagy hangsúlyt fektettek, árulta el a kulisszatitkokat. Miután tudták, hogy ezen a hétvégén sok turista fog településeinkre érkezni, így a célzott online kampányok mellett plakátokat helyeztek ki a város több pontján és szóróanyagokat juttattak ki minden jelentős szálláshelyre. Hatékony marketingfogásnak bizonyult, hogy az érdeklődők térítés nélkül vehettek részt az egyesület városnéző kisbuszának sétajáratain.

– Kampányunknak meg is lett az eredménye, örömmel tapasztaltuk, hogy folyamatos érdeklődés mellett a látogatók nagy része turista volt -jelentette ki.

A tavaszi vásáron megvásárolhatóak voltak a Szabo & Szabo zöldség gyümölcs feldolgozó kisüzem, a Szirony Méhészet, a Magdaléna Élet-Virág, a Csokikád Kézműves Manufaktúra termékei illetve Krajcsovicz Szilveszter füstölt árui, Magyari László kürtöskalácsa és kenyérlángosa, Bobvos Melinda süteményei, Petusa ékszerek és kiegészítők, Cziglédszky Marianna vászontáskái, továbbá a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Nemzeti Parki Termék védjegyes termékei: Német Zsolt sajtjai és Krizsán Tibor fürjtojásai.

– Célunk az volt, hogy igényes és minőségi termékek kerüljenek értékesítésre, ezért a helyi vállalkozók meghívás alapján kerültek kiválasztása. Fontos szempont volt az is, hogy egyféle termékből, csak egy árus legyen, ami a jövőt tekintve is egy alapfeltétel lesz a megrendezés során. Egyesületünknek hat darab faháza van, így most ebben a hat házban biztosítottunk ingyenes részvételt a tizenegy helyi vállalkozónak.

Minőségi termékeken kívül, a látogatók megtekinthették a Szarvasi Gyakorló Általános Iskola 3. osztályos tanulóinak, a Tessedik Táncegyüttesnek és a Szarvasi Harmonika Együttesnek, továbbá a Somvirág Együttesnek is a műsorát.

A rendezvény létrejöttét a pályázatnak köszönhetően Szarvas Város Önkormányzata is támogatta.

Indul a szezon, indulnak a garantált evezőstúrák is

Országos Angol Színjátszó Verseny: Gyakorlós Ezüst